lorien

Úgy döntöttem, hogy a két posztot összevonom. Teljesen indokolt, a tészta ugyanaz, egyszerre készül, és én szeretem egymás után elfogyasztani őket, először a nudlit (sok sajttal, esetleg némi tejföllel), majd desszertnek egy nagyobbb adag gombócot. Néha egy kis nudlival lefojtva. Még gombóc. Még nudli, még gombóc. K.O.

Évente pár alkalommal készítek gombócot, ám még soha nem sikerült az ideális tésztát előállítani. Pedig az elméleti arányokkal is tisztában vagyok, hiszen nagyjából 1 kiló krumplihoz kéne egy tojást adni, ám most is eljárt a kezem, az ismeretlen mennyiségű krumpliba (kéne már egy konyhai mérleg!) kb. 2-3 tojással többet tettem, mint kellett volna, ez pedig drámai mértékben megemeli a lisztszükségletet. Konkrétan elhasználtam minden lisztkészletünket, a végén már réteslisztet szórtam bele, a graham liszt is elfogyott :) No, de a lényeg, hogy heroikus küzdelem végén sikerült 35 db ágyúgolyó méretű gombócot készíteni, legalább 4 emberes adag nudlit, és a krumplilevesbe is jutott gölödin bőven :)

Korrigált hozzávalók ipari mennyiséghez (kisebb kapacitásúak harmadolják)
- kb. 3 kg tavalyi krumpli (az újkrumpli alkalmatlan!)
- 3  tojás
- 7-8 deka vaj (tésztába)
- kb. 70 deka liszt (30-40% teljes kiőrlésű is lehet, aki szereti)
- 7-10 deka vaj (prézli pirítás)
- 30-40 deka zsemlemorzsa (ki mennyire szereti)
- szilva
- cukor, fahéj

A krumplit héjában főzzük meg, hűtsük ki annyira, hogy hámozni lehessen, és még azon melegében törjük össze minél finomabbra, annál jobb. Ekkor hozzá lehet adni a vajat is, így nem kell megolvasztani. Várjuk meg, míg rendesen kihűl, hozzáadjuk a tojásokat, és a lisztet folyamatosan adagolva keverjünk belőle olyan tésztát, amiről úgy ítéljük meg, hogy már elviseli a nyújtást. A túl kemény tészta nem jó, hacsak tényleg nem ágyúba töltjük :) Vegyük ki azt a mennyiséget, amit esetleg a levesbe, illetve a nudlinak szánunk.

Ezen a ponton nagy serpenyőben olvasszuk meg a vajat és szapora kavargatás mellett pirítsuk meg a prézlit. Nem árt vigyázni, amikor levettük a tűzről, még tovább fog pirulni az alja, egy percet még ekkor lehet kavargatni. Ha ezzel megvagyunk,  nagy mennyiségű vizet kezdhetünk forralni, mire használható lesz, szerencsés esetben elkészült a gombóc is.

A szilvákat én szeretem egyben hagyni, akkor lesznek szép méretes gombócok. Csak megmosom, kimagozom (egy kis bevágást ejtve a tetején), és a mag helyére jó sok fahéjas cukrot töltök.  Egy nagyobb nyújtódeszkát lisztezzünk meg (és a sodrófát is), és kb. 3 mm vastagra -lehetőleg négyzet alakúra- nyújtsuk a tésztát. A szilva méretét figyelembe véve (be lehessen burkolni a tésztával) vágjuk (a most érő nagyobb méretű gyümölcshöz kb. 8*12 cm-es) téglalapokra. A szilvát a közepére helyezve hajtogassuk rá a tésztát, jól eldolgozva az illesztéseket. Utána kézzel meg is lehet kissé nyomkodni, hogy egyenletesebb legyen az eloszlása, és lisztezett tálcára pakoljuk fel úgy, hogy ne érjenek egymáshoz. A forró, enyhén sós vízbe óvatosan tegyük bele őket. Egy-két perc után érdemes fakanállal meglazítani, mert hajlamosak az edény aljához tapadni. Amint feljöttek a víz felszínére, még kb. 10 percet kell főzni (óvatosan bevágva lehet ellenőrizni a tésztát). A prézlizést úgy szoktam intézni, hogy egy nagyobb tál aljába teszek kevés prézlit, 2-3 gombócot lecsurgatva beleszedek, és szépen meg lehet forgatni-rázogatni benne, majd a tálalóedénybe áttenni. Lefedni tilos, mert a lecsapódó gőz eláztatja a prézlit. Tálaláskor külön adom hozzá a porcukrot, mindenki annyit tesz rá, amennyi jól esik.

