lorien

Elég régen nem írtam a fő profilba illő posztot, ideje véget vetni a szilenciumnak. Ezt a kalácsot még május végén sütöttem, azóta az SD-kártyán pihent. Eléggé el nem ítélhető módon, csak úgy nagyjából, különösebb méricskélés nélkül összedobtam a tésztáját, és gyakoroltam a négyesfonat-készítést. Tulajdonképp jó is lett a végeredmény, talán, ha a melegre-való tekintettel egy árnyalattal kevesebb élesztőt használok, akkor még szebb. Vagy csak a gyakorlatlanság miatt kissé túlfeszült a fonat, ki tudja. Legutóbb hasonló tésztából készítettem nyolcasfonatot, na az egyáltalán nem lett fotogén, sőt, annyira mohó volt kis csapatunk, hogy sütés után nem pihentettük, hanem forrón szétkaptuk, mint foxi a lábtörlőt, persze nem is szilárdult meg teljesen a tészta. Próbálom kikísérletezni, hogy mi a sütőm optimális hőfoka kalácsasütésre. Hát nem a 210, az biztos. Ja igen, és soha többet sütőpapír, legalábbis ez a fajta biztos nem, megint hozzáragadt!

A hozzávalók tehát:

- 60 deka liszt (20 deka teljes kiőrlésű tönköly volt)
- 3-4 deci tej
- 2 bourbon vaníliás cukor
- 2.5-3 deka élesztő
- 3 tojássárgája +1 a kenéshez
- 8-10 deka vaj
- 1 citrom héja reszelve
-1 bő maréknyi mazsola rumba áztatva
- 1 tk rum
- 3-4 evőkanál  gyümölcscukor

Az ügymenet a szokásos: Tejet a vaníliáscukorral megmelegítem kb. 35-40 fokra, elkeverem benne az élesztőt. Nem árt pihentetni 5-10 percet. Addig leszitálom a lisztet, feltöröm a tojást, szétválasztom a sárgáját-fehérjét, megolvasztom a vajat, megreszelem a citromhéjat, beáztatom a mazsolát. Majd összedolgozom a hozzávalókat a vaj kivételével, amit a dagasztás során apránként adagolok hozzá. Amikor már jónak ítélem, kinyomkodom, és beledolgozom a mazsolát, és egy órát letakarva kelesztem, félidőben kissé lenyomkodom. A visszamaradt rumot persze megiszom :)

Ebből a mennyiségből két kalács keletkezett. Természetesen ismét nem tudtam annyit sütni, hogy elegendő kalácsmorzsának-való legyen, másfél kalácsot befaltunk a kakaó mellé. A tésztát négy részre szedtem, megsodortam és 2-2-ből limara négyesfonat videója alapján megfontam:

Persze nem lett tökéletes a fonás, hiába gyakorlatoztam előtte a Piros által készített sóshurkákkal :) Fél órát kelesztettem tovább, megkentem a tojássárgájával (kevés tejet kevertem hozzá), és 200 fokon 35-40 percig sütöttem.

Cserke!

Itt van a beígért pálma, sőt rögtön több is, szabadon választhatsz. Jófajta egyiptomi! Éppen érik rajtuk a datolya :)

A pálma azért jár, mert ő bukkant rá először az új oldalamra és övé volt az első komment :)

Kezdtem reménykedni, hogy ezt most megúszom, ám a múlt héten Cserke lesben állt egy alaposan mélyhűtött hógolyóval, amit egy kommentben sikerült is a nyakamba gyömöszölnie :)

A nyár fogalmát most kissé tágabban fogom értelmezni, ugyanis úgy döntöttem, hogy új alapokra helyezem a tartósítást. Eddig csak barack- és szilvalekvárt főztem, amelyeket természetesen az idén is szeretnék készíteni, hiszen hagyományosan csak egy évre elengendő készletet szoktam felhalmozni. Szerintem az a jó, minél intenzívebben gyümölcsös a lekvár, ezért én cukor és tartósítószer nélkül készítem (azaz a baracklekvár minden 20 kilójához adagolok 1 kg gyümölcscukrot). A gyümölcsös íz legnagyobb ellensége pedig az idő, tehát mindig csak egy évre elegendő mennyiséget halmozok fel. Szamócalekvárt is terveztem eltenni, de sajnos sok minden közbejött mostanság,  így ezt már az idénre bebuktam.

