lorien

A kecskeméti belvárosának egyik jellegzetes, 1937-ben átadott szecessziós épületében –többek között–mozi és kávézó működik. Ez a város egyetlen megmaradt hagyományos filmszínháza, amely 1994 óta art-moziként működik. A földszinti kávézó gyakorlatilag a mozi előszobája, a mozilátogatók ide érkeznek, valamint a pénztár is itt található. A hely alapvetően hangulatos, bár néhol egy kicsit kopottasnak tűnik. A legnagyobb probléma a dohányzás, az elszívás nem tökéletesen megoldott, a szellőztetetés pedig télen hideggel együtt jár. Nyári időszakban kihelyezett tagozat működik, ha sikerült helyet kapni, kényelmes nádfotelekben terpeszkedve kortyolhatjuk a kirendelt italokat. A siető vendégek a pultnál lévő bárszékeken is helyet foglalhatnak, ez különösen indokolt már csak a szomszédban lévő helyi buszpályaudvar miatt is.

A felszolgálásról
A délutáni órákban érkeztünk, éppen nem volt nagy forgalom. Helyet foglaltunk egy asztalnál, de csak néhány perc múlva érkezett a személyzet egyik tagja. Kissé személytelen arckifejezéssel, de minden részletre kiterjedően felvette a rendelést, és szerencsére gyorsan elmúlt a kezdeti lassúság is, hamar megkaptunk mindent. A barista általában maga a felszolgáló is. A kávét minden esetben az összes kötelező tartozékával szolgálják fel, a csésze alatt saját márkás szalvéta, pohárka szódavíz és egy csokis keksz is jár hozzá. Kívánságra kiváló minőségű édesítőszert is hoznak.

A felszolgált kávéról
Az Otthon kávézó már jó ideje Eurocaf kávét használ. A főzet általában a daráló adagolójában lévő kávéból készül. A presszógép “beépített” tömörítőjéhez egy határozott mozdulattal hozzányomják a karban lévő kávét. Ez nem a kávékészítés művészetének csúcsa, de általában valamennyire mégis hatásos. Éppen ezért, leginkább valamilyen beállítási problémára gyanakszom: két látogatásom alkalmával is igen hosszú, kb. 40-45 ml közötti mennyiségű eszpresszót kaptam. Ennek köszönhetően kissé jellegtelen, szétesett ízvilágú a kávé, ennél sokkal finomabb Eurocaf-főzetet is ittam már, mégpedig itt is, igaz ennek már közel egy éve. A krém még éppen elfogadható, a kávéban ennél jóval nagyobb potenciál lakozik. A felszolgált kapucsínó ebben a formában értékelhetetlen. Igazából a közepesen magas, füles üvegpohár erre a célra szerencsétlen választás, de sajnos ez a kisebb probléma. A tejhab mellé ugyanis tejszínhab is került, annak semmi keresnivalója a kapucsínóban! Ehhez nincs is mit hozzáfűzni, óriási hiba.

Árak
Az árak korrektek, egy eszpresszóért 210 Ft-ot, egy kapucsínóért pedig 290 Ft-ot kérnek.

Összegzés
A mozi, a központi fekvés, és az összességében jó hangulatú hely mind kiváló lehetőségek. Ez azonban nem elegendő, kicsit több odafigyeléssel és a gépek behangolásával sokkal jobb eszpresszót lehetne készíteni. Azt pedig csak remélni tudom, hogy a kapucsínó csupán egyszeri botlás volt. A cigarettafüst pedig már-már zavaró, ez is megoldásra váró probléma.

Otthon Kávézó
Kecskemét, Kossuth tér 4.
Nyitva tartás: hétfő-vasárnap 9-22h
 

A cikk eredetileg a Kávékorzón jelent meg

Zsuzsa kiírása szerint az idei első VKF az egytálételekről szól. Ennek jegyében egy kicsit Észak-Afrikába szeretnék elkalandozni, bár megjegyzem, egyáltalán nem törekszem most semmiféle authentikus recept bemutatására. Inkább egy kicsit a saját lehetőségeim és ízlésem szerint dolgoztam. Alapvető hiányosságom, hogy egyelőre nincs még tagine a birtokomban. A tagine -leginkább- Észak-Afrikában használt mázas cserép főzőalkalmatosság, magas, kúpos fedővel, amelyben mindenféle finom szaftos ételeket készítenek hosszú ideig párolva, úgy hogy az edényt parázs fölé teszik. Az edényről elnevezve tagine-ank hívnak mindent, ami ebben készül. Éppen ezért, gondban voltam a névadással, mégsem hívhatom tagine-nak, ha egyszer vasedényben készült. Szóval, a tagine beszerzése még várat magára, ha egyszer egy látok egy igazán jót, csak azt veszem meg, sajnos ilyet még nem láttam itthon.

Hozzávalók
- 800-900 g marhacomb /birka is jó lenne/
- 250  g csicseriborsó
- 200 g aszalt szilva
- 12-15 mogyoróhagyma vagy valamilyen apró hagyma
- 3 szál sárgarépa
- 1 doboz hámozott paradicsomkonzerv
- 100 ml fehérbor
- 300 ml zöldség alaplé
- 2-3 ek olívaolaj
- 1 fej hagyma, 5-6 gerezd fokhagyma
- só, 1 kk római kömény, 1 tk édeskömény, 1 tk koriander, 2 tk feketebors
- fél rúd fahéj
- frissen vágott koriander és/vagy petrezselyemzöld