A gombócok elkészültével jöhet a nudli. A tésztát most  is 3-4 mm vastargra kinyújtom, fél centi vastag csíkokra vágom, megsodrom, és 7-8 mm-es, esetleg centis darabokra vágom, majd tenyérben újbol megsodrom. Fontos, hogy jó lisztes legyen a tenyerem, akkor nem ragad. Ezt is kifőzőm, majd kiszedve kicsit meglocsolom olívaolajjal, hogy ne ragadjon össze (aki prézlisen szereti, ne olajozza). Jó sok sajtot reszelek rá :) Cukrozott darált mákkal is jó, de egyes elvetemültek prézlizve baracklekvárral is szeretik.

Részben az öreg krumpli, részben a sok graham liszt (közel 60%-os arányban volt a készletek kimerülése végett) most kissé barnásabb-szürkésebb lett a tészta, és kicsit lisztesebb a kelleténél, de ennek ellenére elégedett voltam a végerdeménnyel.

A krumplileves az legyen krumplileves. Hogy ennek mi értelme van, igazából soha nem értettem, de mindenestre még mindig jót lehet rajta röhögni, ha kellő hangsúlyozással és kellően rekedtes hangon mondja valaki. A tárgyra térve, nem sűrűn szoktam ilyet készíteni, pedig alapjában véve nem is rossz leves, főleg, ha jófajta balzsamecettel, házitejföllel, csipőspaprikával kínálják. Amennyiben pedig krumpligombóc is van hozzá, akkor egyenesen a kedvencem. Na lehet, hogy innen fúj a szél, ha nincs gombóc, akkor nem is érdekes. De most úgyis a gombóckészítés volt a fő csapásirány, így a gyerekkori hangulatot megidézve készült a kombó: krumpileves gölödinekkel, sajtos nudli, és szilvásgombóc. A tészta meg úgy is egy és ugyanaz, innentől kezdve mennyiségi kérdésről beszélünk :)

A krumplileves nem bonyolult feladvány: amilyen arányokkal szeretjük, leveszöldséget, és ehhez mérten azért nem jelentéktelen mennyiségű krumplit pucolunk, nálam most hozzávetőlegesen így:
- 2 cs. sárgarépa (közepes)
- 1 cs gyökér (kisebb)
- 1 közepes karaláb
- 1 nagyobb zeller
- 2 hagyma
- 2 újfokhagyma
- ~ 1.2 kg krumpli
- 4 paradicsom

Mindent felaprítottam kb. azonos méretosztályra, jól megfuttattam 1 púpos kanál megolvasztott kacsazsíron, sóztam, felöntöttem vízzel, amikor minden megpuhult (a krumplit kell ellenőrizni, ha az kész, akkor minden kész), beledaraboltam 4 paradicsomot, és beledöntöttem az előre elkészített nagyobb cseresznye-méretű krumpligombócokat (jó sokat). Forrástól számítva 10 percet csendesen bugyborékolt. Ekkor 2 púpos ek. kacsazsíron megfuttattam egy kis pirospaprikát, másfél ek. lisztet és beletörtem 3 gerezd fokhagymát. A jó és csomómentes rántás titka ugyanaz, mint a lisztes mártásoké: a folyadékot csak lassan kell hozzá adagolni (itt a leveseskondérból), és közben szaporán kevergetni. Amikor már valamennyire folyós állagú, akkor adjuk a leveshez. Ekkor bele lehet aprítani izlés szerinti petrezselyem- és/vagy zellerzöldet is. Megforraljuk, és készen vagyunk. Sok házitejföllel és balzsamecettel kínáljuk.

Egyszer már értekeztem e tárgyban, de ez most friss gyümölcsökből készült, ráadásul 6*10²³-on fajtából :) -na jó, ez túlzás, ám tőlem nem szokatlanul-, így megér mégegy posztot. Ráadásul a múltkor a kép is jobban sikerült, ezt pedig késő éjjel lőttem. Ma úgyis péntek 13 van, így elmegy. :)

Szóval, múlt szombaton tobzódtam a piacon, ami gyümölcsöt csak megláttam és megtetszett, megvettem, alig bírtam felvánszorogni a pakkok terhe alatt a lépcsőn. Lássuk tehát mi került bele:

- 1 tálka (= ~30-35 deka) áfonya
- 2 tálka málna
- 2 tálka feketeszeder
- 2 tálka piszke
- ~60 deka kajszibarack
- 1 kiló szilva
- 1 kiló potyóka szilva (felénk így nevezik, ez a gömb alakú, elöször sárgás, majd bepirosodó apró szemű fajta)
- ~80 deka savanyú nyári alma
- 1 kiló meggy
- 2 citrom