Már több soron berágtam azon, hogy nem kapni megfelelő minőségű savanyú-káposztát a piacon.  Ezért az idén magam fogok savanyítani, természetesen a közepén egész káposztafejeket is. Már  előre fenem a fogam a télen készítendő kiváló töltött káposztára. És persze a disznótorost is káposztaágyon szeretem sütni. És a korhelyleves... De nem is sorolom tovább :)

Tegnap bekészítettem az első kovászos uborkámat, kíváncsi vagyok, mi lesz belőle. Ezen a vonalon tovább mozogva, az idén nekem kell a család számára eltett sós uborka készítésében is jeleskednem.

Az idén nyáron tervezünk egy Bulgáriai utat. Természetesen próbálunk majd minél jobban megismerkedni a bulgár gasztronómiával. A mediterrán és a török konyha egyaránt nagy kedvencem, a bolgár pedig mindkettőből sok mindent magába olvasztott, valószínűleg nem fog csalódás érni:). A tengernél pedig kiélhetem a tengeri halak és herkentyűk iránti olthatatlan szenvedélyem. Egészen más rámutatni a friss halra, hogy azt tessék nekem ott megsütni, mint elővenni a mélyhűtött cuccot a fagyasztóból, vagy a hipermarketek halaspultjainál méregetni a gyanús árukat.

Update 1: a rumos meggyet kifelejtettem, pedig azt mindenképp rakok el, ez egyik kedvencem :) Jófajta aromás kései cigánymeggy kell hozzá, abból az igazi!

Az előző VKF fordulóban Aubergine arra volt kíváncsi, hogyan látják a magyar gasztrobloggerek a fűszervilágot. Ebben a témában maradt még egy óriási lehetőség, ugyanis a zöldfűszereket kizárta a "versenyből". Ám mégsem csapok le erre a csábítóan izgalmas témára, a mostani fordulónk mottóját Magyar Elek Az ínyesmester szakácskönyvéből idézem:

"Meggyőződésem, hogy miként vannak complementaire-színek (melyek Newton megállapítása szerint együttesen a fehér szín érzetét keltik), úgy vannak complementare-ízek is. Miképpen a zöld színt kiegészíti a vörös, úgy a zöldbabot is kiegészíti a felsál (s általában a marhasült, így a felsál után különösen a ramszték). És miként a kéknek complementaire színe a narancssárga, úgy a tökkáposztának complementaire íze a disznóhús (kiváltképp a piros, ropogósra sült karbonádli)

Az ilyen megállapításokat megfelelő szájíz és kellő gyakorlat birtokában tovább is folytathatja az ember ..."

Hasonló példákat természetesen kapásból tudna mindenki mondani. Ilyen a chili és a csoki, a meggy és a kakaó (csokoládé), a narancs és a kacsa, stb. Arra kérlek tehát benneteket, hogy folytassátok a felsorolást. Készítsetek olyan ételeket, amelyekben ellentétes ízvilágok úgy egyesülnek, hogy a végeredmény harmonikus és "teljes" lesz. Különösebb megkötést nem szeretnék tenni, azaz nem lényeges, hogy pl. a köret komplementere a főételnek, vagy a mártás, esetleg az ételben használt fűszerek komplementerei egymásnak. Lehet előételt, levest, főételt, egytálételt, akár desszertet is alkotni, a hangsúly a különböző ízvilágok egyesítésén van. Titkon abban is reménykedek, hogy néhányotoknak sikerül esetleg kettőnél több komplemetert is egyensúlyba hozni. Az sem probléma, ha valaki az előbbi felsorolásból merít ötletet.

Szorgalmi feladatként pedig ajánljatok valamilyen italt  az általatok kreált fogáshoz! Nem fontos, hogy alkoholos legyen, a lényeg, hogy megfelelő kísérője legyen az étkezésnek. Esetleg  komplementer :)

A szokásos szombati megjelenéhez képest egy nappal engedékenyebb leszek, így talán még a vasárnapi ebédre  készített fogások valamelyike is beleférhet az időbe. A recepteket tehát lehetőség szerint legkésőbb július 1-én, vasárnap 18 óráig kell nyilvánosságra hozni, és a bejegyzések adatait a fotókkal együtt aznap éjfélig küldjétek el a lorien[kukac]fidelio[pont]hu címre. Plusz-mínusz egy nap nem jelent akadályt. A fordulóról készített összefoglalót a rá következő kedd estére ígérem.

És a szokásos kitétel pedig ismét a következőképpen hangzik:
"A játékban csak magyarul írt gasztroblog, de minden egyéb főzőmániás is részt vehet, ha bloghontalan, akkor pedig a receptet email útján küldje el a részemre. 
Továbbra sem vehet részt "fizetett, kereskedelmi célú blog, honlap vagy cég"."