Szerettem volna birkahúsból elkészíteni ezt az étel, akkor viszont garantált, hogy rajtam kívül senki nem eszik belőle, ennyire nem rajong a család a birkáért. Pedig én szeretem. Kompromisszumos megoldásként marhacombot vettem. Közepesre felkockáztam, serpenyőben olívaolajon megpirítottam, majd áttettem egy vastag falú főzőedénybe. A serpenyőbe még egy kis olajat öntöttem, megpirítottam rajta a finomra vágott hagymákat is, majd felöntöttem száraz fehérborral, felkapargatva a pörzsanyagokat is. Hát igen, a fehérbor sem túl authentikus alapanyag, ellenben jó ízt és illatot ad a szaftnak. Hozzáadtam a húshoz, majd jött az előző este beáztatott csicseriborsó /12-24 óra javasolt/, továbbá ekkor adtam hozzá a zöldség alaplevet. Megsóztam, csendes tűzön kb. más órát hagytam főni. Serpenyőben pattogásig pirítottam a fűszereket /fahéj kivételével/, majd miután kissé hűlt, mozsárban összetörtem, és a húshoz adtam az összes többi hozzávalóval. A fahéját egészben hagytam, a paradicsomokat elég kettévágni, a répa pedig ne legyen nagyobb a húsnál. Újabb egy óra csedes fövés után késznek nyilvánítottam. Lehetne adni hozzá frissen vágott koriandert, de nekem ilyenkor nincs hozzá beszerzési forrásom, így maradt a petrezselyemzöld. Ezen kívül frissen sült bagettel és harissával tálaltam.

Jó két évvel ezelőtt, amikor még kissé bátortalanul hozzáfogtam blogoláshoz, a kocsonyáról szólt az első blogbejegyzésem. Tulajdonképpen az akkor leírtak mind rendben lennének, viszont azóta néhány új dolgot is kipróbáltam, illetve most képeket is készítettem, ezért mindenképpen indokolt egy újabb írás a kocsonya tárgyában. Különösen, hogy most szezonja van. Mert jó kocsonyát egyébként bármikor szívesen eszem, de ilyenkor azért mégis csak egyszerűbb a készítése, tárolása.

Hozzávalók /16 adag/
- 7-8 mangalicaköröm
- 1 hátsó mangalicacsülök
- 1 mangalica fejhús bőrökkel, fülekkel
- 1 mangalicafarok
- 2 fej fokhagyma
- só, bors, 1 csillagánizs, babérlevél
- 1 póréhagyma
- 5-6 nagyobb sárgarépa
- 2 nagyobb petrezselyemgyökér
- 1 zeller
- 15-16 egész csili
- pirospaprika

A hentesnél csak kéthetente csütörtökönként van mangalica, ezért direkt ehhez időzítettem a főzést. Nem csak a kiváló minőségű hús miatt, hanem mert itt a mangalicát mindig pörkölik, nem csak forrázák. Ez összehasonlíthatatlanul jobb alapanyag, a pörkölést pedig otthon utólag lehetetlen jól kivitelezni a gáztűzhelyen. A megpörkölt bőrből pedig sokkal finomabb a kocsonya, ezen nem is lehet vitatkozni. A hentesnél mindig egészben kérem a körmöt. Általában mindenki szétcsapatja, pedig ez két okból is rossz. Először is, a köröm sohasem megfelelő tisztaságú, a vágóhidak például szinte kivétel nélkül hagynak valamennyi szőrt a paták között. Én még nem találkoztam olyannal, ami átment volna nálam ezen a "szűrőn". Másodszor pedig, a hentes általában bárddal vágja szét, a csont pedig szilánkosra törik. Pedig a köröm könnyen szétbontható akár otthon is egy éles kés és némi izomerő segítségével, bár ezek a mostani mangalicakörmök az átlagosnál jobban megdolgoztattak, ezek a disznók valószínűleg túlkoros balerinák lehettek. Olyan vastag inak, szalagok voltak a körmökben, amilyeneket még soha sem láttam.

A körmöket megtisztítottam. Kell hozzá egy erős kefe, egy borotvaéles kés, és egy kis türelem. A paták közti szőrt sokkal könnyebb eltávolítani, ha a köröm meg volt pörkölve. Ha eredetileg mégsem lett volna, gáztűzhely lángja felett kell vele próbálkozni, de nem árt vigyázni az esetleges égési sérülések elkerülése végett. Egy rossz fakanál nyelét is a paták közé lehet feszíteni, hogy belül is érje a láng. Utána éles késsel óvatos, de határozott, félkörös mozdulatokkal ki lehet "borotválni" a még megmaradt, oda nem való dolgokat. Szintén éles késsel a bőrőkről is le kell borotválni megmaradt a szőrszálakat.

A körmök szétvágása úgy történik, hogy egy hosszabb pengéjú, éles "húsos" késsel, mint amelyik a képen van, a paták között bevágunk, a két csont között haladva egészen a köröm alsó negyedéig, míg meg nem akad teljesen. A kést nem szabad feszegetni, csak vágásirányba mozgassuk. Kivesszük a kést, és ekkor két kézzel határozottan megfogjuk, szinte benyúva a vágásba, és szétfeszítjük.  Először szinte biztosan csak az egyik fele fog kijugrani a helyéről, ezt már késsel le lehet vágni. Ha mégsem akar kijönni a csont teljesen a helyéről, a disznó "tenyere" irányába nyomva ugrik ki a legkönnyebben. A másik félen ekkor látszik, hogy hol kell levágni, majd deszkának támasztva "letörjük", és az előzőhöz hasonlóan leválasztjuk. A megmaradt rész tovább nem osztható. A csülköt nem csontoztam ki, csak a csont mentén hosszában a végig bevágtam.

Annyi hideg vízben feltettem főni minden húst és csontot, hogy ellepje, majd forrás után néhány perccel leöntöttem. Az edény kimostam, majd az alaposan megmosott húsokat visszaraktam bele, és kicsit több vízzel mint először ismét felraktam főni. Habozni csak minimálisan kellett. Ez a módszer leveseknél is bevált, minimális kocsonyásító anyag vész csak el belőle. Jó egy órát hagytam fedő alatt épp csak bugyborékolni, majd megsóztam, és további egy órát főztem ugyanígy csendes tűzön. Ekkor hozzáadtam az egészben hagyott zöldségeket, esetleg a nagyobbakat bevagdosva. A fokhagymáról épp csak a külső egy rétegnyi héját vettem le, 4-5 helyen késsel átszurkáltam. Újabb egy óra múlva a póréhagymát félbevágtam, de nem teljesen, a levelei közé fekteborsot szórtam, beledugtam egy kiseb csillagánizst, és visszahajtottam a leveleit. Néhány babérlevelet tettem még a közepébe, cérnával jól összekötöttem, így ment a kondérba. Az utolsó negyed órára beledobtam még egy összekötözött csili-csokrot is.