Ebből már látszik, hogy semmit sem bíztam a véletlenre, elő is vettem a nagy leveses kondért, mert a 6 literest kicsinek ítéltem meg (lett is kb. 8-9 lier). Megtisztítottam, amit meg kellett, a többit csak leöblítettem, az almát magházától csak megszabadítottam és héjastól beleaprítottam, ráfacsartam a citromok levét, hozzáadtam a piszkét, a kimagozott, felezett szilvát és kajszit, a potyókát csak magostól, mint ahogy a meggyet is. Ráöntöttem vagy 30-35 deka gyümölcscukrot, felöntöttem annyi vízzel, hogy ellepje. Amikor már kezdett pezsegni, hozzáadtam az áfonyát, majd forrás után 4-5 deci tejszínnel és keményítővel behabartam, jól megszórtam őrölt fahéjjal (lehet még más fűszereket is, de nem akartam elnyomni a mindenféle gyümölcsök ízét), hozzáadtam a málnát és a szedret, és a édességét finomhangolva megforraltam. A fürdőkádban nagy mennyiségű hideg vízbe helyeztem. Amint elfogadhatóan kihűlt, azonnal beraktam a hűtőbe. Ha így cselekszünk, 4-5 napig garantáltan fogyasztható, mindig van hideg gyümölcslevesünk, levesnek, vagy desszertnek egyaránt kiváló. Tálaláskor nagy adag tejszínhabbal gazdagítottam.

Van Kecskeméten egy hely, amely már régóta fogalomnak számít, aki lacipecsenyét szeretne enni, a környékben jobb helyet nem is talál. Igazából mértékegységnek is nevezhetném, mert ha a barátainkkal egymásnak valamilyen szívességet teszünk, akkor a hálát 1-2 vagy több egység lacikonyházásban szoktuk meghatározni, ilyenkor persze a full-extrás de luxe menü értendő alatta. Mint ahogy ez ma is volt, a sakál a héten kötött velem számára egy igen előnyös üzletet, persze egy egységnyi paraszolvencia azért kijárt nekem is. Ilyen esetekben ráadásul még megy a cukkolás is, már a hét elején közöltem vele, hogy készüljön, mert kieszem a vagyonából, minek utána már mehet is a szeretetotthonba. A lacikonyhával csak egyetlen probléma van, a legkelendőbb csemegéjük, a sült tarja általában már kora délelőtt elfogy, délben csak a legritkább esetben van. Szerencsére mód van rá, hogy az időben kitelefonáló éhező vendég tetessen el magának, feltéve ha valóban idejekorán kiszól. Tarja ugyanis naponta csak egy tepsivel készül, szép lassú tűzön omlós puhára sütve. Sajnos ma késve eszméltem, már fél 9-kor mutatóban sem volt belőle, hiába adtam hangot elégedetlenségemnek. Ennek ellenére persze nem maradt el a látogatásunk, ami jár az jár! Lássuk tehát a mai felhozatalt:

Sajnos a fényképezőt elfelejtettem magammal vinni, a képet telefonnal készítettük.

A legfontosabb a sült kolbász. Már csak azért is, mert a kolbászokból kisült zsírban sülnek a debrecenik, és a rántott dolgok. Nem tudom milyen forrásból szerzik be a kolbászt, de évek óta ugyanaz a stabil, jó minőség tapasztaható (persze ez itt mindenre igaz). A fűszerezés nem túl erős, bár határozott, a kolbász színhús-szalonna aránya ideálisnak mondható. Egyszóval senki meg nem mondani, hogy nem házi készítésűről van szó.

A debreceni alapjául kereskedelmi forgalomban kapható jobb minőségű áru szolgál, amelynek határozottan jót tesz, hogy a kolbászzsírban sül.

Kapható sajttal töltött pulykamell is. Eddig is gyanús volt, még soha nem is rendeltem, de most a teszt kedvéért kipróbáltam. Egyértelmű csalódás -azaz nem is, mert a várakozásaimnak megfelelően- egyértelműen ipari jellegű mirelit, azoknak javaslom, akik vágynak egy kis műanyagízre.

A rántott csirkemell eredetében nem vagyok biztos, mindenesetre a kolbászsírban átlényegül és egészen finom, rendszerint rendelni is szoktam :)

Kétfajta hurka is szokott lenni, véres most nem volt. A májas vagy tüdős igen finom. Általában hurkát csak akkor eszem, ha ismerős disznót vág és készít, amiből mi is kapunk. Az ipari jellegűektől, de általánosságban az ismeretlen eredetűektől távol tartom magam. Egyszer azonban győzött a kíváncsiság, és láss csodát, ez a hurka finom. Ugyan nem üti meg a háziak színvonalát, de igenis értékelhető, és jóízzel elfogyasztható, bárkinek merem ajánlani.