Mindenkinek jó ötleteket és kellemes főzőcskézést kívánok!

A mai enyhe másnaposságra jó volt a blogom költöztetése. Elterelte a figyelmet a problémákról :)

Még minden csupa új, szinte még "sorjás", az elkövetkezendő hetekben lesz mit reszelni. De azért már látom, hogy szeretni fogok itt. A régi, blogteres oldalam is meghagyom, mert a hozzászólások között is vannak hasznos dolgok. Amint időm engedi, az összes áthozott íráshoz belinkelem az eredeti URL-t.

Estére pedig már az új VKF-forduló kihirdetésével jelentkezem. Addig még picit lehet izgulni :)

Hóvégi "Bokroscsomag" lévén, így a húspultnál az alacsonyabb árfekvésben keresgéltem. Aki keres, az pedig talál is: a baromfisnal igen szép pulyka felsőcombok sorakoztak, rögtön velem is tartott egy pár.

A szerzeményt otthon gyorsan megszabadítottam a bőrétől, és kicsontoztam. A rozmaring az ablakban a legutóbbi aratás óta szépen terebélyesedett, már nem kellett tarvágást rendezni egy nagyobb adagért. Leszedtem a levelüket a száráról, szakácskéssel összeaprítottam, majd egy evőkanál olívaolajban elkevertem. A húsokat negyed fokhagymagerezdekkel megtűzdeltem, megborsoztam, kevés aprított csilivel és a rozmaringos páccal bedörzsöltem, majd légmentesen lezárva egy napra ment a hűtőbe.

Másnap előbányásztam, és ekkor sóztam. Egy akkora tepsibe, amelybe épp belefér, hagymakarika és fokhagymaágyat készítettem. Ezt enyhén megsóztam, ráfektettem a húsokat. A múltkori mangalicasonka mostanra már hattyúdalát énekelte, csak a szalonnás részekből maradt kb. 10 deka. Vékonyra csíkokra szeleteltem, és befedtem vele a combokat. A tepsibe 1 deci rozét öntöttem,  légmentesen lefóliáztam, és 210 fokon másfél órát sütöttem. Levettem a fóliát, és a húslével szorgosan locsolgatva negyed órát pirítottam még. Leöntöttem róla a hagymás húslét, és negyed óra (amíg a levest ettük) múlva felszeleteltem és tálaltam. Köretnek vajon pirított bébisárgarépát adtam, illetve fagyasztó-ürítési célzattal kapros-tejfölös-fokhagymás, sűrű zöld(vaj)babfőzeléket készítettem.

Amióta csak megkaptam a Szakácsok könyvét, szemeztem ezzel a fogással. Hétvégére pedig már ipari nagyságrendben megjelent a szabadföldi sárgarépa a piacon, így minden egytütt volt végre. Céljainknak kifejezetten a pár centi hosszú, bébisárgarépák kellenek. Vettem belőle 8 csomagot (4-5 szál/cs), és azt gondoltam, hogy ez bőven elég lesz. Hát nem, úgy párolgott, mint a szárazjég Demjén Rózsi koncertjein :)

Hozzávalók
- 8 csokor bébisárgarépa
- 6-7 deka vaj
- 1 púpos evőkanál cukor
- só

A répát alját elvágtam, ahol a cérnavékony rész lezdődött, a tetején pedig hagytam pár mm-nyit a szárából. Folyó víz alatt alaposan megcsutakoltam körömkefével, hámozni nem szabad, esetleg kissé megkapargatni késsel, ahol a csutakolás nem segít! Alaposan át kell nézni, nehogy a szárában maradjon homok.

A vajon csak megolvasztottam a cukrot, és rögtön rádobtam a répákat. Enyhén sóztam, és addig pirítottam, míg a cukor karamellizálódott, és a répák kicsit megpirultak, majd kiszedtem, és tálaltam. Nagyszerű vajas karamellbevonat keletkezik rajta! Fenséges köret, de magában is megállhatja a helyét.