Összesen közel négy és fél órát főztem, de még ez is majdnem kevésnek bizonyult, a balerina mangalica szívós jószág. A húsokat és a zöldségeket külön tálba szedtem, a fejhúsokról a használható részeket porciókba szedtem. Leszedtem a léről a zsírt, de egy keveset meghagyva, én szeretem, ha néhány vékony csepp lesz a tetején. A levet apró lyukú szűrőn átszűrtem. A körmökből kezdett kifordulni a nagy csont, ezeket mindből kivadásztam. A kocsonya tányérba szedve és abban dermesztve mutat jól, sajnos ekkora adag esetén ez nehezen kivitelezhető. Kocsonyából nem készülhet kis adag. Szereztem literes, tégla formájú,  zárható műanyag tálkákat, ezekbe porcióztam szét a húsokat, és levet szedtem rá, maximum kétharmadig lettek, de inkább valamivel kevesebb. Úgy szeretem, ha a hús teteje kis szigetként kilátszik. Mindegyikbe tettem egy-egy csilit is, hagytam egy kicsit hűlni, addig elmosogattam, majd meghintettem egy gondolatnyi pirospaprikával. Lezártam a dobozokat, mindegyiken feltüntetve az alkotórészeket, és óvatosan kiszállítottam az erkélyre, hogy reggelre megdermedjen. A szombat reggeli piacolás után már kocsonyát kellett reggelizni:). Éjjel kettőre végeztem is mindennel. Reggel pedig már csak enni kellett, illetve mindent elpakolni a hűtőbe, a fagyok nem tesznek jót a kocsonyának.

Mostanáig az igazán hosszú idejű, 8-12 órás kenyérkelesztési iskola lépcsőin bukdácsoltam. Sikerült ugyan jó eredményeket elérnem, de soha nem voltam a végeredménnyel maradéktalanul elégedett. A hosszú idejű kelesztéssel mindig az volt a baj, hogy nem lehett jól kiszakítani a kenyeret, ezért kénytelen-kelletlen, a sütőformában történt mindez. Közben tanulmányoztam a hagyományos paraszti kenyérsütési módot is, ott soha sem kel a kenyér 3-4 óránál többet, éppen annyit, amíg felfűtik a kemencét, és az sütésre alkalmas állapotba nem kerül. Megpróbáltam hát elindulni ezen az úton, és már az első próbálkozásom is nem várt siker koronázta.

Egyetlen problémám volt előtte mindössze, a jól bevált Francine kenyérélesztő készletem igencsak a végét járta. Itthon sajnos sehol sem sikerült kapni ilyet, ezért néhány kedves bloggertárssal összefogtunk, és ipari mennyiségű élesztőt rendeltunk. Ezzel elfogadható szintre csökkent a postaköltség (25 ájró), sikerült az áru összértékét efölé tornászni. A küldő céggel elégedett vagyok, egy hét alatt teljesen sérülésmentesen ideért a csomag, sőt a postás felhívott, hogy otthon vagyok-e, illetve ha nem, hová szállítsa. Az élesztőkérdés egy időre megoldva, 10 doboznyi akár egy évig is kitarthat. De lehet, hogy ez csak kincstári optimizmus.

Hozzávalók
- 900 g liszt
- 500 g víz
- 1 ek búzasikér /minőségű liszt esetén elhagyható - ilyet kifogni ritkaság/
- 200 g kovász
- 2 ek. só
- 1/2 zacskó francine élesztő
- kevés olívaolaj

A francine-élesztőből készült kovászom már teszthalott állapotban volt, talán valamikor október végén készítettem belőle utoljára kenyeret. Két hónap hosszú idő, amikor újra elővettem a hűtő mélyéről, nem sok erő lakozott már benne. 3-4 alkalommal történő frissítéssel azért mégis sikerült új életet lehelni bele, és szilveszterkor elérkezett az idő, hogy ismét színre lépjen. Újévkor friss, egész kenyeret kell megszegni, legalábbis annak, aki hisz az ilyen ásatag dolgokban. Mi ugyan nem vagyunk babonásak, de azért tegyünk csak így, hátha van benne valami:).

Reggel 200 g kovászt felszaporítottam 150 g liszttel, ugyanennyi vízzel, és egy kávéskanálnyi élesztővel, majdnem csomómentesre eldolgozva. A törzskovászt is vissza kell pótolni a kivett mennyiséggel, és célszerű minden második-harmadik alkalommal egy kis élesztőt is adni hozzá, hogy ez a kultúra maradjon a domináns. Egy napig a konyhapulton hagyom dolgozni, és csak ez után teszem vissza a hűtőbe. A sütéshez való kovászt kb. hat órát hagyom szintén a konyhapulton, majd hozzáadom a többi lisztet, vizet, sót, és két teáskanálnyi élesztőt.

A kovászhoz hozzáöntöm a vizet, sót, két teáskanálnyi élesztőt, majd rászitálom a lisztet. Hozzáadok még egy jó evőkanálnyi sikért is, nem bízva a lisztben. Ez alkalommal a Cerbona kenyérhez való lisztkeverékét használtam, a sikérrel együtt elég jól vizsgázott, az árához képest elfogható minőségű. Őlordsága negyed óra óra alatt bedagasztotta. A dagasztótálban konyharuhával letakarva pontosan két órát kelesztettem.

