Múlt kedden hívott nagybátyám, hogy ha akarok baracklekvárt főzni, akkor nagyon hamar el kell menjek hozzá a barackért (ő az, akitől a fondühöz a kiváló cseresznyepálinkát is beszereztem). Először azt hittem, tréfál, baracklekvárt július közepén szoktunk főzni, nem június végén! Márpedig a barack rohamtempóban érik, és hullik, így péntekig el kell mennem érte. Pirossal gyors haditanácsot tartottam: akkor pénteken baracklekvárt főzünk. Így is lett.
Egy országos lapban olvastam egy nagyszerű írást, miszerint az idén sok cukor kell az lekvárokhoz, befőttekhez a nagy hőség végett. Marha! Eddig minden tapasztalatom az ellenkezőjét mutatja (e meggybe pl. nem is kellett volna). Esetleg a cukoripari lobbitól fizetik a nagytehetségű firkászt, de ez akkor sem kisebbíti az érdemeit. Innen üzenem neki, hogy legközelebb menjen ki a piacra, tájékozódjon, és akkor talán máskor nem fog ilyen kapitális baromságokat osszehordani.
Szóval pénteken reggel hazaszállítottam közel 40 kiló kajszibarackot (ebből 5-6 kiló megmaradt evésre), szép érettek -és igen, ÉDESEK- voltak. Előszedtem a tárolóból a közel húsz literes rozsdamentes lábosom. Apám készítette, de csak vízmelegítésre, és hasonlókra jó, mer a szélén van egy bemélyedő "árok", ahová simán odaégne a koszt, mert a fakanál nem fér oda. Megtöltöttem, vizet forraltam benne. Nekiálltunk Pirossal a munkához: tésztaszűrőbe szedtük a megmosott barackot, belemártottuk a forró vízbe, és 1-2 perc áztatás után könnyen lehúzhatóvá vált a héja. Utána kettébe szedi az ember, kiszedi a magját, és mehet a lekvárnak való kupacba. Amint megvolt az első főzéshez való adag, újsággal kitapétáztam a tűzhely környékét, és nekiálltam főzni a lekvárt. Nem árt viszonylag kisebb adagokkal és nagy teljesítménnyel dolgozni, ekkor ugyanis rövid ideig kell főzni, ami jót tesz a gyümölcsös jellegnek, és szép gyümölcsdarabok maradnak (a tömeggel egyenes arányos a párologtatáshoz szükséges idő, részletesen lásd a meggylekváros posztban, a fizika résznél). Az első adaggal kissé túllőttem a célon, és tovább is kellett főzni a kívánatosnál. A barack aljas módon viselkedik lekvárfőzéskor, úgy lövöldözik, mint a K.u.K. tüzérség Isonzónál. Hiába tekertem a kezem konyharuhába, azon is átlőtt az aljas! A rengeteg égési sebet, és a tűzhely melletti hőségét nagy mennyiségű hosszúlépés elfogyasztásával kompenzáltam. Így nézett ki a tűzhely és környéke, tényleg Isonzóra emlékeztetve:
Az egész napos program közepette persze sokat gondoltunk Pirossal mindenféle kajára. El is határoztuk például, hogy belátható időn belül összehozunk bográcsban egy jó pacalpörköltet, természetesen köröm alapon, és köménymagos főtt krumplival. Továbbá, meg kéne kóstolni a frissen főzött baracklekvárt. Egy jó fánkkal lenne ez az igazi. Ezt jól megkontráztam, és közöltem, hogy ezt még aznap este kell elkövetni. :) Így is lett, a fánk is jó lett, a baracklekvár is.
A lekvárfőzéshez, pontosabban a cukrozáshoz visszatérve, én kb. 8-9 liter mennyiségbe tettem 75-80 deka gyümölcscukrot (a szokásos egy kiló helyett!), Piros pedig nagyjából -arányaiban- ennek dupláját. Tartósítószert ezúttal sem használtunk, a jól megrakott üvegekre ismét új kupakot csavartunk, és fejre állítva azóta is a szárazdunsztban van, lassan majd elpakoljuk. Csináltunk egy adagot sütéshez is, ezt sűrűbbre és valamivel édesebbre készítettük. Zserbó lesz majd belőle. És még ki tudja :)
Máskülönben én ismét túlzásba estem a lekvárral:
Utolsó kommentek