Már jó ideje leginkább fehérbor-fogyasztóként határoznám meg magam, nem csoda hát, hogy a badacsonyi borvidékre különösen odafigyelek. A jó borok persze még nem minden, a tágabb értelemben értelmezett térség, a Balaton-felvidék szépsége is páratlan, igen kedves hely számomra. Az idén úgy alakult, hogy a déli part nyugati részén töltöttünk néhány napot, de mivel nem volt teljesen biztos a menetrend, ezért nehéz volt előre tervezni. Évek óta szeretnék már eljutni Bussay doktorhoz, szállás is akadna a környéken. Felhívtam, csakhogy éppen zárva tartott ezidőtájt. Megpróbáltam Szászi Endre vendégházát is, de természetesen túl későn szervezkedtem, nem volt szabad helye. Akkor legyen Badacsonytomaj. Báratom a gugli, jól irányzott rúgás után hamar kidobta a megfelelő helyet: Borbély pince és vendégház. Nem is haboztam, telefonoztam nekik, szerencsére pont volt szabad helyük, foglaltam hát.

nem apróztam el

Érkeztünkkor a házigazda, Borbély Gyula fogadott. Rövid kicsomagolás után rögtön a lényegre tértünk, azaz következett a borkóstolás. Néhány kivételtől eltekintve végigkóstoltuk a szortimentet, közben pedig kellemesen elbeszélgettünk a birtok, a borászat és az élet egyéb dolgairól. Megtudtuk azt is, hogy Badacsonyban pezseg az élet: régiós buszjáratot indítottak, amely bejárja a környékbeli pincéket, nevezetességeket. Mindezt önerőből, gyakorlatilag a járat állomáshelyei saját maguk állják a költségeket. Kaptunk tőlük egy régiós kártyát, amellyel általában 10% kedvezménnyel lehet az ismertetőben felsorolt helyeken vásárolni (a borászoknál is!). Érdemes keresni! Mielőtt még elfelejtem: jók voltak a borok, és találkoztunk néhány igazán szép tétellel, különösen a 2007-es kéknyelű tetszett. Ebből kértünk is egy palackkal, amellyel felvonultunk a teraszra, azt kortyolgattuk, miközben gyönyörködtünk a kilátásban.

Borbély pince, kilátással

Másnap reggel nekivágtunk túránknak. Szeremley Huba pincészetébe szerettem volna eljutni, de talán a nagyság átkaként, de igencsak barátságtalan a nyitva tartás, vasárnap csupán zárva tartásról lehet beszélni. Némethékhez szintén nem tudtuk bejutni, míg végül erőltetett menetben, és teljesen kitikkadva felmásztunk Laposáékhoz. Sajnos felénk csak kevés boruk kapható, ezért nagyon örültem, hogy végre  jobban megismerkedhetek az aktuális évjáratokkal. Most leginkább a 2007-es Rizling² izgatott, amely már most igazán szép bornak bizonyult, és fényes jövő áll még előtte.

Bazaltbor és a kilátás a Balatonra

A hegyről leballagva megkerestük a régiós buszjárat kiindulását. A busz kétóránként teszi meg a teljes kört, először a Római úton elindulva Nemesgulácson át felmegy Hegymagasra, onnan pedig Szigligeten át érkezik ismét Badacsonyba, majd onnan Káptalantóti és Ábrahámhegy irányában indulva tér vissza. Nyár elején és szemptemberben hétvégente, főszezonban naponta az első járat reggel tízkor indul, és nagyjából kétóránként egészen este 11-ig. Ez azt jelenti, hogy éjfélkor indul utoljára Badacsonyból, megtéve a Káptalantóti irányában lévő kört. A járat összesen negyven állomáshelyet érint, a Badacsony régió honlapján megtalálható a teljes felsorolás. Természetesen nem csak borpincék alkotják a körutat, megáll a biopiacon, a kecskefarm mellett, Salföldön, az arborétumnál, a strandoknál, a szigligeti várnál, és sok más fontos helyen. Úgy saccoltuk, hogy legalább egy hétre való program benne van. A buszon nemcsak sofőr, hanem hostess is van, aki elmondja a járat állomásairól a fontosabb tudnivalókat, és számos más jó tippet is adott. A busz árai barátságosak, egy vonaljegy 300 Ft, a napijegy 950, de van 2500-ért családi napijegy is. Már csak az a kérdés, hogy miért nem évekkel ezelőtt jutott már ez eszébe valakinek? A járatról és az általa generált forgalomról egyelőre mindenki csak óvatosan bizakodva nyilatkozik. Mi is vegyes kihasználtságot tapasztaltunk, de vasárnap délután volt. Talán, ha jobban köztudatba kerül, akkor előre lehet a busszal számolni már a program tervezésekor. Reméljük, hogy akkor is megmarad a járat, még ha az első évben nem is lesz nyereséges. Kell még neki egy kis népszerűsítés, megfelelő csatornákon történő reklámozás, illetve kifutási idő.