Most jön a lényeg, végre sikerült rájönnöm egy jó technikára, amellyel ki tudom szakítani a kenyeret. Régen erre természetesen minden háztartásban voltak megfelelő eszközök, ám a mai világban sajnos nemigen lehet hozzáférni ezekhez. Marad a kísérletezés. Ezúttal azt próbáltam ki, hogy egy viszonylag hosszúkás, 4-5 literes műanyag edényt vékonyan kiolajoztam, és ebbe tettem a nagyjából hasonló alakúra formázott tésztát /kicsit átgyúrtam előtte/. Itt további két órát kelesztettem szobahőmérsékleten, majd kilisztezett tepsibe könnyedén ki lehet szakítani a kenyeret. Egyszerűen csak a tepsi fölött megfordítom a tálat, és a tészta szépen lassan kicsúszik belőle, egyáltalán nem esik össsze! Gyorsan bevagdosom a tetejét, és 240-250 fokra előmelegített sütőbe helyezem. Egyúttal a sütő aljába teszek egy kisebb méretű, másra már nem használható lábast teli hideg vízzel, biztosítva a sütési folyamat végéig a kellően páradús környezetet. Egy ekkora méretű kenyér kisütéséhez közel másfél óra szükséges az én sütőmben. Amikor már kezd pirulni, nagyjából 75 perc elteltével, megkenem a kenyér tetejét enyhén sós vízzel.

A kihűlt kenyér dupla vászonzsákban elrakva 5-6 napig friss marad. A módszer működik, már többször reprodukáltam. Egyedüli problémája, hogy 5 és fél, hat órányi otthonlétet követel. Ezt hétköznapokon csak ritkán tudom megtenni, este nyolc óra előtt ritkán érek haza, ekkor majdnem éjjel kettőig tartana a műszak, ez nehezen kivitelezhető. Erre is kell majd megoldást találni. Azt is hamarosan ki kell próbálnom, hogy 50% körüli teljes kiőrlésű liszt használata esetén mit kell másképp csinálni.

Az ünnepek elmúltával végre kicsit könnyebb vizekre eveztünk. A sok jótól eltelve kicsit ötlethiányban szenvedtem, ezért közvéleménykutatást rögtönöztem, amelynek eredménye a krumplifőzelék lett. Ez pedig együtt jár egy jófajta vagdalttal is. Ehhez hasonló már szerepelt a blogon, a Stefánia egyfajta változataként, de ez másképp készült, ezért megérdemel egy újabb bejegyzést. Hűtőben néhány napig kiválóan eltartható, maga a vagdalt pedig hidegen is nagyon jó. Sőt, hidegen kötelező megkóstolni, ilyenkor annyira mások az ízek. Akár szendvicsbe is felhasználható.

Hozzávalók /9-10 adag/
- 1.4-1.5 kg sertéstarja
- 5 deka kolozsvári szalonna
- 2 tojás
- 1-1.5 dl tej
- 2 száraz zsemle
- 100-120 g kuszkusz /ez árpából/
- 2 fej sonkahagyma
- 5-6 gerezd fokhagyma
- 2 ek. libazsír
- 2 tk pirospaprika
- só, 1 tk feketebors, 1/2 tk fűszerkömény, 6-8 szem római kömény, 1/2 tk koriander
- 1 cs. finomra vágott petrezselyemzöld
- 50 ml fehérbor vagy rozé
- 6 főtt tojás

- 2.5 kg kiflikrumpli
- víz, só
- 3-4 nagyobb babérlevél
- 400 ml kovászos uborka-lé
- 300 g tejföl
- 1 kk xantana

Amennyiben vagdaltról esik szó, nem árt, ha ragaszkodunk az elnevezéshez. A lustábbak természetesen kihagyhatják ezt a részt és darálják le a húst. Ha vállajuk a vagdalással járó vesződséget, a végeredmény mindenképpen meghálálja, ízre is jobb lesz, és állagra is. A tarját vékony szeletekre /3-5 mm/ vágtam, néhányat egymásra helyeztem, 3-5 mm-esre csíkoztam, majd apróra vágtam. Ehhez a művelethez a szakácskés nem igazán megfelelő, egy kevésbé magas, de nagyjából hasonló hosszú "húsos" kés az igazi. Nagyon fontos, hogy éles legyen, és közben sem árt újraélezni. A konyhai balesetek jelentős része az életlen kés miatt történik. Lassan kezdek jó gyakorlatot szerezni a vagdalásban, ezúttal 45-50 perc alatt végeztem, eleinte tartott volna akár akár másfél órát is. A vagdalás előtt tejben beáztattam az apró kockákra vágott zsemlét. Ennyi zsemle azonban nem elég, valaminek ugyanis nem árt felfognia a húsből távozó szaftot is. Most egy kis kuszkuszt vetettem be erre a célra, igazán jó eredményt hozott. Nagyjából 10 deka elég belőle, de előre be sem áztassuk. Elég épp felhasználás előtt, különben keményre összeáll, nehezebb vele dolgozni. Az előkészületek során még serpenyőben megpirítottam a fűszereket, és hagytam kihűlni, illetve egy másikban libazsíron kiolvasztottam és megpirítottam az apróra vágott szalonnát, majd ezen az apróra vágott hagymákat. Mozsárban finomra törtem a fúszereket.

Egy kis tejjel felöntöttem a kuszkuszt, megvártam, hogy magába szívja, és most már  alaposan összedolgoztam minden hozzávalót. Egy nagyobb tepsit vékonyan megzsíroztam, és kb. 10-12 cm szélesen leraktam egy 2-3 cm magas "alapot" a vagdalt húsból. Közepén egy kisebb vájatot formáztam, majd ebben egymás után szorosan elhelyeztem a megtisztított egész főtt tojásokat. Ráhalmoztam a maradék húst, habkanál segítségével szépen megformáztam. Tetejére vékonyan kevés libazsírt  kentem, lefóliáztam, és egy órára 200 fokos sütőbe tettem, majd végül 20 perc alatt nagyobb lángon aranybarnbára sütöttem.

