lorien

Vigyázat, újabb paradicsomos ámokfutás következik, és még csak azt sem ígérhetem, hogy ez az utolsó. A minap a piacon bóklászva, valamilyen zöldséges ételhez alapanyagokat vadászva nagyon szép céklákra lettem figyelmes. Önmagában ez még kevésnek tűnt, ezért tovább keresgéltem. Természetesen a paradicsom most sem maradhatott el, majd találtam még zsenge juliska babot, miért is ne lehetne hozzá? Bár egészen az étel összeállításáig voltak kétségeim, a végeredmény minden várakozásom felülmúlta. A céklához nálam valamiért kihagyhatatlan a csípősség, de a zellerzöld is szinte nélkülözhetetlennek tűnik. Köretkén egyszerű párolt rizst készítettem (teljes kiőrlésű kovászos kenyérből készült pirítós is jó), és ha nem pirítok hozzá néhány vékony kolozsvári szalonna szeletet, akkor teljes értékű vegán étel lenne.

Hozzávalók (4 adag)
- 3 cékla
- 800 g paradicsom
- 1 kisebb fej hagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 600 g juliska bab (vagy más zöldbab)
- 1 csili
- só, bors
- 2-3 szál zellerzöld
- szőlőmagolaj

- 160-200g rizs
- vaj vagy olívaolaj
- só

A rizst megmosom, leöblítem. A vajat habzásig hevítem, megfuttatom rajta a rizst, sózom, kétszeres mennyiségű vízzel felöntöm, puhára párolom. Amikor kész (de csak akkor!), óvatosan átforgatom, így nem ragad ösze.

A finomra vágott hagymát szőlőmagolajon üvegesre párolom, enyhén sózóm, borsozom, hozzáadom az apróra vágott, csak nagyjából kimagozott csilit, majd az apróra kockázott paradicsomot (most nem volt idő lehúzni a héját). Néha megkevergetve lassú tűzön lefedve párolom. Közben meghámozom a céklát, 4-5 centis hasábokra vágom, majd a babot is hasonló méretűre aprítom. Ha hagyományos zöldbab vagy vajbab kerül hozzá, akkor a céklát vékonyabbra kell vágni.

Serpenyőben szőlőmagolajon ropogósra sütöm a szalonna-szeletek mindkét oldalát, ezeket tálaláshoz félreteszem. A visszamaradó zsiradékon nagy lángon megpirítom a céklát, majd hozzáadom a paradicsomhoz. Következő menetben megpirítom a babot, ha nem marad vissza elég olaj, előtte pótolom. Elzárom a tüzet, megsózom, pár percet várok vele (a céklának több idő kell), majd hozzáadom a paradicsomos céklához. 5-6 percig együtt párolom, a lényeg, hogy a cékla és a bab is maradjon roppanós. A legvégén beletörök két gerezd fokhagymát, durvára vágott zellerzölddel ízesítem, ha kell, sózom. Összeforralom, és lehet tálalni. Mindennel együtt 50-60 perc alatt készen van, könnyű nyári vagy kora őszi vacsora. Egy pohárka siller jól illik hozzá.

Talán a külső szemlélőnek is feltűnik, hogy nagyon rákattantam a paradicsomra, de mit is tehetnék, most lehet igazán kiélvezni. Bár bizonyos konzerv paradicsomokból is nagyon jókat lehet alkotni, de mégsem közelíti meg azt, amikor friss, zamatos, tőérett szabadföldi terménnyel van dolgunk. Úgyhogy most szinte mindenhez ezt használom, mégpedig nem is kis mennyiségben, valahol 1 kg körül van az alapegység. Miután a hentesem hó végéig zárva tart, alternatív megoldásokat kellett keresnem. Meglepődve, érdekes dolgokat tapasztaltam: jónak mondott hentesnél sokkal rosszabb minőségű húst sikerült venni, mint legutóbb kényszerből a Teszkóban. És még ez a bizonyos karaj volt a kínálatban a leginkább biztató, a hátszín ránézésre olyan szíjas volt, hogy abból csak cipőtalp-szerű sültet lehetett volna készíteni, rostélyos, szűzpecsenye nincs, bélszín is csak fagyasztva. Legközelebb már visszatértem egy régebbi piaci forráshoz, ahol szép marhafarkat láttam. Gyorsan összefüggésbe hoztam e nemes részét a marhának a paradicsomszósszal, de még mielőtt határozottabb elképzeléseket alakíthattam volna ki, a sorban előttem álló pont az orrom elől orozta el a koncot. Szerencsére nem ért véget itt a történet, volt még a hűtőkamra mélyen egy szép darab. Miközben a hentes előkészítette a farkat, tovább szőttem magamban a gondolatfüzért. Hogy egy kis marhapofa is milyen jól kiegészítené még mindezt. Sajnos a marhapofa azonban továbbra is luxuscikknek minősül, ilyet földi halandó nem kap. Megláttam viszont a pultban egy jó félkilós marhaborda-véget, elhoztam ezt kárpótlásul. Már csak a köret volt kérdéses, de az sem igazán. Eleinte valamilyen gombócot szerettem volna hozzá, míg végül az összedolgozott alapanyagból inkább szép nagy, rusztikus galuskákat szaggattam ki.

