Az utóbbi hetekben szinte bármibe is fogtam, balul sült el. Ha visszapörgetem az eseményeket, akkor kezdődhetett, amikor megvettem az új kávégépem a vaterán, egy La Cimbali Domus-t. Csak akik még nem ismerik, a vaterás szótár ide vágó megfejtése: működőképes, csak egy kis vízkőmentesítésre szorul = nem kellett a lomosoknak sem, ajtót kitámasztani még jó lesz. Egy generálozás után -a vételár és még egy kis plusz ráköltésével- azért végül lett belőle kávéfőző, sőt egészen jó, most már kiválóan szuperál.
A következő esemény az autóm megsemmisülése, amelynek folytán most szélmalomharcot vívok a biztosítóval, akik természetesen szeretnék minimalizálni a veszteségük. Én azonban a megajánlott összegből nemhogy egy hasonló állapotút nem tudnék venni -amely megillet -, hanem egy romhalmazt sem nagyon. Jó csere, ugye?
A munkahelyi dolgaim meg sem említem.
Az elmúlt hétvégi konyhai- és körüli ténykedéseim csupán egyetlen szó írja le tökéletesen: a CSŐD. Kronológikusan haladva az alábbi ívet vázolnám. A szombat esti túrós réteshez a SPAR-os réteslap megbuggyant. Ugyan még volt rajta szavatosság, ám mintha víz került volna a csomagolásba és a hajtás mentén 8-10 cm-nyi rész átázott, megpunnyadt. Köszönjük, mondták a tyúkok! Ez persze akkor derült ki, amikor már a túró bekavarva, rétesruha megnedvesítve, kiterítve, vaj megolvasztva. Végül annyit mentettem a helyzeten, hogy a vajat kissé vísszahűtöttem, összedolgoztam egy enyhén ropogós, linzer-szerű tésztává, és lett belőle valami túrós pite-szerűség.
A szombat hal-nap is, a piaccsarnokban vettem egy újabb pisztráng ötöst, szép reményeket fűzve hozzá. Nos, ezt nem kellett volna! Amikor este állok neki tisztítani a pisztrángot, látom, hogy ez bizony nem friss. A szemre pedig jól állt, és szaga sem volt, de egyáltalán, mégsem lehetett friss, sőt, talán fagyasztásból lett visszaengedve. Az összes hal mindegyik bordaszálkája kijött a húsból, és hát a hús sem volt igazán gusztusos állagú. Köszönjük, mondták a macskák, ők jóllaktak! Még nem döntöttem el, mekkora botrányt csináljak belőle, de ahogy teli kaz idő, egyre kevésbé lesz értelme. Mindenesetre bojkott lesz, a hal bizalmi ügy, ezt az esetet nem lehet kimagyarázni.
Vasárnap ismét alászaladtam. Krumplileves krumpligombóccal, maradt is ki tészta, gondoltam lesz belőle jó kis mákos nudli. Hát nem nagyon lett, amíg a levesbe való gombócokkal mókoltam, annyira fellágyult a tészta, hogy egész sivatagnyi szárazanyagot elnyelt volna. Ismét pont a tyúkoknál.
Szintén még vasárnapi történet lorien esete a puy-i lencsével. A tudomány állasa szerint 20-25 perci főzés szükséges. Én főztem fél órát is, amit megkóstoltam még jó is volt. Amikor jött a tálalás, konstatáltam, hogy ez bizony kemény. Belül is. Azért megettük. Ebéd után ráadásként szépen lekávéztam magam, miközben a dupla ristrettót vizsgálgattam, hogy milyen szép vastag krémje van, gyönyörűen magamra döntöttem. Ezen a ponton az asszony foghegyről odavetette, hogy jobban teszem, ha ma már semmit nem csinálok. Igaza volt, meg kellett volna fogadni a tanácsot, de nekem kellenek a kihívások. Sikerült még készítenem egy eltúlzottan lágy tésztájú kenyeret. Így nem is maradt meg a formája, szétterült a sütőben, szép lapos lett a másfél kilós vekni, akár az ajtó alatt be lehetne csúsztatni. Vagy postaládában is elfér, kiválóan kézbesíthető küldemény.
Ennyit kívánok elmondani, Tekintetes Bíróság... bár talán szépen lassan azért talán sikerül megtalálni a féket, sőt most már abban is reménykedek, hogy ennél lentebb nem lesz ... Dehogynem, mondja az optimista! :) Ja igen, a héten azt mondta a fogorvosom, hogy akkor gyűjtsek, úgy legalább kétszázezret...
Utolsó kommentek