A krumplifőzelék ebben a formában az egyik kedvencem. Legfontosabb összetevője a kovászos uborka leve, ez savanyítja, és jó ízt ad neki. Szerencsére még vannak készleteim a fagyasztóban :).A krumplit meghámoztan, 2-3 centis kockákra vágtam, sós vízben felraktam főni /épp ne lepje el/. Amikor kezdett puhulni, a száránál fogva cérnával összekötöttem néhány babérlevelet, és a közepébe dugtam, majd mielőtt kész lett, hozzáadtam a kovászos uborka levét. Pár perc alatt összeforraltam, a babérlevelet eldobtam, és turmixgépbe leöntöttem a levét. Hozzáadtam kb. 3-4 dl-nyi térfogatú krumplit, illetve a tejfölt, a turmixgépben simára eldolgoztam, majd végül egy kávéskanálnyi xantanával fixáltam. Ez utóbbi egy jó púpos teáskanálnyi keményítővel helyettesíthető, bár a xantana sokkal jobb textúrát ad. Visszöntöttem a turmix tartalmát a krumplira és egy jó fél percre visszatettem a tűzhelyre, közben néhányszor óvatosan megkevertem.

Az utóbbi időben a hagyományos szombati halnap több alkalommal is elmaradt, ezért megnyugtató és nagyon jó érzés volt újra belekezdeni. Mint amikor az ember több hét kissé kényelmetlen szállodai lét után hazatér, és belefog a régi mindennapi kerékvágásba. Különösen megörültem, amikor a halas az "Árulnake-e itten halat, kérem szépen?" kérdésemre csak félszemmel felsandított, és pisztrángokat kezdett emlegetni. Mint kiderült, szlovák import, teljesen friss, élő példányok, és azért kellett külföldi beszerzési forrás után nézni, mert a magyar annyira tápos, rossz ízű volt, hogy ezt jó érzésű, tisztességes halkereskedő nem vállalhatta fel. Ehetetlen volt. A szlovák pisztrángok szépen ficánkoltak, méretre pont az ideális 20-30 dekásak voltak, így öten velem jöttek. Kialakult hát a pisztráng-ötös. A darabszámról különben ekkor nem is tudtam pontosan, csak amikor asszony pajtás rákérdezett a vacsorára, poénból rávágtam, hogy pisztráng ötös. Aztán jött a számlálás, és kiderült, tényleg annyian vannak. 

Még tavaly sikerült egy olyan aszalt paradicsom szállítmányt beszereznem, amely nagyon finom, ízletes, viszont valamiért sózott volt. Mammával is konzultáltam ezügyben, végül arra a megállapításra jutottunk, hogy ezt leginkább fűszerezésre lehet felhasználni. Ezt most egy kicsit továbbgondoltam, és ideális haltöltelék került belőle. Pont elveszítette a zavaró sósságát, és nagyon kellemes, már-már buja paradicsomos aromát adott a pisztrángnak.

Hozzávalók /3 adag/
- 5 db pisztráng
- só, bors
- 10 aszalt paradicsom-szelet /ebben inkábbb fél paradicsomok vannak/
- 2 ág rozmaring
- olívaolaj

- 1.5 kg krumpli
- 2.5 dl tejszín
- 2-3 deka vaj
- só
- 2 tk medvehagyma-pesto

A pisztrángokat megtisztítottam, besóztam, megborsoztam, és egy bő órát hagytam állni, majd mindegyik hasába két-két aszalt paradicsomdarabot raktam. A tepsit vékonyan kiolajozott, a halakat "állítva" egymás mellé raktam, közéjük dugtam két kisebb rozmaring ágacskát, és egy kicsit meglocsoltam olívaolajjal. Lefóliáztam, 200 fokra előmelegített tepsibe raktam. Jó húsz perc sütés után levettem róla a fóliát, majd további 20 percet sütöttem magasabb hőfokon, hogy hátha pirul egy kicsit, sajnos az én sütőmben ez nem annyira egyszerű feladat.

Köretként egyszerű medvehagymás törtkrumplit készítettem, a pisztrángot ezzel és negyedbe vágott citrommal tálaltam. Zenei aláfestésként pedig mi mást is ajánlhatnék, mint a címben is szereplő zeneművet :)

Azt mondják, az új évre nem tanácsos adósságot halmozni. Nekem mégis sikerült, az év végi hajrában nem volt időm teljes erőbedobással a bloggal foglalkoznom, ezért még mindig vannak pótolni valóim, nem csak decemberből, hanem még jóval előbbröl is. December közepén óriási mangalica szállítmány foglaltam le a hentesnél, ekkor elhoztam egy komplett sonkát, lapockát és egy fél császárt. Ezek most pácolódnak, és nemsokára viszem füstölni. Viszont ha már mangalica, akkor mindenképpen vennem kellett szűzpecsenyét is. Az érlelésre nem volt, csak három napom, de a végeredmény így is nagyon biztató lett. Sokkal karakteresebb az íze, a színe jóval sötétebb, nem ereszti a levét, szaftját, szóval sokkal jobb minőség, mint a hagyományos disznóé, feltéve, ha tényleg szabadban, jó minőségű koszton felnevelt a szóban forgó bodrimalac. A beszerzsésnél azt is vegyük figyelembe, hogy a mangalica szűpecsenyéje valamivel kisebb a szokásosnál, átlagosan 30 dekával lehet számolni.