A BL-döntőt egy népesebb társasággal néztük, a többség természetes Milán-párti volt. Egyúttal ez meghatározta az alkalomra készített vacsora tematikáját is, azaz mindenképpen olasz ételt kellett készíteni. Ha valakinek kimondjuk a bűvös szavakat, hogy olasz konyha, akkor valószínűleg 100 esetből 99-ben először tésztaételre asszociálnak. Pedig az olasz konyha ennél jóval gazdagabb. Stílszerű lett volna valami Milánói specialitással előrukkolni, de vagy nem találtam authentikus forrást, vagy pedig nem lett volna minden vendég kedvére való (és ésszerű költségvetést is akartam tartani). A Renato Rudatis-féle Fenséges olasz ételek c. irodalmat (Alexandra, de inkább már csak antikváriumban kapni) tanulmányozva bukkantam erre a fogásra, ha jól emlékszem, ott sertéskaraj dús mártásban fantázianéven fut.

Nyolc jó evő részére az alábbi hozzávalók szükségesek:
- 2.5 kg csontos hosszúkaraj
- 30 deka füstölt sonka
- 2 fej vörös- 1 fej lilahagyma
- 6-7 gerezd fokhagyma
- 50 deka zöldborsó (most mirelit)
- 2 doboz (2*400g) darabolt hámozott paradicsom
- 5-6 deci száraz fehérbor
- só, bors, liszt, oregánó, őrölt szerecsendió

A rizottóhoz
- 55-60 deka rizs
- 2 deci száraz fehérbor
- kb. 1.5-2 liter tyúk (vagy zöldség) alaplé
- 2 fej hagyma, 4-5 gerezd fokhagyma
- 15 deka parmezán
- 2 evőkanál pesto, petrezselyemzöld, bazsalikom

Hétközben nem áll korlátlan szabadidő a szakács rendelkezésére, így csak egy fogás elkészítését tervezhettem be. Ebben az esetben tehát köretet is kellett készíteni, mégpedig pestóval ízesített rizottóra esett a választásom. A rizottó végett pedig érdemes átgondolni a konyhatechnikai lépéseket, és az időzítést, ugyanis az az ideális, ha elkészítés után azonnal tálaljuk - pár perc pihentetés persze belefér. A főétel esetében pedig nem baj, ha akár fél órát is áll elkészítés után, a rozsdamentes edények jól tartják a hőt, és az sem baj, ha az ízek érenk egy kicsit.

Először apróra felkockáztam két nagy fej főzőhagymát és egy kisebb új lilahagymát, a sonkáról leválasztottam a bőrét és a szalonnát, majd felkockáztam egy centis darabokra.  Ujjnyi vastagságúra felszeltem a karajt. Kicsit trükközni kell, mert ha a csontok mentén szelem, akkor kilenc szelet lesz, amelyek túl vastagok, 20 esetében pedig túl vékonyak, esetünkben 15 lett az ideális. Sóztam, borsoztam, megforgattam lisztben, és serpenyőben kevés olívaolajon mindkét oldalukat megpirítottam (kb. 2*4 perc, három menetben). A maradék olajat leszűrtem, és egy nagyobb edényben kiolvasztottam és megpirítottam rajta a sonka felaprított szalonnás részét, és a bőrkét. Hozzáadtam a hagymát, és pár perc múlva a sonkát, illetve a kés lapjával szétnyomkodott fokhagymagerezdeket, és pár percet még együtt pirítottam őket. Hozzáadtam a karajt, felöntöttem 5-6 deci Gróf Károlyi-féle fehér cuveé-vel, és hozzáadtam a két doboz darabolt paradicsomot. Lassú tűzön mindösszesen egy óra főzést igényel. Negyed óra elteltével hozzáadtam egy nagy adag szárított oregánót (frissen vágottat elég lenne a végén), majd a főzés vége előtt bő 10 perccel a zöldborsót, végül pár perc múlva megszórtam kb. két teáskanál őrölt szerecsendióval. Tálalásig lefedve pihent.

A rizottóhoz olvasztott vajon megdinszteltem a hagymát, fokhagymát, majd hozzáadtam a mosatlan rizst (kék SOS), és pár percig együtt pirítottam. Felöntöttem két deci borral, és néha megkeverve vártam, hogy magába igya, majd merőkanalanként a forrásponton tartott tyúk+gyöngytyúk alaplét adagoltam hozzám, percenként párszor megkevergetve, természetesen kis lángon. Amint késznek ítéltem, elkevertem benne 5 deka vajat, két evőkanál pestót, egy kevés frissen aprírott petrezselyemzöldet és bazsalikomot, továbbá belereszeltem és elkevertem kb. 15 deka jóféle parmezánt.

