Hegyaljai látogatásunk egyik fénypontjának igérkezett a tolcsvai Ős Kaján étterembe tervezett látogatásunk. Jó előre asztalt foglaltam, nehogy meglepetések érjenek, bár végül aggodalmam feleslegesenek bizonyult: munkanap lévén rajtunk kívül épp csak pár vendég volt a kora esti időpontban. Helyet foglaltunk, a mosdóban rendbeszedtük az egész napos kirándulásban kissé megfáradt külsőnket, és kissé körbenéztünk a különböző hangulatú szobákban is. Az asztalhoz visszaérve apró figyelmességként egy kis perec várt bennünket (ha jól gondolom, ez ugyanaz, amit Erdőhorvátiban készítenek, és a környékbeli boltokban is kapni ilyet, igen finom, ropogós). Az étlapon látszik, hogy sűrűn cserélik a fogásokat, és a szezonális-jellegű alapanyagokat próbálják előtérbe helyezni.
Szerencsére a marhalábszárnak mindig szezonja van, így a belőle készült levesnek is. Igen finom volt, egyetlen apró kifogást találtam csak. Jobban örültem volna, ha friss petrezselyemzölddel szórják meg a levest. Ez a vonal aztán később végigkísérte a fogásokat, mindegyikhez szárított zöldfűszer volt a "díszítés", illetve a kísérő. Ennek persze oka lehetett az előző két hétben pusztító 40 fokos hőség is, azonban a többi fogás esetében ez abszolút nem is volt zavaró (sőt). Visszatérve a leveshez, igazán szép, mélysárga, tartalmas, és hát a lényeg, finom volt, erre mondják, hogy még a halálos betegek is felgyógyulnak tőle. Talán a levesben felszolgált marhalábszár lehett volna egy kicsit omlósabb is, de ezt nem bírálatként szánom, itt már az egyéni ízlés szólalt meg. És hogy dicsekedjek is, egy kis büszkeséget éreztem magamban, hiszen az én leveseim is megütik ezt a szintet. :)
Nagy örömömre nyúl is szerepelt az étlapon, az egyik kedvencem, így egyértelmű volt a választásom. Ha nagyon kötekedős kedvemben lennék, akkor azt mondanám, hogy a nyúl egy árnyalatnyit szárazra sült a kemencében, de jobban belegondolva szakács legyen a talpán, aki legalább ennyire nem szárítja ki a húst, és ez csak a külső vékony rétegre értendő, alatta már finom puha omlós, és kellően, de nem túlzottan fűszeres volt. Így hát ezt a gondolatot szép csenben el is temetem magamban, és élvezem az ízeket. Köretként mindkettőnk puhára párolt gerslit kapott, illetve fűszeres vajjal töltött házi lepényt, valamint az én fogásomhoz járt még egy kis párolt tökféleség, valószínűlegt cukkini. A lepény maga a csoda, annyira ízletes, és jól illik mind a nyúlhoz, mind a kacsához. Jól el is raktározom magamban, ilyet gyártok majd én is.
Kedvesem kacsát rendelt, citromdzsemmel és hagymadzsemmel. A lepényen és a gerslin felül ehhez karalábé dukált, valószínűleg a hasábburgonya analógiájára elkészítve, azonban ez annál messze finomabb. Egyszóval zseniális. És az egész pedig tökéletes komplementer ízorgia, nem is álltam meg, hogy ne kóstolgassak bele. A citromdzsemet nem kell külön magyaráznom (igen kiváló), a hagymadzsem pedig leginkább a gyerekkorunkban disznóvágásra készített, enyhén ecetes és pirításkor (nem a hozzáadott cukortól) megédesedett hagyma ízeit idézi, igaz ez annál jóval sűrűbb és puhább állagú.
Egy kis erőt véve magamon, még megpróbálkozom egy desszerttel is, omlós szedres süteményt rendelek, az oldalborda pedig már csak szuszog és elégedetten néz, nem mer újabb kihívást vállalni, csak a borát kortyolgatja. Részemről igazán kár lett volna kihagyni, annyira finom, és rafinált. Szárított zöldfűszerekkel volt megszórva, de nem túlzottan. Így lesz minden falat izgalmas, próbálja az ember előre kitalálni, épp melyik fűszer kerül legközelebb rá. Nálam a menta volt a nyerő. Valószínűleg nem szerettem volna, ha csak menta van hozzá, így azonban kifejezetten vártam, hogy épp menta ízű legyen a következő villán.
Tulajdonképp végig minden annyira meseszerű mederben folyt, ha forgatókönyvet kellett volna írni egy tökéletesre sikerült estéhez, ekkor sem sikerült volna ilyen jól összeállítani. Erre a két órára az idő kizökkent a kerekéből, de az este hátralévő részére már igazán nem is került vissza a rendes kerékvágásba. Elvarázsolt a hely szelleme. Esetleg maga az Ős Kaján.
Utolsó kommentek