Van a blog oldalán-tetején egy olyan mondat, hogy "A konyhában és környékén elkövetett akciók, sikerek , kudarcok." Nos, akkor az utóbbiból következzék egy fejezet. Egy kis nyilvános önostorozás már csak azért is indokolt, mert kezdett már túl nagy arcom lenni a húsokkal kapcsolatos tudományom tekintetében. A történetet fő vonalakban úgy lehet felvázolni, hogy barátainkkal elhatároztuk, veszünk egy egész, fiatal kecskét. Két nagy közös ebédet terveztünk, először amit lehet, megsütünk, a maradékból pedig egy másik alkalommal kecskeragu fog készülni. Annyi bökkenő akadt ezzel, hogy végül csak másfél év körüli, aránylag megtermett jószágot sikerült szerezni, és a tenyésztő megbetegedése miatt a vágásra is a tervezettnél egy nappal később került sor. Ez utóbbi meglehet, fontos momentum, hiszen egy nap plusz pihentetés lehet, hogy sokat javít a hús állagán.
kecske egyben a közel egy méter széles asztalon |
Szombaton délután megérkezett a megnyúzott, kizsigerelt jószág, ketten felcipeltük a harmadikra (egyedül nem bírtam el), aztán nekiálltam a hentesmunkának. Jó négy és fél óra alatt végeztem a teljes feldolgozással, a sütésre kerülő combokat, gerincet kicsontoztam, a ragunak valót is előkészítettem, amelyet a különválogatott csontokkal egyetemben lefagyasztottam, hogy majd egy későbbi alkalommal kerüljön a kondérba. Másnap következett az első kecskeebéd, a gerincet a kecskegida analógiájára, csak most sárgarépás hagymás töltelékkel sütöttem meg, a combokat pedig csak fokhagymával, zöldfűszerekkel. A combokat előpirítottam, és a sütőben 160-170 fok közötti hőmérsékleten 4-4 1/2 óra alatt megsütöttem, a gerincet egy órával rövidebb ideig. Ott mondjuk elkövettem egy újabb technológiai hibát, hogy amikor beraktam a gerincet, egy 20-25 perce felvettem a hőfokot 200 fokra, de azt hiszem, mégsem ezen múlott. Amikor végeztem a sütéssel, már gyanús volt, hogy túl sok a pecsenyelé (amelyet a harmadára besűrítettem, igazán jó lett), de ezután jött az igazi feketeleves. A gerinc kegyetlenül rágós volt, különösen a hátszín része, amely még némileg a kiszáradás jeleit is mutatta (bár csak ennyi baja lett volna). A comb egy fokkal puhább volt, bár ennek a jelzőnek a használata meglehetősen eufemisztikus ebben az összefüggésben. Ráadásul ki is száradt, a liternyi pecsenyelé java része a combokból származott.
jól néz ki, finom is, de kegyetlen rágós |
Igazából nem tudom a helyes megfejtést, hogyan lehetne egy ilyen idős kecskét megfelelően jóra sütni (különösen ekkora mennyiségben). Ötleteim azért vannak. Valószínűleg ennél jóval alacsonyabb hőfokon lenne érdemes elindulni, de akkor egy nappal előtte kellene megsütni, mert nem lehet hajnali ötkor nekiállni tölteni, pirítani, berakni a sütőbe, hogy ebéd legyen belőle. Esetleg, ha konfitálnám, az is javíthatna rajta, de egyrészt kérdés, milyen zsiradékot használjak, másrészt azt a kecskehús jellege miatt később nem lehetne másra felhasználni, pocsékolni pedig nem szeretek. A hús érlelésének hiánya egyértelmű, de otthoni körülmények között 3-4 napnál tovább nagyon nehéz megoldani. Az sincs kizárva, hogy az ilyen nagy kecskét egyszerűen már nem érdemes megsütni.
Utolsó kommentek