Hozzávalók (8 adag)
- 1 marhafarok (kb 1.3-1.5 kg)
- 1/2 kg marhaborda-vég
- 1 kg paradicsom
- 750 ml marha alaplé vagy leves
- só, 1 kk római kömény, 1 tk édeskömény, 1/2 csillagánizs, 1.5 tk rózsabors, 1 tk fehérbors
- 2 fej vöröshagyma
- 1 fej fokhagyma
- 1 csili kimagozva
- 2 nagyobb sárgarépa
- 1 petrezselyemgyökér
- 1 zeller
- zellerzöld, petrezselyemzöld
- szőlőmagolaj

galuskához
- 250 g ricotta
- 150 g tejföl
- 4 tojás
- 100 g búzadara
- 2 száraz zsemle lereszelve
- 1 tk medvehagyma pesztó
- só

Célszerű mindennel előre előkészülni. A hagymát, fokhagymát finomra vágom, a paradicsomok héját forró vizes fürdő után lehúzom, hogy utána a héj nélküli paradicsomokat felkockázzam. A zöldségeket jó ujjnyi hasábokra aprítom. A fűszereket mozsárban megtöröm. Ha a hentes nem teszi meg, a marhafarkat a porcok illeszkedésénél éles késsel feldarabolom. Bárddal tilos hozzányúlni! Egy félkilós bordavéget pedig elég négybe vágni.

Vastag falú lábasban szőlőmagolajat hevítek, ezen két-három menetben minden oldalán megpirítom a húsdarabokat, amelyeket félreteszek. A visszamaradó olajon megpirítom a mozsárban megtört fűszereket, majd hozzáadom a hagymákat és együtt pirítom tovább. Mikor a hagymának kezd színe lenni, jöhetnek a zöldségek is, majd néhány perc múlva hozzáadom a paradicsomot és a kimagozott, felaprított csilit. Amikor kicsit megrottyan, hozzáadom a húst és az alaplevet, esetleg egy deci száraz fehérbort, továbbá ha szükséges, annyi vizet, hogy éppen ellepje. Forrás után fedő nélkül, csendes tűzön 3-3 1/2 órát főzöm, néha megrázogatva keverve. Ha túlzottan elfőné a levét, vízzel pótolom. Amikor kész, finomra vágott zeller- és petrezselyemzölddel fűszerezem.

Egy óra múlva a ricottát, tejfölt, tojásokat, egy teáskanál medvehagyma pesztót és egy kevés sót villával egyneműre kavarok, majd hozzáadom a búzadarát és a lereszelt zsemléket. Lágy, még formázhatatlan masszának kell lenni ilyenkor, a búzadara lassan szívja magába a nedvességet. Legalább egy órát, de inkább kettőt pihentetem a hűtőben, majd forró sós vízbe vizes teáskanállal kiszaggatom. Nem kell azzal törődni, hogy szép sima felülete legyen, úgy jó, ha rusztikus marad, minél kevésbé egyenletes a felülete, annál jobban issza a mártást. Onnantól számítva, hogy a galuskák feljöttek a víz tetejére, még 4-5 perc főzés kell nekik, egyet félbevágva célszerű ellenőrizni.

Bár fehérboros vagyok, ehhez vörös dukál: soproni Dollmayer Cuvéet ittunk hozzá.

A névadással rendkívüli módon bajban voltam, igazából valamilyen fantázianévet illene kitalálni ehhez az ételhez. Ihlet híján maradok a főbb összetevők felsorolásánál, ezek egyébként is fontosak, együtt nagyon jól működtek. Szintén nagyon jó volt bele az a kemény, világoszöldes héjú cukkini, amelyet Chiliitől kaptam, ez ugyanis a hőkezelés hatására tovább marad roppanós állagú, nem esik szét olyan pillanatok alatt, mint hagyományos fajtársa.

Hozzávalók (4 adag)
- 1 nagyobb, szabályos hengerhez hasonló padlizsán
- 1 közepes világoszöld cukkini (patisszon is jó lehet)
- 600 g zsenge juliska bab (vagy más vastagabb hüvelyű zöldbab)
- 1 kg érett paradicsom
- 200 g bivalymozzarella
- 200 g fiatal Montasio sajt (gouda vagy ementáli is jó lehet)
- 1 csillagánizs
- 2 kis fej lilahagyma
- 4 gerezd fokhagyma
- 2-3 szál zellerzöld
- só
- szőlőmagolaj, olívaolaj

A padlizsánt felhasználás előtt másfél órával fél centi vastagra felszeleteltem, enyhén lesózva állni hagytam. A paradicsomokat forró vízbe mártottam, lehúztam a héjukat, apró kockákra daraboltam. Olívaolaj és szőlőmagolaj keverékén üvegesre pároltam a finomra vágott lilahagymát, sóztam, hozzáadtam a paradicsomot és a csillagánizst. Bő egy órát hagytam csendes tűzön, időnként persze nem árt ránézni, és megkevergetni, nehogy odakapjon. Mikor elkészült, apróra vágott zellerzöldet adtam hozzá, és beletörtem egy gerezd fokhagymát.

A padlizsánszeletekről papírtörlővel leitattam a nedvességet, forró serpenyőben mindkét oldalukat enyhén megpirítottam. Zsiradék nem szükséges hozzá. A zöldbabot enyhén sóztam, 2-3 percig párolóbetéten gőz fölött hőkezeltem. A cukkinit 7-8 mm vastagra karikáztam, a kiöblösődő végéből pedig kikapartam a magot, és feldaraboltam, ahogy adta magát.