Itt ültünk Istvándyéknál

Mi is felszálltunk tehát a buszra, első állomásunk Istvándyék voltak. A pincészet gyönyörű helyen, igen kellemes, rendezett környezetben található, mondhatni, Nyugat-európai színvonalú. A hegyek között, a szőlőkön túl gyönyörű kilátás nyílik a Balatonra és Fonyódra. A kiszolgálás kedves és szakszerű, a borok szépek. Legnagyobb megelégedésünkre azonnal kapunk egy teli üveg, békebeli fémfejes szódát, és adagonként érkeztek az általunk kiválasztott borokból a kóstolók. Ez volt az igazi tökéletes nap, annak is a tökéletes délutánja. Ekkor az idő is megállni látszott, szinte a táj részeivé váltunk, csak az újabb eltűnődés, kortyolgatás és  kellemes mederben folyó beszélgetés emelt ki néha egy kicsit a beragadt tér-idő szövetéből, vagy amikor újabb borok vagy borkorcsolya érkeztek. Olyannyira magához láncolt a környezet, hogy csak megkésve eszméltünk: mindjárt itt a busz, ezt lekéstük. Sebaj, legalább maradhattunk még egy órácskát. Az itt töltött három óra több tanulsággal is szolgált. Egyrészt itt kóstolhattam az eddigi legjobb kéknyelűt. De ami ennél is fontosabb, rájöttem, hogy az olyan illatos, markánsan jellegzetes fajtaborokból, mint például a kéknyelű vagy a muskotályok, most már egyáltalán nem szeretem az édeseket. Még ha késői szüretelésű is, akkor sem. Csak akkor, ha szinte teljesen szárazak vagy épp csak néhány gramm maradékcukorral rendelkeznek. viszont az olaszrizling esetében nem baj, ha édesebb. Különleges élményt nyújtott már a szemelt olaszrizling is, de az 50 éves tőkékről származó Üstökös olaszrizling aszú páratlan a maga nemében. A kóstoló tapasztalatai alapján vásároltunk néhány palack bort, és kiszellőztetve fejünk, leballagtunk az egy megállóval lentebb lévő szálláshelyünkre, biztonságba helyezve a szerzeményt.

pazar hely

Ezt szereztem!

Közben sajnos majdnem teljesen kifutottunk az időből, a betervezett Szászi pince-látogatásnak búcsút intettünk. Gyors kombinálás alapján az a lehetőségünk maradt még, hogy ha fogadnak bennünk a Szent György pincében, akkor ott megvacsorázunk. Egy gyors telefonnal leegyeztettem, megígérték, hogy ha biztosan megyünk, akkor a kedvünkért nem zárják konyhát, megvárnak. A busz pontosan megérkezett, a hostess lány pedig kissé csodálkozóan , de azért nem meglepve fogad bennünk, hiszen arról volt szó, hogy egy járattal korábban jövünk (és eggyel odébb). Közben minden megállónál elmondja, mit érdemes megnézni, minden nevezetességről beszél néhány mondatot. Amíg Badacsonyban várunk, beírunk a vendékönyvbe is.