Hozzávalók (4-5 adag)
- 3 mangalicaszűz
- só, bors, koriander
- 1 diónyi zsír

- 1 cs. (50 g.) szárított vargánya
- 2.5 dl tejszín
- 1.5-2 dl száraz fehérbor
- 30-35 g vaj
- só, bors
- 1 kisebb vagy fél közepes sonkahagyma
- 1 tk étkezési keményítő /vagy 1 tojássárgája/
- petrezselyemzöld, metélőhagyma

- 400 g liszt
- 2 tojássárgája
- 2.5 dl tej
- 20 g élesztő

A szűzpecsenyéket megszórtam mozsárban megtört tarkaborssal és korianderral, majd a hűtőbe tettem. Naponta át kell forgatni, ennyi levegőzés szükséges. A knédlit bedagasztottam, egy órát kelesztettem. Erre az időre a húst is kivettem a hűtőből, hogy sütéskor ne legyen túl hideg. A kelesztés végeztével a tésztát kicsit átgyúrtam, két hosszúkás rudat formáztam, és újabb fél órát hagytam kelni. Serpenyőben zsírt hevítettem, és a szűzpecsenyék minden oldalát hirtelen szép pirosra sütöttem, majd vékonyan kizsírozott tepsibe tettem, és 30 perce ment a kb. 190 fokosra előmelegített sütőbe /kisebb darabszám esetén 20 perc is bőven elég lehet, sütő fajtájától is függően/. Tálalás előtt 10 percet pihentessük!

Miközben sült a hús, lobogó sós vízben, félig fedő alatt kifőztem a knédliket, ezeknek általában pont 25 perc szükséges, félidőben megfordítva. Hústű-próbával ellenőrizhető, hogy készen van-e. A vargányamártáshoz két órára fehérborba áztattam a megmosott szárított vargányát, majd leszűrtem, apróra vágtam. Egy kevés vajon megfuttattam finomra vágott sonkahagymát, rádobtam a gombát, borsoztam, és összepirítottam. Amikor kezdett színe lenni, sóztam, felöntöttem az áztatólének használt fehérborral, elforralva az alkohol-tartalmát. 7-8 perc múlva a gomba megpuhult, ekkor hozzáadtam a tejszínt, melyben jól eldolgoztam a keményítőt. Besűrítettem, megszórtam frissen vágott petrezselyemzölddel és metélőhagymával, eldolgoztam benne néhány darabka hideg vajat. A mártást érdemes úgy időzíteni, hogy közvetlenül tálalás előtt legyen kész.

Kecskemét belvárosának egykor szebb napokat látott része a Rákóczi út. Sajnos manapság jobbára már csak a hivatali ügyintézés maradt a hajdani pezsgő életből. A város nemrégiben elkezdett terveket szövögetni a környék újjáélesztésére, talán ennek hatására nyitott meg itt a Művész Kávézó –mintegy első fecskeként– még a konkrét fejlesztési tervek megszületése előtt. A kávézó portálja retró hangulatban fest, belépve marad a cégtábla színvilága, de a berendezés már egyszerre idézi a múlt- és a jelen század elejének hangulatát. Diszkrét, halk zene szól, már első benyomásra hangulatos és otthonos, jó itt lenni. Az asztalok és székek megfelelő méretűek, kényelmesen elférni. Minden asztalon igényes kivitelű itallapok várják a vendéget. Az óriási belmagasság lehetővé tette egy galéria kialakítását is. A nyári időszakban ki lehet ülni az utcán kialakított mini-teraszra. Alul egy TV, hatalmas képernyővel, még kintről is követhető a műsor, az olimpia idején biztosan sokan örültek neki. A kávézó nem véletlenül viseli nevét, a falakon festő- és fotóművészek időszaki kiállításait lehet megtekinteni, és a Forrás folyóirat is tartott már itt nagy sikerű irodalmi estet. Az igazi kávéházi hangulathoz hozzátartozik az olvasás, a kihelyezett tartókból folyóiratokat, újságokat lehet „kölcsönözni”. 

 
A felszolgálásról

A felszolgálás mosolygós hangulatú, gyors, udvarias. A barista egyszemélyben a felszolgáló. Mindkét látogatásom alkalmával részletesen megbeszéltük, mit hogyan szeretnénk, külön kitérve arra is, hogy kávéhoz hozzanak-e tejet vagy tejszínt, illetve a cappuccinót hogyan kérjük /a ráhintett kakaóport a barátom kérte/. Az eszpresszóhoz kis pohárka szóda is jár. Külön plusz pont, hogy kérésre kiváló minőségű édesítőszert hoznak. A szakértelem már inkább személy-függőnek tűnik. Első alkalommal nagyobb hozzáértést tapasztaltam, ekkor a barista hölgy frissen darálta, és enyhén tömörítette a kávét. Nem elégségesen, mert akkor kb. 35-40 ml mennyiség érkezett. Egy későbbi alkalommal a másik barista hölgy a daráló adagolójából készítette a kávét, tömörítésről ekkor nemigen lehetett szó, meg is lett jó 40 ml-nyi végeredmény. A cappuccinóhoz a tejhabot túlhevítette, majd kanalazta öntés helyett. Kissé több tej került bele az ideálisnál, és a túlhevítés miatt forró is lett, néhány percet várni kellett, hogy fogyasztható legyen.

 
A felszolgált kávéról

A Művész Kávézó Corso Verona kávéból dolgozik. Sajnos ipari géppel sem lehet vele csodákat művelni. Krém annyi sem volt, hogy összefüggő felületet alkosson. A kávé savanykás-kesernyés ízű, a kettő között semmilyen átmenet, testessége nincs, leginkább az instant kávékra emlékeztet. Cappuccinóként sem nyújtott különöset, bár a tej lehet, hogy javít rajta valamit.

Árak

A kávézó árai méltányosnak mondhatóak, egy eszpresszó, egy cappuccino és egy kis üveg light kóla 720 Ft-ba került.

