"Mikor tavaszra fordul az idő, a csemegés boltokban fokozott érdeklődés kíséri a liptai túrós bödönöket, és a vendéglőkben is újra sűrűn hangzik fel a rendelés: Kérek egy körözöttet.

A pincér hozza is a körözöttet, mely nem más, mint egy darab juhtúró vajjal és némi fűszerszámmal körítve. Többnyire már összekeverve hozzák ezt a bizonytalan színű "körözöttet", mert mindig ritkább a vendég, aki maga szeretne vesződni a kevergetéssel. Holott megér egy kis fáradtságot, ha látja az ember, mi van és mi nincs a keverékben mit "körözött" címén a zsemlyére ken.

Friss, gyenge-e a juhtúró, "teschen-i" vagy ehhez hasonló jó-e a vaj és helyén van-e minden egyéb, ami a liptait valóban "körözötté" teszi. Persze ez a minden egyéb relatív fogalom, s például a budai kiskocsmákban gyakran bajos lenne ragaszkodni ahhoz, hogy nagy szemű, gyöngyszürke, kevéssé sózott kaviár is benne legyen az összellításban. Itt tehát kaviár nélkül is megleszünk valahogy, de mégis, itt is hasznát látjuk, ha szemügyre vesszük, mit akar belénk diktálni a kocsmáros. Íme, dobjuk csak félre ezt a nagy halom hagymát, semmi szükség sincs rá, csak a vendéglőst gazdagítja, olyan szomjasak leszünk tőle. Paprikát is csak egy csipetnyit hagyjunk, a köménymagból is legfeljebb néhányat. A sok mustártól savanyú lenne, ennélfogva ezen a téren is takarékoskodjunk, ellenben egy kis kesernyés sör nem árt neki, s ha kaphatunk egy kövér szardíniát, tisztogassuk meg jól, tegyük bele, s az olajából is öntsünk hozzá.Valószínűleg még akad az asztalon lévő kis dobozban egy-két szardellagyűrű, vágjuk finomra, pár szem káprival egyetemben, és vissza ne riadjunk, hogy ezt is a keverékhez tegyük. Most már valahogyan megvolnánk ezzel a körözöttel, feltéve hogy késünkkel, villánkkal mindent jó simára és egyenletesre kevertük. De kérem, mégse fogjunk hozzá, most látom, hogy az étlapon hideg, sült libamáj is szerepel. (De jó volna, ha tejben áztatták és párolták volna!) Hozassunk csak egy porciót, és úgy a felét egész bátran gyúrjuk a többi jóhoz. Ezek után, ha kaviárunk -eléggé sajnálható módon- csakugyan nincs, fejezzük be a munkát, és térjunk át a dolog élvezeti részére."

Magyar Elek: Az Ínyesmester szakácskönyve

Bevallom őszintén, mikor először olvastam ezt az írést, kissé meghökkentem. Kaviár, szardínia, libamáj, hogy másról szót se említsek, erős barokkos túlzásnak tűnt. Jó mélyre el is raktároztam hát mindezt, míg Ízbolygó túrós VKF feladatkiírását el nem olvastam. Érdekes módon ez jutott elsőként az eszembe, de később sem bírtam elszakadni a gondolattól, hogy ezt ki ne próbáljam. Sőt. Egyre inkább biztos voltam benne, hogy működni fog a dolog. Persze libamájam most nem volt, de a kaviár beszerzéssel is gondban lettem. Csak néhány nagyobb üzletben láttam felénk kaviárt, ám megnézve az összetevőket, inkább úgy döntöttem, hogy inkább kihagyom, amiben 5 vagy több "E" szerepel, az jó nem lehet. Majdnem elbuktam a szardellát is, ám végül sikerült egy olyan szardellapasztát találnom, amelyben csak szardella és só szerepel, mint összetevő. Az Ínyesmester szerintem túlzottan is tartózkodó volt a hagymával. Persze valóban nem jó, ha túlzásba esünk vele, de egy kevés, finomra vágott zsenge lilahagyma nem árt a körözöttnek.

Hozzávalók
- 500 g juhtúró (vagy brindza)
- kb. 60 g vaj
- 2 bébi lilahagyma
- 1 "púpos" kk pirospaprika
- 1 tk mustár
- 1 kk egész kömény
- 1-1.5 tk kapribogyó
- 1 tk szardellapaszta
- 2 szardínia
- 7-8 szál metélőhagyma
- 3 szál zsenge kapor /lehetőleg a vastagabb szárak nélkül/

A vajat felhasználás előtt egy órával kikészítettem, hogy nagyjából szobahőmérsékletű legyen, de az sem baj, ha a juhtúró sem "fagyosan" hideg. Az összes szükséges hozzávalót finomra vágtam, még a köménymagot is, majd villával elkezdtem alaposan összedolgozni a juhtúróval, a halak kivételével. Az asszony ugyanis nem szardínia-rajongó, sőt gyanítom, a szardellát még annyira sem szereti. Ezért neki külön hagytam egy zóna adagot, bár a tervem később úgy módosítottam, hogy próba elé állítom: kóstolja meg mind a kettőt, és mondja meg, melyik ízlik neki jobban. Az eredmény döbbenetes volt, miután mindkettőt kipróbálta, a halast választotta, és csak akkor szabadkozott egy keveset, amikor megtudta, mi van benne. Én közben a hasamat fogva dőltem a nevetéstől. Amikor összedolgoztam mindent, a szardíniákat "kicsontoztam", bőrét lehúztam, majd késsel finomra vágtam, és a szardellapasztával együtt ezt is a körözöttbe raktam, és egyneműsítettem. Pirítóssal tálaltam.

Úgy érzem, lábjegyzetként annyit feltétlenül meg kell említsek, hogy ez valóban nem szokványos körözött, de részemről sikerült újraértelmezni ezt az ételt, a végeredmény pedig nagyon tetszett. Olyannyira, hogy most már a kaviárt és a libamájat sem tartom túlzának, legközelebb úgy is ki fogom próbálni. Ennek ellenére abban is biztos vagyok, hogy nem mindenkinek fog ízleni. Életem párja meglepően jól fogadta, habár ő általában fogékony az újdonságokra, de egyúttal azért egy hagyományos körözöttre is benyújtotta igényét.  Piros reakcióján viszont meglepődtem, neki egyáltalán nem tetszett, pedig épp az ellenkezőjét vártam.  Szóval, egyszer mindenképpen érdemes kipróbálni, aztán ha tetszik, felvenni a repertoárba.