érkezik a busz

Célunkhoz érkezve két távozó vendég vált bennünk a megállóban, legalább nem üresen megy tovább a busz.  A házigazda Kiss István maga fogad, az étel és borajánlatára részben hallgatva leadjuk a rendelést, ő pedig elballag a konyha irányába intézkedni. A Szent György pince nem a csúcsgasztronómiáról szól, de tisztes magyar alapanyagokból, korrekten, és ami nagyon fontos, hatalmas vendégszeretettel dolgoznak. Hamar megkapjuk az ételeket, és ekkor kiderül, hogy szerencse, hogy jómagam halat rendeltem, mert így még be tudok segíteni az asszony pajtás fél kacsájához. Mindkét ételhez Budai zöldet választunk, jó döntés volt. A vacsora végeztével Kiss uram még beinvitál a bortermébe is, ahol néhány különlegesebb borából tölt. De már nagyon szorít az idő, elbúcsúzunk, és az éj leple alatt leosonunk a feljáró tövében lévő megállóhoz. Kissé felhős, de majdnem teliholdas éjszaka volt, a háttérben jól kirajzolódtak a környező tanúhegyek kontúrjai, fantasztikusan szép és sejtelmes háttérrel szolgálva. A busz percre pontosan érkezik, még ha üres is. Badacsonyban azonban sokan felszállnak, kihasználva, hogy ez az utolsó járat. Igazán felejthetetlen nap volt.

kacsa lakoma

Másnap sajnos már mennünk kell tovább. Délelőtt azért még kihasználtuk a kártya adta lehetőséget, és bevásároltunk borokból. Kimentünk Hegymagasra is, végre útba ejtettem az általunk már-már páriaként kezelt Horváth pincét is, ahová már régóta szeretnék eljutni, de valahogy mindig elmarad. Most legalább néhány percre beugrottunk, és egy villámkóstolás alapján veszünk bort (vezető pozícióban voltam). Addig unszolnak bennünk, míg belenyalunk a vörösbe. Nagyon izgalmas az enyhén barrikolt cabernet sauvignon, de a pinot noir még inkább, mindkéttőből kerül a dobozunkba. Természetesen Szásziékat nem hagyhattuk ki. Annál is inkább nem, mert volt egy ötpalackos borutalványom hozzájuk. Nem hivatalos utalványra kell gondolni, a "sógorom" rajzolta születésnapomra, és beváltás után a borok költségét ők állták a húgommal. Szásziék új különleges rizlinggel jelentkeztek, ez pedig a Liliomfi. Hogy ez csúcsboruk, már az ára is jelzi, az illata fantasztikus, és egy korty alapján igencsak rendben van ez a bor. Már csak egy ünnepi alkalom kell, hogy végre komolyabban is megkóstolhassam. Tavalyhoz képes a kabócások egy olcsóbb nemzetsége is színre lépett, ebből és a többi rizlingből is hoztunk néhány palackkal.

kecskesajt és lekvár

Miután lezártuk a borvásárlást, elindultunk Veszprém felé. De még mielőtt elhagytuk volna a vidéket, beugrottunk a Káptalantóti után található kecskefarmra. Kedves idős házaspár viszi, nagyon kellemes környezetben. Van több fajta lehetőség a szállásra, a kempingezéstől a faházon át a kőházig minden. Végigkóstoltuk a jobbnál jobb érett kecskesajtokat, a puhábbakból vásároltunk ebédnek valót, a keményebbekből pedig otthonra, azok jobban tűrik a szállítást. Kaptunk a sajthoz tányért, késeket, deszkát, paprikát kenyeret, közel egy liter kecsketejet. Leültünk a ligetben, és komótosan elköltöttük az ebédet. Ejtőzésként még körbejártunk egy kicsit, megnéztük a baromfiakat és a szamarakat. Ide még mindenképpen vissza kell jönni!

Na de, szamár...!

Köszönhetően a buszjáratnak is, a két nap alatt nagyon sok mindent láttunk, ennek ellenére mégsem éreztük zsúfoltnak a programunk. Nagyon jó volt látni végre egy működő helyi összefogást, és különösen az tetszett a leginkább, ahogyan a borászok kivétel nélkül ajánlgatják egymást, sőt még fel is hívják a figyelmet. Kicsit végre úgy voltunk itthon, hogy a hazai állapotoktól nagyon is távol voltunk.