Készülve a csipkebogyó-tisztításra mindenképpen szükség volt teljesítményfokozó szerre. Ezesetben az is szempont volt, hogy ne legyen túl bonyolult az előállítása, érthető okokból. A mákfüggőség mellett újabban meggy-faktor is egyre erősebben jelentkezik, egyre többet dézsmálom a nyáron eltett rumos meggyet. A múltkorjában pedig ordenáré módon tömény meggylekvárt kívántam. Az esti félhomályban nagy csalódásomra "csak egy" szilvalekvárt sikerült kinyitni, a színe, állaga igen hasonlatos, balga módon nem feliratoztam. Akkor tehát bebuktam a meggyet, de a szilvát is, hiszen olyat az idén nem volt módom készíteni, már csak az M-készlet van. Most azonban biztosra mentem, és alapos vizsgálattal, valamint kizárásos alapon meggylekvárt zsákmányoltam a spájzban. Nagy szerencsémre még pont annyi lisztet sikerült összevadászni, amennyire szükség volt. Ennek köszönhetően választásom sem maradt, feleüfel arányban kevertem a teljes kiőrlésű és a fehérlisztet, mindkettőt tönkölybúzából. Ha pedig már jó barna lesz a tészta, gondoltam alaposan megvadítom őrölt fahéjjal. Kár lett volna kihagyni :).

Hozzávalók
- kb. 22-23 deka tönkölybúza fehérliszt (Eccofood)
- kb 22-23 deka teljes kiőrlésű tönkölybúza liszt (nem emlékszem a márkára, sárga-barna zacskós csomagolás, eddig a legjobb, amit használtam)
- 1 teáskanál fahéj
- 3 kisebb tojássárgája (plusz 1 a kenéshez)
- 2.5 deci tejszín
- 2-3 deka olvasztott vaj
- 2 cs. bourbon vaníliás cukor
- 2 deka élesztő
- 1-2 ek. rum
- csipetnyi só, 5-10 deka gyümölcscukor (ki mennyire édesen szereti, de a lekvár úgyis édes)
- kb. 2/3 üveg megylekvár (370 ml-es volt)

Megmelegítettem a tejszínt, amelyben előzőleg elkevertem a vaníliás cukrot. Belemorzsoltam az élesztőt, és 10 percig dolgozni hagytam. Addig leszitáltam a lisztet, ráütöttem a tojássárgáját, stb., majd a vaj kivételével  összedolgoztam a tésztát. Természetesen épp egy kevés tejszín hiányzott még hozzá, más lévén a hűtőben, így egy kávétejszínnel egészítettem ki, pont annyi kellett neki. Pár percig pihentettem, majd 10-15 perc alatt bedagasztottam tésztát. Konyharuhával letakarva egy órát kelesztettem. Ekkor kinyújtottam a tésztát, és 10x10-es négyzetekre vágtam. Mint kiderült, kissé vastagabb lett a kelleténél (a nagyobb deszkát kellett volna előbányászni), így mindegyik lapot még külön megnyújtottam egy kicsit. Az a jó, ha 2-3 mm vastag. Az egyik szélére egyenletesen lekvárt halmoztam, a végeit kicsit kihagyva. Félig felgöngyöltem, a végét visszahajtottam, majd teljesen feltekertem, és a kivajazott tepsibe raktam őket, pár centi távolságot hagyva. Az nem baj, ha süléskor majd összeérnek kicsit, én legalábbis akkor szeretem igazán. Letakarva fél órát kelesztettem, majd 1 tojássárgájában elkevertem egy kávétejszínt, és egyenletesen megkentem a buktákat. 200 fokon kb. 35 perc alatt kisütöttem. Amíg sültek, készítettem hozzá forró kakaót (vagy már csokoládét?). Jó fej voltam, mert megkérdeztem Pirost, hogy neki van-e kakaója, mert az enyém elfogyott. Persze van. Aztán mondom neki, hogy ha mégis akar kakaót inni, akkor hozzon tejet is, mert az sincs. :P

Legalább 10 perc pihentetés kell a buktáknak, hogy a lekvár valamelyest fogyasztható hőmérsékletű legyen.