Van ez a bor-kérdés, miszerint  Fűszeres Eszter arról érdeklődik, ha bor lennék, milyen lennék? Hmm. Nehéz ezt megválaszolni, főleg, hogy a "borízlésem" mostanság épp metamorfózison megy keresztül. Készüljön Kafka, átváltozás!



Világéletemben vörösbor rajongó voltam. /Rendben, bevallom, a tokajit mindig is nagyon kedveltem, de előre leszögezném, hogy nem tokaji lennék./ Olyannyira vörösboros voltam, hogy szinte megvetéssel néztem azokra, akik fehérbort emeltek ajkaikhoz. Na, jó, ez így ebben a formában erős túlzás, de ha már önvizsgálatot tartunk, legyen csak benne túlzás, máskülönben úgy sem jellemző ez rám:). A vöröseket szinte habzsoltam, tobzódtam a tanninokban, egyre és egyre csak a testesebb nagy vöröseket kergettem, mámoros voltam a szebbnél szebb savaktól, még ha néha színre is lápett a rozé. Olyannnyira, hogy már igen pontosan megmondtam a fajtát és a borvidéket. Rendben, ez nem egy nagy kunszt, de azért mégis jelent valamit. Ám egyszer csak kiszerettem a vörösborokból. Így vörösbor már nem lehetek.  De kerülgessük csak még egy kicsit azt a forró kását! Talán a kadarka az oka mindennek. Az indította el az egész visszafelé tartó folyamatot. Kevésbe testes bor, ám ha minden körülmény megfelelő számára, akkor maga a csoda. Kadarka majdnem lennék. Amint a kadarka csak különlegesen jó évjáratokban ad igen kiváló bort, úgy én is csak ímmel-ámmal tudok az általam kevésbé fontos dolgokra koncentrálni, és sokszor szükségem van a motivációra, hogy a legtöbbet, legjobbat tudjam magamból kihozni. De belegondolva, ez kevés ahhoz, hogy kadarka legyek.

Ha pedig nem vörös, akkor fehér.  De milyen? Kicsit még csűröm-csavarom :)  A fehérborok élvezetéhez meg kell tanulnunk az értékeik felismeréséhez. Sokkal komplexebb és ehhez mérten mégis kevésbé hivalkodóak. Rejtőzködnek. Alá kell merülnünk, hosszasan kell fürkészni, szinte cseppenként élvezni. Nos, rizling biztosan nem vagyok.  Mint említettem, tokaji sem, így a furmint, hárslevelű, zenit és társai kizárva. A muskotály végképp. Nem azért, mert nem szeretem őket, ellenkezőleg. Csak más lennék. A chardonnay már majdnem. Kellőképpen karakteres, ám mégis játékosak, üdék a savai. Na, kibököm végre: szürkebarát. Igen, szürkebarát, azaz pinot gris avagy pinot grigio, esetleg grauburgunder. Megfelelően testes, kifinomult savakkal rendelkező bor. Jellemzően kibírja az akár 10-15 éves érlelést is. Késői szüretelésben képes természetes édesbort adni, ám igazi valóját száraz borként mutatja meg.

Sajnos a szocializmus évei alatt alaposan megtépázták hírnevét a nagyüzemi termelésben, ám szerencsére mára van egy olyan borászgeneráció, kiknek kezei alatt ismét csodás szürkebarátok születnek. Eredeti hazája Burgundia, Magyarországon a 14. században szerzetesek kezdték el a termesztését, talán innen a neve is. Jellemző előfordulási helye a Badacsony, Balaton-felvidék, Mátraalja, és újabban a Zalai borvidék. Ez utóbbira különösen érdemes figyelnünk!

Bár már április van, szép kis hógolyókat gyúrok most. Aubergine, Ízbolygó és Mamma, valljatok, milyen borként határoznátok meg magatok!