Közepesen nagy tepsit kikentem szőlőmagolajjal. Legalsó rétegként teljes fedésben leraktam a padlizsánt, lényeg, hogy ne látszódjék a tepsi alja. Erre jött egy réteg paradicsomszósz, majd egyenletesen megszórtam a 12-be vágott mozzarella-golyók felével. Következett a zöldbab, ezt is teljes fedésben raktam le (ha nem elég sós, sózzuk), erre újabb adag paradicsom és mozzarella, végül a cukkini, kevés só, és a maradék paradicsomszósz. A tetejére ráreszeltem a montasiót. Forró sütőben 45-50 perc alatt készre pirítottam. Tálalás előtt 20 percet pihentetés kell neki. Másnap, sütőben felmelegítve még jobb.

Már jó ideje leginkább fehérbor-fogyasztóként határoznám meg magam, nem csoda hát, hogy a badacsonyi borvidékre különösen odafigyelek. A jó borok persze még nem minden, a tágabb értelemben értelmezett térség, a Balaton-felvidék szépsége is páratlan, igen kedves hely számomra. Az idén úgy alakult, hogy a déli part nyugati részén töltöttünk néhány napot, de mivel nem volt teljesen biztos a menetrend, ezért nehéz volt előre tervezni. Évek óta szeretnék már eljutni Bussay doktorhoz, szállás is akadna a környéken. Felhívtam, csakhogy éppen zárva tartott ezidőtájt. Megpróbáltam Szászi Endre vendégházát is, de természetesen túl későn szervezkedtem, nem volt szabad helye. Akkor legyen Badacsonytomaj. Báratom a gugli, jól irányzott rúgás után hamar kidobta a megfelelő helyet: Borbély pince és vendégház. Nem is haboztam, telefonoztam nekik, szerencsére pont volt szabad helyük, foglaltam hát.

nem apróztam el

Érkeztünkkor a házigazda, Borbély Gyula fogadott. Rövid kicsomagolás után rögtön a lényegre tértünk, azaz következett a borkóstolás. Néhány kivételtől eltekintve végigkóstoltuk a szortimentet, közben pedig kellemesen elbeszélgettünk a birtok, a borászat és az élet egyéb dolgairól. Megtudtuk azt is, hogy Badacsonyban pezseg az élet: régiós buszjáratot indítottak, amely bejárja a környékbeli pincéket, nevezetességeket. Mindezt önerőből, gyakorlatilag a járat állomáshelyei saját maguk állják a költségeket. Kaptunk tőlük egy régiós kártyát, amellyel általában 10% kedvezménnyel lehet az ismertetőben felsorolt helyeken vásárolni (a borászoknál is!). Érdemes keresni! Mielőtt még elfelejtem: jók voltak a borok, és találkoztunk néhány igazán szép tétellel, különösen a 2007-es kéknyelű tetszett. Ebből kértünk is egy palackkal, amellyel felvonultunk a teraszra, azt kortyolgattuk, miközben gyönyörködtünk a kilátásban.

Borbély pince, kilátással

Másnap reggel nekivágtunk túránknak. Szeremley Huba pincészetébe szerettem volna eljutni, de talán a nagyság átkaként, de igencsak barátságtalan a nyitva tartás, vasárnap csupán zárva tartásról lehet beszélni. Némethékhez szintén nem tudtuk bejutni, míg végül erőltetett menetben, és teljesen kitikkadva felmásztunk Laposáékhoz. Sajnos felénk csak kevés boruk kapható, ezért nagyon örültem, hogy végre  jobban megismerkedhetek az aktuális évjáratokkal. Most leginkább a 2007-es Rizling² izgatott, amely már most igazán szép bornak bizonyult, és fényes jövő áll még előtte.

Bazaltbor és a kilátás a Balatonra

A hegyről leballagva megkerestük a régiós buszjárat kiindulását. A busz kétóránként teszi meg a teljes kört, először a Római úton elindulva Nemesgulácson át felmegy Hegymagasra, onnan pedig Szigligeten át érkezik ismét Badacsonyba, majd onnan Káptalantóti és Ábrahámhegy irányában indulva tér vissza. Nyár elején és szemptemberben hétvégente, főszezonban naponta az első járat reggel tízkor indul, és nagyjából kétóránként egészen este 11-ig. Ez azt jelenti, hogy éjfélkor indul utoljára Badacsonyból, megtéve a Káptalantóti irányában lévő kört. A járat összesen negyven állomáshelyet érint, a Badacsony régió honlapján megtalálható a teljes felsorolás. Természetesen nem csak borpincék alkotják a körutat, megáll a biopiacon, a kecskefarm mellett, Salföldön, az arborétumnál, a strandoknál, a szigligeti várnál, és sok más fontos helyen. Úgy saccoltuk, hogy legalább egy hétre való program benne van. A buszon nemcsak sofőr, hanem hostess is van, aki elmondja a járat állomásairól a fontosabb tudnivalókat, és számos más jó tippet is adott. A busz árai barátságosak, egy vonaljegy 300 Ft, a napijegy 950, de van 2500-ért családi napijegy is. Már csak az a kérdés, hogy miért nem évekkel ezelőtt jutott már ez eszébe valakinek? A járatról és az általa generált forgalomról egyelőre mindenki csak óvatosan bizakodva nyilatkozik. Mi is vegyes kihasználtságot tapasztaltunk, de vasárnap délután volt. Talán, ha jobban köztudatba kerül, akkor előre lehet a busszal számolni már a program tervezésekor. Reméljük, hogy akkor is megmarad a járat, még ha az első évben nem is lesz nyereséges. Kell még neki egy kis népszerűsítés, megfelelő csatornákon történő reklámozás, illetve kifutási idő.