Pár percet (max. 10) lefedve lehet pihentetni, majd utána lehet tálalni. Mellé szedtük a húst a mártással, mindneki magának reszelt még rá parmezánt. Habár fehér borral készült, mégis inkább egy könnyed vörösbort (pl. Gere Portugiser 2006), esetleg rozét javasolok hozzá.

Piros sütött még egy kis kalácsot, gyakorolva és demonstrálva a különböző fonási technikákat, nagyjából másfél tucat lekváros párnácskát, és egy kisebb malomkeréknyi csokoládés-kakaós csúsztatott palancsintát.

Győzött a Milán.

Merjünk nagyot álmodni :) Megfogadva a tanácsot, vasárnap délután kuglóf sütésére adtam a fejem. A probléma mindössze annyi, hogy nem tudok eleget sütni, pedig elkértem Piros kuglófsütőjét, aminek maximális kapacitása 60 deka lisztből készült tészta, igaz alig birtam kiszedni a sütőből.

Vigyázat! A kép megtévesztő, a tányér cca. 32 cm átmérőjű...

Hozzávalók
- 60 deka (rétes)liszt (25% graham liszt)
- 16-18 deka vaj (nikkelezet szemmértékkel)
- 4 tojássárgája
- 2.5 deka élesztő
- kb. 3 deci tej (teljes kiőrlésű liszt mennyiségétől függően)
- teáskanál rum, csipet só
- 7-10 deka mazsola
- 2-3 kávéskanál kakaó
- 2 kockányi (85%) étcsokoládé
- kb 10-15 deka gyümölcscukor
- 2 cs. bourbon vaníliáscukor
- 2-3 deka vaj, darált dió, zsemle- vagy kalácsmorzsa az edény kikenéséhez

Későn vettem észre, hogy nincs elég réteslisztem, így a hiányzó részt bio tönkölybúzából pótoltam (ez eléggé barokkosan hangzik, de így volt:) ). Szóval a tejet megmelegítettem, elkevertem benne a vaníliás cukrokat, elmorzsoltam az élesztőt, és dolgozni hagytam. Addig beáztattam a mazsolát rumba, kimértem a lisztet, átszitáltam, elválasztottam a tojások sárgáját, majd jó negyed óra alatt megdagasztottam a tésztát. Kinyomkodtam a mazsolát, elgyömöszködten a tésztába. A mazsoláról  maradt rumban elkevertem két teáskanál holland kakaóport (hasonló állagúra, mint a tészta). A tésztát két egyenlő részre osztottam, és az egyik felébe beledagasztottam ezt a kakaómasszát. Külön edényben letakarva meleg helyen egy órát kelesztettem, félidőben kissé lenyomkodva.

Vajjal kikentem a kuglófsütőt, és egyenletesen mindenhol megszórtam először darált dióval, majd zsemlemorzsával. Igazából kalácsmorzsa lenne az igazi, de soha nem marad szárítani. Egysze külön sütök már erre a célra egy másikat is (amellett, amit azonnal elpusztítunk).

A két tésztát kissé átgyúrtam, és nikkelezett szemmértékkel hasonló téglalapokat nyújtottam (45*30?), egymásra fektettem. Szakácskéssel durvára vagdaltam a csokoládét, és megszórtam a tetejét, majd feltekertem úgy, hogy a "fehér" lap volt alul, illetve kívül. Az így nyert a "hurkát" egyenletesen eligazgattatam a sütőformában, és fél órát kelesztettem. Sütés előtt megkentem egy kis cukros tejjel a tetejét, majd 185 fokos sütőben 55-60 percet sült.

Két hibája volt a kuglófnak. Az első, hogy nagyon fogyott, ezen máskor sem lehet segíteni. A második pedig az, hogy a kuglóf belsejében a felső harmad kissé beroskadt. Pirossal megkonzultáltam a dolgot, és szerinte nem is a kétfajta (azaz 3) liszt lehetett a baj, hanem nem hagytunk sütés után elég időt a kuglófnak a formában szilárdulni. Ez egy nagy cserépsütő, és lassan hűl csak ki, így a benne sütött  kuglófnak több idő, akár negyed óra is szükséges lehet. Való igaz, nem tudtam disztingválni, két perc után már ki is borítottam a tálra, és már faltuk is. Fujj, még ilyen mohó társaságot! De legalább 10 percet kellett volna hagyni!