Összegzés

Aki kávéélményt keres, annak sajnos nem ajánlom a helyet, a Corso Verona valóban úgy tűnik, hogy alkalmatlan eszpresszónak. De. Ha a kávé nem fontos, akkor nagyon kellemesen el lehet tölteni itt az időt. Nemcsak kávé-alapú italok, hanem teák, borok, koktélok is kaphatók, valamint a város egyik nevesebb cukrászműhelyéből édességek is. Kiválóan alkalmas hely egy baráti beszélgetésre, akár randevúra is, de akkor is, ha épp van egy szabad fél óránk a környéken, amit nem tudunk másképp jól. Érdemes betérni a rendezvények, a kiállított fotók vagy festmények kedvéért is. Szemlátomást örültek neki, amikor rákérdeztünk, a barista hölgy azonnal fel is kapcsolta nekünk a megvilágítást. Nem hiányzik sok, szinte minden adott, a város egyik legjobb kávézója lehetne: csak le kellene cserélni a kávét, és a baristáknak egy kis szakmai továbbképzést adni.

Művész Kávézó
Kecskemét, Rákóczi út 16.
Nyitva tartás: hétfő-szombat 8-21h

A cikk eredetileg a Kávékorzón jelent meg.

A gesztenyepüré volt gyerekkorom egyik nagy kedvence, talán a legnagyobb sláger. Valamiért úgy emlékszem, hogy azon voltak az igazán finomak. Csodálkozni persze nincs mit rajta, valószínűleg a cukrászdák akkor még maguk végezték a készítés összes munkafázisát, akkor még nem voltak mindenféle gyári gyorsfagyasztott szörnyűségek, a növényi habról nem is beszélve. Ezért aztán az utóbbi időben le is szoktam róla. Mivel téli időszakban szinte heti rendszerességgel járok a nagybani piacra, ezért hamar kiszúrtam, hogy elég jó minőségű gesztenyét árulnak. Nagybani piac lévén, a minimális elhozható mennyiség 5 kiló, de nem haboztam, hősiesen felvásároltam egy kis zsákkal. És mi más készülhetne belőle elsőre, mint gesztenyepüré?! Elkészítése egy közepesen erős program, rengeteg mosogatással, de ezek a nehézségek nem riasztják vissza a hozzám hasonló versenyzőket, a kihívás ereje mozgósítja az igazi energiákat. Csapjunk bele!

Hozzávalók /5 adag, plusz majdnem ugyanennyit lefagyasztottam/
- kb. 2 kg gesztenye
- 1 rúd vanília
- kb. 3-4 deci tej
- 2.5 dl tejszín
- méz

- tejszínhab

- türelem

Megvoltak a saját elképzeléseim, de azért a neten több forrást is áttekintettem, talán leginkább Chili&Vanilia módszere állt a legközelebb az elképzeléseimhez, illetve innen el is lestem néhány dolgot. Legnehezebb ügy a pucolás, majd a későbbiek folyamán a mosogatás, sajnos ehhez kicsi a gépem. C&V azt javasolja, hogy a gesztenyék domború felét éles késsel keresztben vágjuk be, egy kevés vízzel sütőben alacsony hőfokon süssük meg 40 perc alatt. Nem rossz megoldás, ám elég jó gesztenyét sikerült vásárolnom, és azt figyeltem meg, hogy meg tudom hámozni kézzel: kereszt alakú bevágás mindkét oldalon, határozottan, erősen megcsavargattam, és máris lejön a belső héja is. Megspóroltam a sütést. Érdemes óvatosan bevágni, ha belemegy a gesztenye húsába a kés, a belső héját is belenyomja. Volt azért olyan is, ahol nagyon rátapadt a belső héj, ezekről lekapargattam, de 1-2 perce forró vízbe is lehet dobni, akkor könnyen lejön. Ha nem ilyen a gesztenye, akkor marad a sütős megoldás. Kivételesen elég jó volt a kihozatali arány is, ebből a mennyiségből alig néhány darabot kellett eldobni. Ha rosszabb az arány, több alapanyag szükséges. Mire lement a nap, meg is voltam /vö.: megtörök egy véka diót és egy véka mogyorót/, és még akkor is sok melóval jár, ha Újév tájékán ez elég korán megtörténik. Ezek után lábasba tettem a gesztenyét, felesben felöntöttem tejjel és vízzel, hogy ellepje, illetve egy vaníliarudat kikapartam, a magját és a rudat is hozzáadtam. A legkisebb lángon nagyjából forrástól számítva kb. egy óra alatt puhára pároltam. Ekkor leöntöttem róla a levet, és Lord Kenwood apró lyukú passzírozójában pürésítettem. Ami végül nem ment át rajta, azt a turmixépbe tettem, felöntöttem a megmaradt főzőlével /nem sok marad/, egy zacskó tejszínnel és kb. egy-másfél deci mézzel. Nagy nehezen simára turmixoltam, majd a két masszát összedolgoztam. Akinek nem elég édes, egy kis mézet még ilyenkor eldolgozhat benne. Én úgy vagyok édesszájú, hogy közben nem, ezért nálam mindig jóval kevesebb is elég az átlagnál. Kár elfedni az ízeket a cukorral. Kb. két-három órára kivittem az erkélyre hűlni, a lényeg, hogy rendesen kihűljön, és egy kicsit "megkössön", ehhez idő kell. Sajnos nincs krumplinyomóm, ezért a tálaláshoz Őlordsága nagyobbik lyukú passzirozóján átküldtem az elfogyasztani kívánt mennyiséget. De tervezem egy profi spätzle-nyomó beszerzését, ez megfelelő lesz majd ilyen célokra is.

Óvatosan kis tálkákba szedtem, a tetejére tejszínhabot nyomtam, és tálaltam. Ez tényleg olyan, mint amit gyerekkoromban ettem, megéri a fáradtságot! Össze sem lehet hasonlítani a mirelit gesztenyemasszával. A rumot C&V-hoz hasonlóan én is kihagytam, ez így jó, ahogy van.