Itt ültünk Istvándyéknál

Mi is felszálltunk tehát a buszra, első állomásunk Istvándyék voltak. A pincészet gyönyörű helyen, igen kellemes, rendezett környezetben található, mondhatni, Nyugat-európai színvonalú. A hegyek között, a szőlőkön túl gyönyörű kilátás nyílik a Balatonra és Fonyódra. A kiszolgálás kedves és szakszerű, a borok szépek. Legnagyobb megelégedésünkre azonnal kapunk egy teli üveg, békebeli fémfejes szódát, és adagonként érkeztek az általunk kiválasztott borokból a kóstolók. Ez volt az igazi tökéletes nap, annak is a tökéletes délutánja. Ekkor az idő is megállni látszott, szinte a táj részeivé váltunk, csak az újabb eltűnődés, kortyolgatás és  kellemes mederben folyó beszélgetés emelt ki néha egy kicsit a beragadt tér-idő szövetéből, vagy amikor újabb borok vagy borkorcsolya érkeztek. Olyannyira magához láncolt a környezet, hogy csak megkésve eszméltünk: mindjárt itt a busz, ezt lekéstük. Sebaj, legalább maradhattunk még egy órácskát. Az itt töltött három óra több tanulsággal is szolgált. Egyrészt itt kóstolhattam az eddigi legjobb kéknyelűt. De ami ennél is fontosabb, rájöttem, hogy az olyan illatos, markánsan jellegzetes fajtaborokból, mint például a kéknyelű vagy a muskotályok, most már egyáltalán nem szeretem az édeseket. Még ha késői szüretelésű is, akkor sem. Csak akkor, ha szinte teljesen szárazak vagy épp csak néhány gramm maradékcukorral rendelkeznek. viszont az olaszrizling esetében nem baj, ha édesebb. Különleges élményt nyújtott már a szemelt olaszrizling is, de az 50 éves tőkékről származó Üstökös olaszrizling aszú páratlan a maga nemében. A kóstoló tapasztalatai alapján vásároltunk néhány palack bort, és kiszellőztetve fejünk, leballagtunk az egy megállóval lentebb lévő szálláshelyünkre, biztonságba helyezve a szerzeményt.

pazar hely

Ezt szereztem!

Közben sajnos majdnem teljesen kifutottunk az időből, a betervezett Szászi pince-látogatásnak búcsút intettünk. Gyors kombinálás alapján az a lehetőségünk maradt még, hogy ha fogadnak bennünk a Szent György pincében, akkor ott megvacsorázunk. Egy gyors telefonnal leegyeztettem, megígérték, hogy ha biztosan megyünk, akkor a kedvünkért nem zárják konyhát, megvárnak. A busz pontosan megérkezett, a hostess lány pedig kissé csodálkozóan , de azért nem meglepve fogad bennünk, hiszen arról volt szó, hogy egy járattal korábban jövünk (és eggyel odébb). Közben minden megállónál elmondja, mit érdemes megnézni, minden nevezetességről beszél néhány mondatot. Amíg Badacsonyban várunk, beírunk a vendékönyvbe is.

érkezik a busz

Célunkhoz érkezve két távozó vendég vált bennünk a megállóban, legalább nem üresen megy tovább a busz.  A házigazda Kiss István maga fogad, az étel és borajánlatára részben hallgatva leadjuk a rendelést, ő pedig elballag a konyha irányába intézkedni. A Szent György pince nem a csúcsgasztronómiáról szól, de tisztes magyar alapanyagokból, korrekten, és ami nagyon fontos, hatalmas vendégszeretettel dolgoznak. Hamar megkapjuk az ételeket, és ekkor kiderül, hogy szerencse, hogy jómagam halat rendeltem, mert így még be tudok segíteni az asszony pajtás fél kacsájához. Mindkét ételhez Budai zöldet választunk, jó döntés volt. A vacsora végeztével Kiss uram még beinvitál a bortermébe is, ahol néhány különlegesebb borából tölt. De már nagyon szorít az idő, elbúcsúzunk, és az éj leple alatt leosonunk a feljáró tövében lévő megállóhoz. Kissé felhős, de majdnem teliholdas éjszaka volt, a háttérben jól kirajzolódtak a környező tanúhegyek kontúrjai, fantasztikusan szép és sejtelmes háttérrel szolgálva. A busz percre pontosan érkezik, még ha üres is. Badacsonyban azonban sokan felszállnak, kihasználva, hogy ez az utolsó járat. Igazán felejthetetlen nap volt.

kacsa lakoma

Másnap sajnos már mennünk kell tovább. Délelőtt azért még kihasználtuk a kártya adta lehetőséget, és bevásároltunk borokból. Kimentünk Hegymagasra is, végre útba ejtettem az általunk már-már páriaként kezelt Horváth pincét is, ahová már régóta szeretnék eljutni, de valahogy mindig elmarad. Most legalább néhány percre beugrottunk, és egy villámkóstolás alapján veszünk bort (vezető pozícióban voltam). Addig unszolnak bennünk, míg belenyalunk a vörösbe. Nagyon izgalmas az enyhén barrikolt cabernet sauvignon, de a pinot noir még inkább, mindkéttőből kerül a dobozunkba. Természetesen Szásziékat nem hagyhattuk ki. Annál is inkább nem, mert volt egy ötpalackos borutalványom hozzájuk. Nem hivatalos utalványra kell gondolni, a "sógorom" rajzolta születésnapomra, és beváltás után a borok költségét ők állták a húgommal. Szásziék új különleges rizlinggel jelentkeztek, ez pedig a Liliomfi. Hogy ez csúcsboruk, már az ára is jelzi, az illata fantasztikus, és egy korty alapján igencsak rendben van ez a bor. Már csak egy ünnepi alkalom kell, hogy végre komolyabban is megkóstolhassam. Tavalyhoz képes a kabócások egy olcsóbb nemzetsége is színre lépett, ebből és a többi rizlingből is hoztunk néhány palackkal.