Lehet még hamburgert is kapni, ám azzal nem sanyargatom magam, ha már egyszer felkerekedünk, hogy a város szélén ebédeljünk.

Mindehhez az egészséges életmód jegyében nagyon finom, már-már kalácsszerűen foszlós , mesébe illő puha kenyér dukál, de ide úgysem diétázni jön az ember, egy-két ezer kalória különben is garantálható, akkor az a kis fehér kenyér meg mit számít! Hogy mindez jobban csúszzon, kiváló savanyúságok közül lehet választani. Átlagon felüli a kovászos uborka, és még ha én otthon ennél sokkal jobbat is készítek, itt sem adom három darab alá, hamar el is tűnik. Nagyon finom a savanyított cseresznyepaprika és a káposztával töltött almapaprika is. És ne hagyjuk ki a lényeget: a sült kolbász, debreceni, hurka mit sem ér, ha nincs hozzá finom mustár! Ebben sem szenvedünk hiányt, jófajta bugaci enyhén csípős fajtát adnak.

Ez pedig még mindig nem elég, fejenként fél liter jó málnaszörppel öblítjük le a fáradalmakat. Ráadásult mindezt nem állott ásványvízből, hanem hideg szódából! Igazán kár lenne kihagyni!

Beszéljünk a piszkos anyagiakról is: ezer forint körüli összegből már egy hozzám hasonló nagyevő is bőségesen jóllakik. Mondjuk nem is ez a leghelyesebb kifejezés, mert inkább alapos bezabálásnak nevezném. Ilyenkor már csak óvatosan befekszik az ember a kocsiba, lassú tempóban visszahajt a munkahelyre, és egész délután félálomban időnként az órára néz, hogy mikor mehet már haza. Ezt a posztot is igen nehezen szültem meg :)

Aki az M5-ös autópályán Kecskemét felé jár, és lacipecsenylre éhezik, érdemes kijönnie a déli csomópontnál, a szélmalomtól kb. egy kilométer még a város felé, a második kereszteződésnél balra, a lőtérrel szemben.

Afit Büfé
Kecskemét, Mindszenti krt. 1
20/483-1809
hétköznap 06-14-ig

Nem véletlen a cím, hiszen amint alaposabban átgondoltam a hozzávalókat és az elkészítés módját, ez a francia édesség mindenképpen a mi tejes piténkkel mutat igen erős rokonságot, még ha fel is fedezhetők különbségek. Pár receptet végigolva arra a következtetésre jutottam, hogy mindent úgy csinálok, ahogy akarok, két megegyezőt nem találtam, illetve csak akkor, ha valaki konkrétan egy adott recept alapján dolgozott. Innen már csak a kísérletezés marad, a legnagyobb kérdés pedig az, hogy az elkészített "tészta" mennyisége hogyan viszonyul a sütőedény méreteihez. Természetesen ezt elsőre nem sikerült teljesen jól eltalálnom, egyel nagyobb méretű tepsi lett volna ideális, mert így egy kicsit vastagabb lett a tészta annál, amit elképzeltem. Nagy eltérésre persze nem kell gondolni, mindössze milliméterekről beszélünk.

Hozzávalók (nagy adag)
- 6 tojás
- 6-7 ek. gyümölcscukor
- 20 deka finomliszt (Pannon)
- 5 deka graham liszt (Vitamill)
- 4 deci tejszín
- kevés só
- 2 deci tej (minél töményebb, annál jobb)
- 1 rúd vanília
- 2-3 deka vaj a tepsi kikenéséhez
- kb. 1.25 kg sárgabarack (lehet több is, a lényeg, hogy a sütőedény alját terítse be teljesen, és bármilyen gyümölcs is lehet, cseresznye, szilva, őszibarack, málna, stb., ami épp érik, de télen befőttből vagy mélyhűtőből is nyerhetjük)

Szétválasztottam a tojások sárgáját, amelyet jól eldolgoztam a tejszínnel és a tejjel, cukorral és csipetnyi sóval. Kikapargattam a vaníliarúd belsejét, belemorzsoltam a masszába, majd hozzáadtam a lisztet, amennyire tudtam eldolgoztam. Persze kissé csomós maradt, így ráeresztettem a habverőt közepes fokozaton, ezt követően 20 percet pihentettem.