Felhasznált irodalom: http://hajnal.blogter.hu/?post_id=117283

Szombaton más fontos gasztronómiai kihívás híján végre visszatérhettem jó szokásomhoz, és hal-napot tartottam. Már előre elhatároztam, hogy a Szakácsok könyve alapján filézni fogok, de minden más bevásárláskor, a halasnál lévő felhozatal megtekintése után dőlt el. Harcsát most nem akartam, igazából csukára vagy süllőre vágytam volna, persze pont most volt gyengébb a kínálat. Viszont volt nyurga ponty (ez a hosszúkás, pikkelyes fajta, kevésbé zsíros tükrös rokonánál), amit természetesen akkor nem tudok megvenni, amikor halászlét főzök.  Gyönyörű, élősúlyban 1.9 kg-os példány volt, filézve 3-4 személyre épp az ideális méret (kb. 40-45% a veszteség, ha jól csináljuk). Ehhez a fogáshoz határozottan jobb a nyurga ponty, mint a tükör, habár abból is finom.

Ha élő halunk van, tisztítsuk meg, és belezzük ki. Vásárláskor erre általában a halast is meg lehet, és érdemes is megkérni, de szükség esetén magunk is elvégezhetjük, nem olyan veszélyes a művelet. A filézést a kopoltyú melletti a gerincvonalra merőleges bevágással kezdjük, majd a hátán a gerinc mentén vágjuk be. Legjobb egy éles, vékony és hajlékony pengéjű kést használni, a Fiskars pl. sok helyen elérhető, aránylag jó minőségű, nem is túl drága. A fejtől indulva lassan válasszuk le a húst a gerinctől és a nagyobb szálkáktól, közben kitapogatva az illesztési pontokat az úszókat is. Ha az egyik oldalon megvagyunk, át kell fordítani a halat a másik felére,és megismételni a műveletet. A filékből egy csipesz segítségével ki lehet még húzgálni a kitapintható szálkákat, ám a ponty esetében sajnos ettől még nem lesz szálkamentes. Igazáből sűrűn be kené irdalni, ám akkor sütéskor menthetetlenül hajlamos lesz a szétesésre, és zsiradékot is jóval többet vehet fel a kívánatosnál. Ez tehát részemről inkább elmaradt. A bőrét is rajta hagytam, az is segít az egyben tartásnál, és amúgy sem zavaró (nem túl vastag). A filéket megfeleztem, pont egy fő részére elegendő darabokat kaptam.

Mire kifiléztem a halat, eldöntöttem a további sorsát is. A megmaradt csontokból, úszókból és a fejből kb. egy óra alatt csendes tűzön alaplevet főztem (épp csak ellepte a víz a halat). Ha kissé sötétebb színűt szeretnénk, előtte kicsit meg lehet pirítani, viszont nekem más terveim voltak. Amíg főtt az alaplé, lereszeltem egy adag friss gyömbért, elkevertem egy teáskanálnyi jó dijoni mustárral és egy két szép szál, száraitól megszabadított, frissen felaprítrott citromfűvel. Ezzel alaposan bedörzsöltem a halfiléket mindkét oldalukon. Maradt még idő a köret elkészítéséhez is, gyorsan összedobtam egy kis petrezselymes újkrumplit. Ezt most nem is részletezem, hamarabb tart elkészíteni, mint leírni :).

Most már ideje elárulnom, hogy a mártást a halhoz vásárolt bor tiszteletére kereszteltem el. Szeremley Huba 2004-es Szirén Cuvée-jéről van szó, amely szemelt rizling és szürkebarát házasításával készült. Gazdagon gyümölcsös, enyhén citromba hajló aromával, fehér borhoz mérten sűrű, testes száraz bor. Kiválóan illik a halakhoz (és szárnyasokhoz is).

A halalaplét leszűrtem, majd kevés vajon megfuttattam egy fél reszelt hagymát, bő másfél evőkanál lisztet, és bőszen kavargatva merőkanalanként adagoltam hozzá a halalaplét, és a borból is fél decit. Amint elérte a megfelelő állagot, elkevertem benne egy kávéskanálnyi kurkumát, egy teáskanál dijoni mustárt, és belefacsartam egy kisebb lime levét. Ekkor szóltam a lányoknak, hogy lehet terítni.

A nagy serpenyőben megolvasztottam és felhevítettem 6-7 deka vajat, és két menetben kisütöttem a filéket. Először bőrrel felfelé kb. 3 percet adtam neki, majd óvatosan megfordítva még három perc elegendő volt. A kedvesem nem nagy halrajongó, de erre azt mondta, hogy ízlik neki, és tőle meglepő módon az egész adaggal megbírkózott. A pohárból kortyolgatva a bort természetesen a szirének énekét is hallottuk közben.