kecskesajt és lekvár

Miután lezártuk a borvásárlást, elindultunk Veszprém felé. De még mielőtt elhagytuk volna a vidéket, beugrottunk a Káptalantóti után található kecskefarmra. Kedves idős házaspár viszi, nagyon kellemes környezetben. Van több fajta lehetőség a szállásra, a kempingezéstől a faházon át a kőházig minden. Végigkóstoltuk a jobbnál jobb érett kecskesajtokat, a puhábbakból vásároltunk ebédnek valót, a keményebbekből pedig otthonra, azok jobban tűrik a szállítást. Kaptunk a sajthoz tányért, késeket, deszkát, paprikát kenyeret, közel egy liter kecsketejet. Leültünk a ligetben, és komótosan elköltöttük az ebédet. Ejtőzésként még körbejártunk egy kicsit, megnéztük a baromfiakat és a szamarakat. Ide még mindenképpen vissza kell jönni!

Na de, szamár...!

Köszönhetően a buszjáratnak is, a két nap alatt nagyon sok mindent láttunk, ennek ellenére mégsem éreztük zsúfoltnak a programunk. Nagyon jó volt látni végre egy működő helyi összefogást, és különösen az tetszett a leginkább, ahogyan a borászok kivétel nélkül ajánlgatják egymást, sőt még fel is hívják a figyelmet. Kicsit végre úgy voltunk itthon, hogy a hazai állapotoktól nagyon is távol voltunk.

Kicsit nehéz billentyűzetet ragadnom a szombati erdőbényei buli után. Mindenféle, vegyes érzések kavarognak bennem még most is, amelyeknek talán még ülepedni kell, hogy valósághűbb képet alkothassak, így ez az írás talán inkább csak egy hangulatjelentés. De talán először egy kissé távolabbról kell megközelítenem magát az eseményt.

Azt hiszem, minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Tokaj-hegyaljai borvidék a világ legjobb és legkülönlegesebb termőterületei közé tartozik, ilyen kiváló adottságok pedig lehet, sehol sem állnak együtt, mint itt. De mindezek mellett súlyos terheket is kell cipelnie, hiszen az ország legszegényebb vidékének kellős közepén terül el. Jól jellemzi a visszás helyzetet, hogy miközben a helyi borkultúra világszínvonalú, a környéken nem találni közepesnél jobbnak mondható éttermet (legalábbis a tapasztalatok, vélemények nagyon is megoszlanak, hogy jónak nevezhessünk akár egyet is). Nehéz is lenne megélnie, hiszen a rövid idegenforgalmi szezonon túl a környéken nem létezik olyan fizetőképes kereslet, amely a stabil alapforgalmat biztosítana. Az sem segít, hogy az állami vagy uniós csatornákon rengeteg értelmetlen dologra költenek hihetetlenül nagy összegeket. Más lehetőség nincs tehát, mint hogy a helyi borászatok, közösségek maguk találják ki, mi is legyen a Tokaji borvidékből. Talán, ha Hegyalja komolyan megpróbálja egységesebb fellépéssel erősíteni saját arculatát, idegenforgalmi vonzóképességét, akkor a közös munka sikerrel járhatna. Létezik erre működő példa itthon is: Badacsonyban és környékén már mutatkozik a pezsgés (erről majd egy későbbi posztban). A Balaton közelsége ott hatalmas előny, de Észak-Magyarországnak is megvannak a maga értékei, amelyeket kiaknázva, egy csomagba pakolva versenyképessé lehetne tenni.

A Bor, mámor, Bénye fesztivál egy jó lépés ebbe az irányban. Az olyan ötletek igazán működőképesek, amelyeket a kisebb helyi közösségek kezdeményeznek.  Az alapgondolat az volt, hogy a falu és a részt vevő borászatok egy nagy piknik színhelyeivé változnak, ahol mindenki megtalálhatja a magának a megfelelő ételt, bort, programot. Mindezt úgy megvalósítva, hogy a szokványos, fesztiválokon eluralkodó vásári hangulatot teljes mértékben nélkülözzék. Azt hiszem, ezeket a célokat már első alkalommal sikerült megvalósítani, sőt, sokkal többet is.