Addig megmostam a barackokat, kimagoztam, negyedeltem, és a jól kivajazott tepsi alját kibéleltem vele. Ezen a ponton még meg lehet támogatni, a gyümölcs karakteréhez illeszkedően kevés pálinka meglocsolásával, de figyelembe véve, hogy a végén lehet benne szeszmaradék, így ez most elmaradt. Kevés gyümölcscukorral és csipetnyi sóval felvertem a tojásfehérjét, elkevertem a tésztában, és az egészet a barackokra öntöttem. Az lenne az ideális, ha a barackok teteje még épp kilátszik, mert a tészta úgyis megemelkedik. 200 fokra előmelegített sütőben 35-40 perc alatt megsütöttem. 15-20 perc pihentetés persze nem ártana neki, de én 10-et is alig bírtam kivárni, így nem lett a legfotogénebb. Annyi baj legyen. Legjobb még melegen, porcukorral hintve és néhány "gerezd" gyümölccsel tálalni.

Felhasznált irodalom:
Hajnal
Chez Joulie
Chili&Vanilia
Szakácsok Könyve

Ez az igazán nagy klasszikus most először készült a konyhámban. Nem mintha nem szeretném, sőt éppen ellenkezőleg. Azonban a pörkölt-jellegű ételek esetében kell a lehető legkörültekintőbben eljárni az alapanyagok megválasztásánál, hiszen itt kevésbé fűszerezünk, mint más esetben, és éppen ezért leginkább itt dominálnak a kész ételben a hozzávalókban rejlő alapízek. Rendes tanyasi csirkéhez hozzájutni nem könnyű, és ha sikerült, sem biztos, hogy rögtön pörkölt készül belőle. Gyári csirkével nem is érdemes kísérletezni, a végeredmény számomra általában lehangoló szokott lenni. Most, hogy a baromfiudvar már ontja a kiváló nyersanyagokat, végre bátran belekezdhettem régi vágyam megvalósításához.

A pörkölt készítés alapszabályaihoz nálam szigorúan hozzátartozik, hogy kis mennyiséggel nem is próbálkozom, minél többet főzök, annál jobb. Csak színhúsból sem érdemes pörköltet főzni, csontos, mócsingos, esetleg bőrös hozzávalók még mindenképpen kellenek bele, hogy szaft a kívánatosan ragadós-enyves állagot elérje. Az már bizakodásra ad okot, ha egy pörkölt kihűlve megkocsonyásodik. Még akkor is, ha finom, gyenge csirkehúsból készül. Így tehát a szóban forgó jószág mindenestül szükséges (azaz a far-hát, láb, belsőségek, nyak, nyakbőr, sőt a püspöpkfalat  is!), és létszámban lehetőleg mindjárt legalább kettő szerepeljen, vagy esetleg még több. Minden csirkéhez számolhatunk egy nagy fej vöröshagymát, közepesből kettőt, egy szép nagy (lehetőleg már sárgás-pirosba hajló) paprikát, esetleg 2-3 gerezd fokhagymát. A jó tanyasi csike hája is kiváló, ezt elég kiolvasztani, bőségesen biztosítja a főzéshez szükséges zsiradékot (adott esetben még sok is lehet). Ha ezt nem sikerül megszerezni hozzá, egy kis füstölt szalonna is jó lehet céljainknak.

Nos, tehát miután minden hozzávaló rendelkezésre áll, elkezdhetjük a főzést. Jelen esetben durvára felkockáztam a csikék háját, és kiolvasztottam a zsírját, megpirítva benne a nyakbőrőket is. Kicsit több is lett a zsiradék a kelleténél, a felesleget leöntöttem egy tálkába, a maradékon pedig elkezdtem pirítani a felaprított vörös- és fokhagymát, majd 1-2 perc elteltével hozzáadtam a nagyon apróra vágott paprikákat is.  Minél tovább sikerül pirítani, annál jobb, mert a csirkét nem kell sokáig főzni, és én pl. úgy szeretem, ha a hagyma és paprikadarabok teljesen szétfőnek, mire kész a pörkölt. Amikor tehát jónak ítéltem a helyzetet, először sót, majd 1-2 evőkanál édesnemes paprikát adtam hozzá, hogy szépen kioldódjon a színe, majd óvatosan, de határozottan átforgatva megfuttatam a főbb alkotórészeire darabol csirkéket (ketten voltak). Kevés fehérborral és vízzel felöntöttem, annyira hogy ellepje, és még adtam neki 2 evőkanálnyi édesnemes paprikát. Forrástól számítva nagyjából másfél óra kell neki, és a befejezés előtt 10 perccel elég a májat hozzáadni, esteleg ha túl sok zsiradék olvadna ki a húsból, a felesleget leszedni. A májjal együtt én még beletrükköztem 2-3 gerezd áttört fokhagymát is, valamint szokásomhoz híven 2 apróra vágott paradicsomot (vagy egy kis doboz sűrített paradicsomkonzerv is jó lehet).

