"Az "IDEI" LIBA ÉS UBORKASALÁTA, hogy a történelemből vett kifejezéssel éljek, valóban elválaszthatatlanul együtt birtoklandók", s miként Castor és Pollux, valamint Orestes és Pyladés állandóan együtt említendők.

Nem mondom, hogy a finom, gyenge, kapros, aludttejes tökfőzelék elvetendő a sült liba szomszédságából, sőt ahhoz is készséggel hozzájárulok, hogy ugyanakkor jelen legyen az asztalon kövérkés, de el nem puhult, gondosan meghámozott és jégen tartott kovászos uborka is, ám kénytelen vagyok szigorúan megkívánni, hogy a pecsenye mellett a díszhelyet az uborkasaláta foglalja el.

A liba világért se származzék amaz óriási emdeniek törzséből, maradjunk csak a "parlagi magyar ludak" nemzetségénél, ha ropogós bőrű, porhanyós húsú és mindenekfelett ízletes, szaftos pecsenyére fáj a fogunk. Legyen fiatal a liba, de világért se sovány, 10-12 napig okvetlenül tömni kell kukoricával, hogy a combja, melle és püspökfalatja méltó módon képviselhesse fajtáját. A kopasztásnál vigyázni kell, a bőre be ne szakadozzon, tokja mégse maradjon benne, pelyhe letisztuljon. Sózása ne legyen túlságos. Belsejébe zsemlyét helyezzünk a majoránna mellé, sütés közben 5-10 percenként öntözgessük, de a vége felé már csak szalonnabőrrel kenegessük, a jó meleg sütőben csak addig hagyjuk, míg épp megsül, senyvedni ne engedjük, de felszeletelvén rögtön az asztalra adjuk.

Az uborka pedig, amelyből a saláta készül - persze előbb a végén megkóstoltatván, hogy nem keserű-e -, már korán reggel meggyalultassék, mert tudnivaló, hogy a frissiben feladott uborkasaláta gyomorrontást és hideglelést szokott okozni. A finomra gyalult uborkát mindjárt kinyomkodjuk, levét leöntjük, azután - kellő mértéket tartván - besózzuk, negyedóra múlva még egyszer kinyomkodjuk, a levét újra leöntjük, ellenben most már valódi borecettel jól meglocsoljuk, hasonlóan hamisítatlan édes-nemes szegedi paprikával meghintjük, s így hagyjuk ebédig vagy vacsoráig. Estére mindenesetre  még jobb lesz, mert több ideje marad a sónak, ecetnek, paprikának, hogy jól átjárja, megérlelje. Nem sokkal ebéd vagy vacsora előtt - szóval amikor a liba pirulni kezd - kevés olívaolajat öntünk rá (a szóban forgó esetben ez el is maradhat), majd jó sűrű, édes tejfelt keverünk a salátába, s azután nagyon vigyázzunk, hogy valakinek eszébe ne jusson valamiféle vörös- vagy pláne fokhagymát csempészni bele."

Magyar Elek: Az Ínyesmester szakácskönyve

A téli diéta embert próbáló nehézségei közepette hangos felolvasásokat tartottunk az előbb idézett könyből. A sovány kis vacsora után hátradőltünk, fellapoztam a könyvet, és előbb néhány főfogást, majd közkívánatra néhány desszertet is kiszemeltem az adott estére. Jóllakni természetesen csak virtuálisan lehett így, ám amint a baromfiudvar megépítése szóba került, a felolvasásból konkrét tervek körvonalazódtak, majd ezt a tettek követték. A baromfiudvar megépült, aztán hamarosan benépesült, először csak a csirkékkel, kacsákkal, majd hamarosan libák is érkeztek, szám szerint hatan. Ezzel együtt a problémák is, hiszen igen jutányos áron már szép nagy példányokat sikerült beszereznem. Az öröm korai volt, a libák fizikailag bántalmazták az udvar többi lakóit. Következett a válaszcsapás: a libaállományt ritkítani kell, illetve a gyakorlott libatenyésztő tanácsát kikérve 50 cm magas vasfüggönyt építettem az elválasztásukra (szerinte a 20-30 cm-es is elég. aham...). A libát sokan ostoba jószágnak gondolják, ez azonban korántsem igaz. Először csak egyszerűen szét akarták szerelni a hálót, majd miután ezzel nem jutottak előre, nekifutásos repüléssel próbálkoztak. Nem hagyhattuk annyiban, ezért visszametszettük a szárnyukat, ám hamarosan kifundálták, hogyan tudnak átmászni! a kerítésen. Ennek megfelelően az elmúl hétvégén újabb erődítési munkálatokat végeztem: a vasfüggöny immár méter magas. Látni kellett volna, hogy méregettek a libák, miközben folyt a munka: csodálkozó és sértődött pofával gágogtak rám, és valószínűleg már azon is járt az eszük, hogyan tudnak onnét kijutni. Azóta lassan eltelt egy hét, de még szerencsére nem jutottak előrébb, így a harc átmenetileg az én győzelmemre áll, de korántsem pihenek nyugodtan a babérjaimon.