Természetesen egy kezdő rendezvény esetében mindig vannak hiányosságok, de - legalábbis jómagam úgy éreztem -, hogy ezek nem zavarták meg, hogy rendezvény jól sikerüljön. Mivel valamennyire belülről - még ha "társadalmi munkában" - is volt rálátásom a dolgokra, árnyaltabb a kép. Sajnos a az ételeket elkészítő catering céggel nem minden alakult úgy, ahogyan azt elterveztük és előre egyeztettük (a poszt eredeti címére egy rosszindulatú pillanatomban a "komp akart lenni, de nem komp lett" szlogen is felmerült). Természetesen az is igaz, hogy tapasztalatok híján senki sem tudta, hogy első alkalommal mekkora látogatottságra kell felkészülni, valljuk be, így nehéz jól felkészülni. Talán túlzottan is óvatosan becsülték fel a várható keresletet, ezért a kelleténél kisebb adagszámmnal, felszereléssel és személyzettel vonultak fel.  Így például az Ábrahám pince stand és étel nélkül maradt, jómagam pedig tulajdonképpen számkivetettként érezhettem magam. Az ételek elkészítése sem teljesen úgy történt, ahogyan kértük, illetve szerettük volna, bár saját házam táján maradva, a leves a "nagyüzemi" körülmények ellenére egészen jól sikerült. Igaz, hogy nem láttam a költségeket, de úgy érzem, hogy az árképzés során kissé vastagon húzott a ceruza, ennél olcsóbb árakban reménykedtem.  De végül Ábrahámék sem maradtak hoppon, sikerült egy adag őzpörköltet néhány pad társaságában megszerezniük, én pedig egy óra fel-alá rohangálás közben lehiggadtam, és úgy döntöttem, hogy innentől kezdve inkább vendég leszek, és jól fogom érezni magam.

Vendég szemmel egészen más érzés volt sétálgatni, betérni a helyszínekre. Mindenhol nagyon kedvesek voltak a házigazdák, kiváló borokat kortyolgattunk, a programok pedig kifejezetten jók voltak. Megkóstoltam a "levesem", néhány hibától eltekintve egészen jó volt, Anna hozott nekünk a saját maga sütötte bárányból, amely bár nem teljesen az eredeti elképzelése szerint lett fűszerezve, de mégis nagyon jól sikerült. Horasz őzpörköltjét két alkalommal sikerült megkóstolni, az utolsó főzetet igen kellemesen és pikánsan csípősre készítettek. Chili&Vanilia kukoricapürés erdei gombájához már csak a második körben jutottunk hozzá. Legnagyobb sajnálatunkra nem volt mód a püré passzírozására, pedig akkor lenne az igazi. Eszter bobajkára már nekem sem volt kapacitásom. Nagy öröm volt találkozni a gasztrobloggerekkel. Végre személyesen is megismerhettem és elbeszélgethettem Dalittal, Lila Fügével, Bombadil Tomával.

Az este hátralévő részében kellemesen elborozgattunk. Talán kissé túlzottan is, ezt betudhatjuk a jó társaságnak és a finom boroknak. Az éjszakába nyúló borozásnak Docens Úr harcias félreértése vetett végett, mi pedig nem rajta, hanem csak azon nevettünk igen jóízűt - még másnap is -, hogy annyira jól megy Horasz életmódváltó programja, hogy néha már-már láthatatlanná tud válni. Rossz nyelvek szerint más történt, de megerősíthetem, ez egyáltalán nem igaz.

Itt ül a láthatatlan barátunk

Mindent egybevetve úgy érzem, nagyon jól sikerült a fesztivál, és a tapasztalatokból tanulva egy-két év alatt könnyen kinövi a kezdetekkel járó gyermekbetegségeket. Ezúton is szeretném megköszönni Eszternek a szíves meghívást, a többieknek a jó társaságot. Jó volt Bényén lenni, remélem, jövőre találkozunk ugyanitt!

Update #1

Mások így látták (időrendben):

- Bacsi szubjektív beszámolója
- Horasz
- Bombadil Toma
- Chili & Vanilia
- Deluxe.hu
- Péter Anna
- A Művelt Alkoholista
- Fűszeres Eszter
 

Update #2

Kérdőív a fesztiválról

Ezt a receptet tavaly olvastam Mammánál. Azonnal beleszerettem, de úgy alakult, hogy tavaly már nem volt lehetőségem elkészíteni. Sajnáltam nagyon, de csak annyit tudtam tenni, hogy jól elraktároztam magamban, hogy majd az idei szezonban elkészüljön. Túl sokat nem variáltam rajta, nem is kell, így tökéletes.

Hozzávalók (4-5 nagy adag)
- 8 majdnem kemény, de érett és édes kopaszbarack
- 100 g cantuccini (vagy amaretti)
- 100 g őrölt mandula
- 4 tojássárgája
- 3-4 ek. kajszibarack pálinka
- 60 g szobahőmérsékletú vaj
- 5 ek porcukor
- 2 csipet só
- 100 ml édes fehérbor

Az étel  elkészítésekor egyedüli lehetséges nehézség a cantuccini vagy az amaretti beszerzése. Amaretti kapható a Lidiben, de nem szeretek oda járni, ezért a piacon az olasz boltban próbálkoztam. Amaretti nem volt, de B-tervként volt cantuccini, amelyet Mamma is ajánlott hozzá. Ha ez megvan, már minden pofonegyszerű. A cantuccinit lereszeltem, összedolgoztam a többi hozzávalóval. A barackokat megmostam, félbevágva kimagoztam. A mag körüli húsból késsel kivágtam egy keveset, a helyére betöltöttem az elkészített masszát, és egymás mellé állítva tepsibe raktam. Aláöntöttem egy kevés édes fehérbort, közepesen forró sütőben kicsit megpirítottam (azaz Piros tette, mert neki jobb a sütője). Ennek a mennyiségnek kb. bő fél óra kell. Hidegen és melegen egyaránt kiváló.