Amíg főtt a pörkölt, elkészítettem a köretet is. Ehhez mindenképpen nokedli dukál, mással el sem tudom képzelni. Felvertem hét tojást 3-4 evőkanálnyi sűrű házi tejföllel, sóztam, hozzáadtam két deci tejszínt, és kb. 60 deka liszttel simára kevertem. Én egy jó fél órát szeretem a nokedlitésztát pihentetni, a tapasztalatom szerint lágyabb lesz kifőzve. Két menetben kiszaggatam, kifőztem, majd enyhén leöblítve egy evőkanálnyi olívaolajat locsoltam rá, és alaposan elkevertem, hogy ne tapadjon össze túlságosan.

A csirkepörkölt nem lenni teljes tejföl nélkül. Az eltarthatóság végett nem főztem bele, hanem tálaláskor mindenki annyi házi tejfölt szedett hozzá, amennyi jól esett. Természetesen a kovászos uborka sem maradhatott el mellőle.

Szombat=hal, ez a tény már lassan közhellyé válik ezen a blogon. Ennek persze a kedvesem örül a legkevésbé, de sok választása nincs (azaz lehetne, de akkora ellenkezés nincs is benne). A halas standján ezalkalommal a három királyok képében három szép kis kecsege illette magát, darabja úgy átlagosan nettó 40 deka. Ennek igencsak megörültem, egyik legnagyobb kedvencem ugyanis a kecsege. Felszólítottam tehát őket, hogy kövessenek. Porszem került azonban a halas gépezetébe, mert csak kibelezték a halakat, viszont nem voltak megtisztítva, pedig fordított sorrend lenne indokolt, először megszabadítva a vértektől, majd utána a belsőségtől. Így, ha kissé nehezen is, és az kezemen pár apró sebbel gazdagodva, de elvégeztem magam a feladatot. Az idén már egyszer sütöttem kecsegét, ott sok más hasznos információ is található e fajról, illetve további részletek itt és itt.

A piacon tobzódva sikerült még egy nénikénél igazi zsenge újfokhagymát is kapni, ezért azt is szerephez kellett juttatni. Így tehát kb. 1.2 kg újkrumpliról levakargattam a héját, felkockáztam, egy fej főzőhagymát negyed-karikákra vágtam, három fej újfokhagymát durvára aprítottam, és az egészet félkészre pirítottam 2-3 evőkanálnyi kacsazsíron, kievés sóval meghintve. A kecsegéket besóztam, gerinchúrjuk helyére bedugtam 2-2 kis rozmaringágacskát (talán egy is elég lett volna), és 3-3 kakukkfű-ágat. Arányosan egymás mellé helyzetm a halakat, a hagymás krumplihoz hozzákevertem  két csokor felaprított petrezselyemzöldet, és a halak közé öntöttem, majd rászórtam még 4 felkockázott paradicsomot.

220 fokos sütőben 40 perc alatt megsütöttem. Tálaláskor kiszedtem a halakból a zöldfűszer-ágakat, ez persze nem egyszerű feladat.

Előre leszögezem, hogy minden felelősséget Cserkére kell hárítanom csigaügyben, több okból kifolyólag is :)! Leginkább persze a sonkás sajtos rózsatortája merítette ki az izgatás minősített bűntettét, amióta posztolta, nem hagyta a lelkem nyugodni, míg végül pénteken már minden körülmény a csigakészítés irányába terelt. Mint már sokszor, most is úszás közben teremtek a jó gondolatok, még ha egy kis vállhúzódás végett csak féltávot sikerült csak abszolválnom. Ezek a helyes gondolatok pedig a töltelék körül forogtak, mert azt hamar eldöntöttem magamban, hogy a tésztát nem bonyolítom túl: a szokásosnál egy fokkal lágyabb kenyértésztát dagasztottam, amely tökéletesen beváltotta a hozzá fűzött reményeim. A töltelék pedig úgy nézett ki, hogy a VKF-re sütött kacsák enyhén fűszeres (majoránna, rozmaring) zsírjában megpirítottam egy fej durvára aprított hagymát és 6-7 gerezd közepesnre vágott fokhagymát. Mindezt megszórtam egy jó adag reszelt parmezánnal és hézegmentesen befedtem gépsonkával. Mennyei volt, két és fél csiga után kénytelen voltam vesztegzár alá helyeznem a maradékot, hogy még anyámnak is tudjak belőle vinni másnap reggel:)

