Hegyaljai nyaralásunk alkalmával egy biciklitúra végén ellátogattunk a tokaji Tisza-parton fekvő Bonchidai csárdába is. Tavalyról a sok finom étel emléke még élenken élt emlékezetünkben (igen kiválóak volt akkor a halászlevek, de a csülök és a sztrapacska is). A csárda igen jó helyen van, a terasz közvetlenül a Tiszára néz, árnyas, egyszóval kellemes a környezet, ha az idő engedi, feltétlen ott érdemes leülni.

A jó 20 kilométer tekerés után rendesen megéheztünk, így levest és főételt is rendeltünk. Kedvesem szeme a Jókai bablevesen akadt meg, jómagam pedig egy orjalevesre neveztem be. Egyik sem hibátlan, de legalább azért ehető volt.

A bablevesben a füstölt húsokon érződött, hogy a hipermarketes olcsó, gyorspácolt alapanyaggal van dolgunk, az orjalevesben felhasznált zöldségek pedig mintha a fagyasztóból kerültek volna a levesbe, összességében  mindkét leves még az épp élvezhető kategóriába került.

Nem úgy, mint a főfogások. A csirkemell fokhagymás mártásban krokettel több sebből vérzett. A hús ugyan ízletes és puha volt, a mártás azonban botrányos. Fokhagymaíze egyáltalán nem volt, és az állaga már inkább a pudingra emlékeztetett. Úgy látszik nagy barátságban vannak a liszttel, mert a krokett is túlzottan lisztes volt. Sőt, annyira egyformák, szabályosak voltak, hogy az gyanítottuk, hogy ez bizony mirelit termék, és nem is legjobb minőségű. Mindezt koronázta a tányérra helyezett díszítés is, csak ez megér egy-két vitriolba mártott mondatot. Ez maga a megtestesült gyalázat, az uborka ugyanis erősen fonnyadt volt, és a saláta is elég bágyadt volt. Ha nem kerül a tényárra semmi, még úgyis jobb lett volna. Ez elfogadhatatlan.

Én sem jártam jobban. Sőt. Grillezett csülköt rendeltem steak-burgonyával és káposztasalátával. Ebből mindösszesen a káposztasaláta volt élvezhető. A csülök grillt életében nem látott. Az történhetett ugyanis, hogy a főtt csülköt forró olajban kisütötték. Ám eközben sikerült oly rendesen kiszárítani, hogy egyes húsrészletekbe a villát nem tudtam beleszúrni, olyan kemény volt, mint a beton. A csülök bőre hol túl kemény volt, hol pedig túl lágy, valamint egyes részek olyan zsírosak, szalonnásak voltak, hogy jobb helyeken a kutyának különb ételeket kínálnak. A steak-burgonya is kihívásokkal küzdött, szerencsétlen annyira megszívta magát a sütéskor használt zsiradékkal, hogy szinte ehetetlen volt. Még szerencse, hogy a rendesen beleveseztem, a felszolgált -máskülönben óriási adag- adag harmadát ha meg bírtam enni, pedig igen éhes voltam. Mindenesetre, ha pincér lennék, egy pontenciális jó evőnek kinéző vendégtől azért megkérdeztem volna, hogy miért hagyta a tányéron az étele nagy részét. De nem vagyok pincér. Ilyen kérdés nem érkezett.

Sajnos desszert vonalon túlzottan szegényes a kínálat (somlói galuska, fagylalt és gyümölcskehely), de a fentiek miatt ezt már ki sem mertük próbálni. Tetszett viszont a borkínálat, sok neves és kevesbé neves, de jó pincészet borát tartják. Természetesen a hegyaljaiak vannak túlsúlyban, de ez inkább jó, Tokajba úgysem azért megy az ember, hogy siklósit igyék.

Nagyon remélem, hogy csak egy rossz napot fogtunk ki, és nem ennyire hanyatlófélben van csárda. Kár lenne érte! Különös módon egyanzon a tulajdonos a Lebuj fogadóval, így szinte érthetetlen, hogy lehet ekkora különbség a két hely között. Mindenesetre az biztató, hogy a helyiek állítása szerint a Bonchidai csárda konyhája jó, tehát valószínűleg csak mi fogtunk ki rossz napot, de egy jó hely ezt mégsem engedhetné meg magának.