A nyakpörkölthöz hasonlóan, levest is a köz kívánatára követtem el. Ilyenkor, a nagy melegben nem igazán szeretem a forró vagy nehéz leveseket, igazából csak a könnyebb,  zöldségesek, esetleg savanykásak jöhetnek szóba, mint amilyen most is volt. A leves savanyítására mostanság korlátlan mennyiségben rendelkezésre áll a kovászos uborkalé. Függő lévén, különösen vonzóvá teszi számomra. (egyébként másnaposságra is kiválóan alkalmazható)

Hozzávalók (5-6 liter)
- 1 kisebb karfiol
- 3-4 közepes sárgarépa
- 300 g zöldbab vagy vajbab
- 1 petrezselyemgyökér
- 4 gerezd fokhagyma
- 1 kisebb zeller
- 1 kisebb karalábé
- 3-4 bébicukkini
- olívaolaj
- 4-500 ml kovászos uborka lé
- 300 g tejföl
- 2 ek étkezés keményítő
- kapor
- 2 paradicsom

A megtisztított zöldségeket nagyjából hasonló méretű hasábokra vágtam -már amelyiket lehetetséges-. Finomra vágott  fokhagymát megfuttattam olívaolajon, majd megpirítottam a keményebb zöldségeket. Sóztam, borsoztam, felöntöttem vízzel. Forrás után 10 perccel jöhet hozzá a karfiol, majd 6-7 perc múlva a cukkini és a kockára vágott paradicsom. Végül a kovászos uborka leve, de ekkor már be is habartam a tejfölben eldolgozott a keményítővel. Frissen vágott kapor triviális zöldfűszere.

Ez az egyik kedvencem a pörköltek közül.  Ha nem a "leg". Vendéglőkben, kifőzdékben a legritkább esetben találkozni vele, még néhanapján magában zúzapörkölt talán előfordul, de a nyak szinte soha, a kettő együtt pedig tényleg kizárt. Pedig együtt a legjobb. Persze ez nem is igazán éttermi koszt - és nem túlzottan fotogén -, sokkal jobban esik otthon disztingválás nélkül, szörcsögve, nagyokat cuppogva leszopogatni a húst a csontról. Többféle madár alkalmas hozzá alapanyagként, de leginkább kacsa, liba vagy a pulyka a legjobb. A pulykával az is probléma, ahogyan általában takarmányozzák és tenyésztik, liba vagy kacsa esetében sokkal jobb arra az esély, hogy legalább normális szemes takarmányon élt, még ha májra tömték is. Ez az ízén sokat javít.

Hozzávalók
- 2-2.5 kg liba nyak
- 2-2.5 kg liba zúza
- 3-4 fej vöröshagyma
- 2-3 gerezd fokhagyma
- 5-600 ml száraz fehérbor
- 700 ml szárnyas alaplé vagy húsleves
- pirospaprika
- 2 db piros húsos paprika
- 2-3 db paradicsom
- kakukkfű, majoránna
- 4-8 egész csili
- libazsír

Az ügymenet nem különbözik jelentősen a többi pörkölt elkészítésétől. A zúzát és a nyakat alaposan átnéztem, megtisztítottam, lecsepegtettem, papírtörlővel le is itattam a felesleges nedvességet. A zúzákat négybe vágtam, minden nyakat kettőbe, kb. fél arasznyi hosszúra. Célszerű elés késsel elvágni a nyakat, hogy ne legyen szilánkos: egy pörköltben az az egyik, amit legjobban nem szeretek, ha szilánkos a csont, a lehető legjobban csökkenti az élvezeti értékét. Legkönnyebben a csigolyák láthatóan kitüremkedő részénél lehet elvágni. A bárd csak végszükség esetén kerüljön elő, de csak ha éles, és vékony "pengéjű". Mindeközben paráztam alaposan, nehogy balesetet szenvedjek.

Forró libazsíron több adagban megpirítottam a nyak- és zúzadarabokat. Ha szükséges volt, két menet között pótoltam a zsiradékot. Végül a visszamaradó zsírban megpirítottam a finomra vágott hagymát és paprika húsát. Eközben ráöntöttem az alaplevet a nyakra-zúzára, hogy addig is felforrjon. A legjobb persze az lenne, ha paprikát grillezném, lehúznám a héját, de most nem volt lehetőség effélére. Amikor késznek nyilvánítottam a hagymás keveréket, sóztam, felöntöttem a fehérborral, kissé összeforraltam, miközben felkapargattam a serpenyő aljáról a pörzsanyagokat, és az egészet hozzáadtam a pörkölthöz. Felöntöttem még annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Amint megforrt, és kissé feladta a zsírját, megszórtam 2-3 evőkanálnzi pirospaprikával. Csendes lángon fedő nélkül három órát bugyborékoltattam. Még épp ne váljon le a nzakról a hús. Tíz-tizenöt perccel a befejezés előtt beledobtam még egy marék egész csilipaprikát, majd mikor elkészült, beletörtem két gerezd fokhagymát és mentek hozzá a finomra vágott zöldfűszerek. Majoránna, kakukkfű nem rontja el. Köretként nokedlit főztem ki hozzá - kisebb részben teljes kiőrlésű lisztből-, és kapros-tejfölös uborkasalátával, illetve kovászos uborkával tálaltam, ki hogyan szereti.

Nagyon vártam már a napját, hogy elérkezzen. A legutóbbi erdőbényei-megbeszélés alkalmával megegyeztünk, hogy mielőbb sort kerítünk a próbafőzésre, amikor közösen elkészítjük a menüben szereplő ételeket, véglegesítünk, és megbeszéljük a tapasztalatokat az ételeket elkészítő cég képviselőivel. A múlt héten végül Eszter szólt, hogy e hét hétfő délutánján kerül rá sor, a XIII. Kerületi Önkormányzat üzemi konyháján. Eddig még soha nem főztem ipari konyhában, ezért még inkább érdekelt a dolog.