Időközben elérkezett Pünkösd hétvégéje, ahol is az ünnepi ebédet az egyik liba ajánlotta fel. Természetesen nem önként, a megmaradt négy kolléga (a húgom is sütött egyet) azóta is gyanús méregetéssel és hangos gágogással hozzá tudomásomra jogos felháborodottságát. Korrupció ezen nem segít, hiába kapnak tőlem minden elképzelhető finomságot (még cefrésedésnek indult cseresznyét is vittem).  Baltazár inkább meghal, de nem alkuszik! Nem kell aggódni, a libacsemegék azért hamar eltűnnek :). Miután szépen megkopasztottuk az áldozatot, otthon gázlángon megpörköltem, alaposan átnéztem, nem maradt-e tokja, és reggelig a hűtőbe került. A nyaka bőrét és máját elraktam egy jó kis töltött libanyakra, a többi belsőségből és aprólékból első osztályú kora nyári libalevest készítettem (kocsonyás lett), a háját pedig kisütöttem.

A libasütés előtt elkészítettem az uborkasalátát. Sikerült rendes (nevét nem tudom) uborkát kapni, amely fajtát kovászolni is szokták. Valahogy a kígyóuborkával nem vagyok kibékülve, nincs igazán aromája, jóllehet az év nagy részében ez az egyetlen hozzáférhető fajta. Végeit levágtam, legyalultam, enyhén kinyomkodtam, sóztam, negyed óra múlva ismét kinyomkodtam, megszórtam édesnemes paprikával. Az Ínyesmester hadilábon állt a hagymafélékkel, és nem győzött tiltakozni az általa mértéktelennek vélt használata ellen (igen alacsony volt ez a mérték:) ). Én azonban két kisebb gerezd fokhagymnát is beletörtem. Fél liter vízből, almaecetből és gyümölcscukorból jó kis salátalevet készítettem, összkevertem az uborkával, és ebédig a hűtőbe tettem, hogy összeérjenek az ízek.

Következett a liba. Sütés előtt sóval kívül-belül bedörzsöltem, hasába jópár majoránna-ágat tettem, és szalonnacsíkokkal beborítva, egy deci fehérbort aláöntve, fóliával lefedve közel két órát sütöttem 190 fokos sütőben. Utána a fóliát leszedtem, meglocsoltam a zsírjával és még 20 percen át pirítottam. Amkor késznek nyilvánítottam, kivettem a sütőből és negyed órát pihentettem, hogy rendesen fel lehessen vágni és szeletelni.

Köretként zöldborsós, petrezselymes újburgonyát adtam:
Egy fej főzőhagymát és egy fej zsenge újfokhagymát felaprítottam, libazsíron megdinszteltem, majd hozzáadtam a karikákra szelt újkrumplit. Amint néhol pirulni kezdett, felöntöttem kevés vízzel (épp hogy csak, a végére el kell forrja). Néhány perc múlva hozzáadtam a zöldborsót, majd a legvégén a felaprított petrezselyemzöldet. Összeforraltam és tálaltam.

Az uborkasaláta mellé a tejfölt külön kínáltam, mert nem mindenki szereti.

Az Ínyesmesternek ismét igaza volt (mint mindig), a libasült és az uborkasaláta tökéletes párost alkotnak!
Jellemző módon, az uborkasaláta fotózása elmaradt.