Hozzávalók
- 10 deka graham liszt (vitamill)
- 40 deka kenyérliszt (Pannon)
- 2.5 deka élesztő
- 1.5 ek só
- 3.5 deci víz
- 1.5-2 ek cukor

a töltelékhez
- 1 fej hagyma, fél fej fokhagyma
- 4 ek kacsazsír (vagy bármilyen sültből származó zsír)
- kb. 7-8 deka frissen reszelt parmezán
- 20 deka sonka (Délhús sült sonka)

Az itt ismertetett módon kenyértésztát dagasztottam, miközben az első adandó alkalommal megpirítottam (majd enyhén sóztam) kacsazsíron a hagymákat, hogy legyen ideje kicsit visszahűlni, esetleg kicsit szilárdabb alakzatot felvenni. Az utolsó dagasztás végeztével egy órát kelesztettem a tésztát, majd 3-4 mm vastagságú téglalapra nyújtottam (kb. 45x60 cm?). Egyenletesen elterítettem rajta a hagymás zsírt, megszórtam parmzánnal, és sonkával szorosan fedve kitapétáztam, a legszélén hagyva egy pár centis üres sávot, hogy feltekeréskor ne dőljön ki a töltelék. Amennyire szorosan csak tudtam, feltekertem a tésztát, és hat egyenlő részre osztottam, éles késsel elvágva. Ez nem volt a legjobb ötlet, mert az sütötálban kicsit lelankadtak a tornyok a túl nagy térköz miatt, talán 8 darab szerencsésebb lett volna, de végül így is jó lett. Mindegyik alját összecsippentve lezártam, hogy a töltelék biztosan belül maradjon, és kivajazott, liszttel meghintett, magas falú sütőtálba helyeztem őket. Fél óra kelesztés után előmelegített sütőben 210 fokon 45 percet sütöttem. Sütés után 10-15 percet illik várni, még ha ez egyértelműen válságos időszak is. 2-3 személyes adag. Némelyik tényleg úgy nézett ki, mint egy rózsa.

Piszke dobott meg az aktuális nyári hógolyóval, köszöm :)

A mi raktárunk egy 2 nm-es spájz, felpolcozva tetőig, amely még szerverszoba is (itt megy a tűzfal :)), és többnyire élelmiszer-alapanyokkal van teli, plusz lekvárok, borok. Az edények a jó nagy konyhaszekrényekben pihennek.

Igazából soha nem veszünk, illetve kapunk felesleges dolgokat, így csak az idő múlásával kopik ki egy-két dolog, de alapvetően mindent használunk rendeltetésszerűen. A ritkábban használt dologok közé tartozik a 20 literes lábas, amelyet apám készített. Már a baracklekváros posztban említettem, hogy a szélén körben mélyedés van, ezért csak vízmelegítésre használom, praktikusan évente egyszer, baracklekvár főzéskor.

Hasonlóan ritkán használom a római tálunkat, mostanára kinőttem a kapacitását, és macerás is a kezelése (áztatás, nem jó mosogatószerrel mosni, stb).

Annak idején vettünk egy szendvicssütőt (két kis szelet kenyér közé kell rakni a cuccot, és betenni, ráhajtani a tetejét), régebben sokat használtuk, de az utóbbi években mondjuk félévente egyszer, ha előkerül.

A turmixgép pont fordított, régebben vettem egyet egy egyiptomi úton ivott ital kapcsán felbuzdulva, aztán lejárt a garancia, nem használtuk, csak mákdarálásra karácsonykor, és tönkrement. Mérgemben vettem helyette egy újat, persze pont darálásra lett alkalmatlan, de azóta elég sok gyümölcsturmixot ittunk.

Szóval nagyjából ennyi. Fordítsuk meg a dolgot, mi az amit sokat használunk, vagy kéne?

Tavaly lakásfelújításkor vettünk egy mosogatógépet. Gyakorlatilag kicsi is (60 cm), nagyobb edényeket sajnos nem tudjuk bepakolni, és hetente kétszer háromszor így is be kell kapcsolni, néha többször is. Aránylag sűrűn használjuk a húsdarálót, mert darált húst soha nem veszek, és a család is kölcsön szokta kérni, anyósom pl. évente 1-2 alkalommal disznót is vág, akkor nagy hasznát veszi.

Jó lenne egy botmixer a jövendőbeli krémlevesekhez, hamarosan beruházok egyre, még nem tudom milyet érdemes venni.

Nem gép, de a legkedvesebb konyhai eszközöm a szakácskésem, ezzel aprítok mindent, élvezet vele dolgozni, kivéve, amikor lusta vagyok megélezni, na ilyenkor garantált a sebesülés. Ez egy teljesen rozsdamentes acél darab, még a nyele is, és tökéletesen kiegyensúlyozott.