Kronológiailag folytatva az előző posztban megkezdett gondolatmenetet, nálunk újévkor kerül a malacsült az asztalra. Miután már túrta a szerencsét, habár csak erősen képletesen, hiszen december 29-én megvásároltam a hentesnél. Jó ideje már, hogy szilveszterkor nem szervezünk semmilyen különöset, ugyanis mindig úgy alakult, hogy újév napján ismét összegyűlt nálunk a kissé viharvert csapat, és ekkor rendszerint sokkal jobban sikerült az összejövetel. Ebből okulva csak újévkor fogadunk vendégeket, akkor viszont nagyszabású keretek között. Nem sokkal délelőtt 11 óra után kezdődik az újévi koncert közvetítése, ez a hivatalos kezdési időpont. A hagyományos koreográfia szerint konyakozunk, szivarozunk, pezsgőzünk, korhelylevest eszünk, majd malacsültet lencsefőzelékkel, és ha még később marad erőnk, asztalra kerülhet egy kis főtt virsli is. Késő délután pedig elérkezik a fánk ideje, ezt Piros prezentálja.

Hozzávalók /15-20 adag/
- 1 malac hátsó negyede /jó ha van karaj is hozzá/
- só, bors, fűszerkömény, édeskömény, koriander
- 6-8 gerezd fokhagyma
- kevés zsír

- 1-1.5 kg lencse
- 4-5 deka füstölt szalonna
- 2-3 sonkahagyma, 4-5 gerezd fokhagyma
- só, babérlevél, kakukkfű
- 1 liter húsleves /ha nincs, jó a víz/
 

Ezúttal nem bíztam semmit a véletlenre, a henteshez már 29-én reggel beköszöntem. Kiválasztottam egy szép méretes malac hátsó negyedét, külön megkérve a hentest, hogy hagyjon rajta egy kis karajt is. Több mint 6 kilós darab lett, rajta volt a farka is, de mivel nem vagyunk babonásak, ezért még külön elkértem a hozzá tartozó körmöt, és egy fél malacfejet is. Biztos, ami biztos. Otthon a karajt és a farkát leválasztottam a combról, ennek ugyanis teljesen más a sütési ideje. A börös részeket gázon megperzseltem, lemostam, megszárítottam. Serpenyőben a só kivételével pattogásig hevítettettem a fűszereket, mozsárban összetörtem, és mindenhol bedörzsöltem vele a malacot. A bőrös felét is, jórészt úgy is csak az van neki, két nap alatt csak átveszi. A sütés napján kivettem a hűtőből a combot, vékony pengéjű késsel néhány lyukat fúrtam bele, ahová fél fokhagymagerezdeket nyomtam be, besóztam, és egy órát pihentetés után zsírral kikent tepsibe tettem bőrös felével lefelé. Néhány fokhagymagerezdet mellé dobtam, lefóliáztam, és 170 fokra előmelegített sütőbe helyeztem. Azért ennyire, mert ez még közel van az alcsony hőfokon történő sütéshez, de mégis elfogadható sütési időt eredményez. Ekkora mennyiségnél 170 fokon nagyjából minden kilóra egy órányi időt lehet számolni. Három óra elteltével megfordítottam a combot, majd újabb másfél óra múlva melléraktam a félbevágott körmöt, a fejet, és a karajt, amelyeket előzőleg serpenyőben kissé megpirítottam. A combon a bőrt néhány helyen óvatosan megszurkáltam, hogy könnyebben kifolyhasson alóla a lé, hamarabb legyen ropogós. 45 percet sütöttem még fólia alatt, majd anélkül újabb fél órát, most már a legmagasabb hőfokon, hogy ropogós legyen a bőre. A végeredmény minden várakozásom felülmúlta, igazán puha, omlós és szaftos lett a hús is, és a karaj is. A fejrésszel, a körömmel és a malac farkával külön készítettem egy "szerencsetálat" is. A pecsenyelevet pedig harmadára besűrítve mártásként kínáltam.

A lencsefőzelék kísérleti jelleget öltött. Tavaly ősszel a bécsi Gashaus Ubl-ban életem legjobb lencsefőzelékét sikerült kifognom, ehhez hasonlót próbáltam reprodukálni. Nem is gondoltam, hogy már a beszerzés is ennyire problémás lesz, sehol sem kaptam igazán megfelelő minőségű lencsét. A lencse ízanyagai ugyanis a héjában vannak, ha ez minél vastagabb, annál jobb, ilyet pedig alig kapni. Végül a Kaiser's-ben egy spanyol lencse bizonyult a legjobbnak, ez tűnt legvastagabb héjúnak, és a szemek is aránylag épek voltak. Szilveszterkor lefekvés előtt megmostam, bő vízben beáztattam. Az sem jó, ha túlázik. Másnap leöntöttem a lencséről a vizet, a füstölt szalonnát apróra vágtam, kiolvasztottam, megpirítottam. Ezen megirítottam a finomra vágott sonkahagymát és a fokhagymát, sóztam, borsoztam, hozzáadtam a lencsét, majd felöntöttem a húslevessell,  illetve annyi vízzel, hogy bőven ellepje. Csendes lángon kb egy órát pároltam, félidőben beledobtam 5-6 babérlevelet, majd mikor már majdnem kész volt, egy kis kakukkfüvet /már csak szárított volt/. Amint elkészült /6 literes edény majdnem teli/, kb. 6-7 dl-nyi mennyiséget kivettem belőle, és összeturmixoltam, ezzel sűrítettem. Sajnos azonban több lével engedtem fel a kelleténél, ezért egy bő kávéskanálnyi xantanával rá kellett sűrítenem, amelyet most nem is részleteznék, mert az is csak turmixgépben működik, viszont nagyon beköt. De a lényeg, ha fövés közben nem pótolok, csak kevesebb vizet, akkor nincs trükközésre szükség, a lencsepüré önmagában eleg sűrít. Az a lényeg, hogy sűrítés előtt a lé a lencsénél már kevesebb legyen. Végül a célom majdnem elértem, a lencseszemek jobbára egészben maradtak, kellően sűrű lett, és nem kellett lisztezni vagy rántással bohózkodni. 100% lencse.

Ezúton kívánok mindenkinek boldog új évet!