A jót könnyű megszokni, azt hiszem, a professzionálios konyhával is így vagyok, már első alkalommal megszerettem. A tűzhelyek teljesítményéről otthon csak álmodni lehet.  Minden munkafolyamathoz kellően nagy hely áll rendelkezésre (ez persze lehet, hogy csak nekem tűnik így, és az ott dolgozók nagyobbat is el tudnának képzelni). Mindenhez van megfelelő edény. Nem is sorolom tovább, ideálisak voltak a körülmények.

Egy rövid megbeszélés után először a bonyolultabb ételekkel kezdtünk. Szinte minden elő volt készítve, gyakorlatilag csak a főzéssel kellett törődni. Elsőként Horasz nekiállt megfőzni méltán híres őzpörköltjét, miközben Eszter bedagasztotta a mákos bobajka tésztáját. Péter Anna bárányt grillezett, melyhez mazsola csatni dukál. Chili&Vanilia előre dolgozott, rókagombát (Erdőbényén vargánya lesz) konfitált kacsazsírban, amelyhez kukoricapürét készített. Ez utóbbi kapcsán kénytelen voltam revideálni kukoricával kapcsolatos elutasító álláspontom. Mi mindenre jó egy ilyen alkalom :)

Jómagam levest készítettem, amivel majdnem beégtem. Miután Horasz belekóstolt, megkérdezte, hogy szándékosan édes-e a leves? Kizárt dolog - közöltem. Megkóstoltam én is, a leves pedig émelyítően édes volt, menthetetlenül. Talán még valami cifra kifejezés is elhagyta számat - erre nem emlékszem pontosan. Mint utóbb kiderült, a felöntéshez kapott víz édes volt. Mármint cukrozott. Szerencsére volt még minden alapanyagból, második nekifutásra már minden rendben alakult nálam is.

Most már tényleg itt a visszaszámlálás, gyakorlatilag alig több mint egy hét van augusztus 15-ig. Talán még van szabad szállás, de még biztosan van hely a Budapestről indoló buszokon is. A fesztivál honlapján minden szükséges információ megtalálható. Aki teheti, látogasson el Erdőbényére, nem fogja megbánni. Reméljük, ezúttal az időjárás is kegyes lesz hozzánk (reméljül megtörik végre az átok, és a részvételem nem jár együtt esővel és szeles hideg idővel).

Csodával határos módon ma délelőtt - bő két óra utánjárással - végigvártam az orvosi rendelést, elmentem tüdőszűrésre, és sikerült egészségügyi kiskönyvet szereznem, most már remélhetőlen a köjálosok sem kötnek bele a részvételembe :). Most már nyugodtan eltűnhetek a Balaton partjára és a környező szőlőhegyekre néhány napra, hogy onnan majd elinduljak Erdőbényére. Hogy addig is ne maradjon a blog magára, megpróbálok még ma délután néhány időzített posztot megírni.

Tegnap egy könnyű nyári vacsorát szerettem volna. Reggel kirontottam a piacra, amely a nyári melegnek és szabadságolásoknak köszönhetően  meglehetősen kihalt volt. Talán éppen ez volt a szerencsém. Csakis így terelődhetett a figyelmem a fejtett bab irányába, a következmények pedig már olvashatóak is.

Hozzávalók (2-3 adag)
- 700 g nagyszemű fejtett tarkakbab
- 4-5 db nagyobb hosszúkás paradicsom (a jobb konzervekben is ezt találjuk, magja és leve alig van)
- 3-4 ek olívaolaj
- 2 kisebb fej lilahagyma
- 1 csili
- 1 nagy gerezd fokhagyma
- 1 csillagánizs
- 100 g parasztkolbász
- 6-8 szál zsenge kapor

Igazság szerint a paradicsomot meg kellett volna hámozni, de a melegre és lustaságomra való tekintettel hamar lebeszéltem róla magam. Inkább gyorsan vékony, kb. félcentis kockákra vagdaltam. A lilahagymát finomra aprítottam, olívaolajon kissé megpirítottam, amint kezdett színe lenni, hozzáadtam a paradicsomot a nagyjából kimagozott és feldarabolt csilivel és a csillagánizzsal együtt. Összeforraltam, hogy a paradicsom egy kicsit szétessen, sóztam, hozzáadtam a fejtett babot és még jó fél liter vizet. Lefedve puhára főztem, 5-10 percenként nem árt ránézni, megkavargatni, ha szükséges, a vizet pótolni. Közben elraktam egy üveg kovászos uborkát. Majdnem másfél óra kellett neki, hogy megpuhuljon, ekkor hozzáadtam a pirított kolbászkarikákat és a kaprot, beletörtem egy gerezd fokhagymát. Összeforraltam és tálaltam. Próbáltam a csillagánizst kivadászni belőle, de nem találtam, valószínűleg teljesen szétesett :) A kolbász egyébként nem feltétlenül szükséges hozzá, el is hagyható. Kisfröccsöt ittam hozzá, többet is.

[Kérés]: Akinek van garantáltan megbízható, tartósítószer-mentes módszere kovászos uborka télire való eltevéséhez (nem sósuborka), kérem jelezze! Hálám örökre fogja üldözni! :) Köszönöm!