Szóval aránylag kevés kütyünk van, de azokat jól kihasználjuk.

Lássuk, mi a helyzet Nyárikonyhánál! :)

Múlt kedden hívott nagybátyám, hogy ha akarok baracklekvárt főzni, akkor nagyon hamar el kell menjek hozzá a barackért (ő az, akitől a fondühöz a kiváló cseresznyepálinkát is beszereztem). Először azt hittem, tréfál, baracklekvárt július közepén szoktunk főzni, nem június végén! Márpedig a barack rohamtempóban érik, és hullik, így péntekig el kell mennem érte. Pirossal gyors haditanácsot tartottam: akkor pénteken baracklekvárt főzünk. Így is lett.

Egy országos lapban olvastam egy nagyszerű írást, miszerint az idén sok cukor kell az lekvárokhoz, befőttekhez a nagy hőség végett. Marha! Eddig minden tapasztalatom az ellenkezőjét mutatja (e meggybe pl. nem is kellett volna). Esetleg a cukoripari lobbitól fizetik a nagytehetségű firkászt, de ez akkor sem kisebbíti az érdemeit. Innen üzenem neki, hogy legközelebb menjen ki a piacra, tájékozódjon, és akkor talán máskor nem fog ilyen kapitális baromságokat osszehordani.

Szóval pénteken reggel hazaszállítottam közel 40 kiló kajszibarackot (ebből 5-6 kiló megmaradt evésre), szép érettek -és igen, ÉDESEK- voltak. Előszedtem a tárolóból a közel húsz literes rozsdamentes lábosom. Apám készítette, de csak vízmelegítésre, és hasonlókra jó, mer a szélén van egy bemélyedő "árok", ahová simán odaégne a koszt, mert a fakanál nem fér oda. Megtöltöttem, vizet forraltam benne. Nekiálltunk Pirossal a munkához: tésztaszűrőbe szedtük a megmosott barackot, belemártottuk a forró vízbe, és 1-2 perc áztatás után könnyen lehúzhatóvá vált a héja. Utána kettébe szedi az ember, kiszedi a magját, és mehet a lekvárnak való kupacba. Amint megvolt az első főzéshez való adag, újsággal kitapétáztam a tűzhely környékét, és nekiálltam főzni a lekvárt. Nem árt viszonylag kisebb adagokkal és nagy teljesítménnyel dolgozni, ekkor ugyanis rövid ideig kell főzni, ami jót tesz a gyümölcsös jellegnek, és szép gyümölcsdarabok maradnak (a tömeggel egyenes arányos a párologtatáshoz szükséges idő, részletesen lásd a meggylekváros posztban, a fizika résznél). Az első adaggal kissé túllőttem a célon, és tovább is kellett főzni a kívánatosnál. A barack aljas módon viselkedik lekvárfőzéskor, úgy lövöldözik, mint a K.u.K. tüzérség Isonzónál. Hiába tekertem a kezem konyharuhába, azon is átlőtt az aljas! A rengeteg égési sebet, és a tűzhely melletti hőségét nagy mennyiségű hosszúlépés elfogyasztásával kompenzáltam. Így nézett ki a tűzhely és környéke, tényleg Isonzóra emlékeztetve:

Az egész napos program közepette persze sokat gondoltunk Pirossal mindenféle kajára. El is határoztuk például, hogy belátható időn belül összehozunk bográcsban egy jó pacalpörköltet, természetesen köröm alapon, és köménymagos főtt krumplival. Továbbá, meg kéne kóstolni a frissen főzött baracklekvárt. Egy jó fánkkal lenne ez az igazi. Ezt jól megkontráztam, és közöltem, hogy ezt még aznap este kell elkövetni. :) Így is lett, a fánk is jó lett, a baracklekvár is.

A lekvárfőzéshez, pontosabban a cukrozáshoz visszatérve, én kb. 8-9 liter mennyiségbe tettem 75-80 deka gyümölcscukrot (a szokásos egy kiló helyett!), Piros pedig nagyjából -arányaiban- ennek dupláját. Tartósítószert ezúttal sem használtunk, a jól megrakott üvegekre ismét új kupakot csavartunk, és fejre állítva azóta is a szárazdunsztban van, lassan majd elpakoljuk. Csináltunk egy adagot sütéshez is, ezt sűrűbbre és valamivel édesebbre készítettük. Zserbó lesz majd belőle. És még ki tudja :)

A fánk receptje elérhető itt.

Máskülönben én ismét túlzásba estem a lekvárral:

Update: érdemes bográcsban főzni is, ha van elég erőnk.