Őszintén szólva, először számomra nem volt teljesen egyértelmű Lilahangyáék VKF kiírása, amely talán azóta pontosítva lett, de így is van benne némi ellentmondás, hiszen a versikében az a galád, válogatós Mikulás pl. kávét nem óhajt, de azért a kávé, mint olyan, mégis felhasználható. Na, ezen aztán egy huszárvágással túlléptem, állítólag a csokoládé élénkítő hatású, így a Sacher-tortát benevezem az aktuális fordulóra. Habár nálam a csokoládé inkább addikciós hatást vált ki, sem mint élénkítőt, illetve nagy mennyiség elfogyasztása  után inkább csak nyugodtan hátradőlök, és szemlélődve megállapítom, hogy milyen kerek a világ. A torta úgy született, hogy a húgom többször szemünkre hányta, hogy ő már milyen régen kapott tortát születése napjára. Meg egyáltalán. A tortákkal én általában úgy vagyok, hogy nagyon jó, hogy vannak, de inkább a csendes egymás mellett élésre szavaznék, tudomást sem véve róluk. Valamilyen óvodás-kori túlzabálási traumaként a mai napig rágondolni sem szeretek a tortákban használt vajas krémekre, de magát a piskótatésztát sem igazán, sőt. Egyetlen kivétel a Sacher-torta. Itthon nagyon kevés helyen kapni jót, főleg lakóhelyemen nem. Legutóbb Bécsben járva kiéhezve kóstolgattuk is rendesen, majd a húgom nemsokkal rá ismét arra járt. Természetesen Sacher-torta nélkül nem jöhetett haza. Így a születésnapi kívánságra felelőtlenül bevállaltam az oroszlánt, mint az egyetlen lehetséges célpontot. Amint közelgett a dátum, egyre bizonytalanabbá váltam, és mindenféle félelmek törtek elő belőlem. Még életemben tortát nem készítettem, sőt piskótatésztát sem. De majd én megmutatom! Vagy mégsem? De ha már egyszer megígértem, a szavam nem másíthatom. A tortakészítés kellemes mellékhatása volt, hogy kiváló ürügyet biztosított számomra mintegy tízezer forint értékű újabb konyhafelszerelés vásárlására, úgy mint cukrászkés, maghőmérő, rozsdamentes keverőtálak, stb., innentől kezdve pedig már nem volt olyan isten, aki megmentsen a feladattól. Ráadásul sógornőm szülinapját is ekkor tartottuk (a két dátum között félúton), így rögtön dupla felelősség hárult rám. Szerencsére a Szakácsok könyve igen kiváló forrás, természetesen tartalmazza a Sacher-torta receptjét is, innen kiindulva igen jó alapom volt.

Hozzávalók (26 cm-es)
a tortához
- 15 deka jó minőségű étcsokoládé, min 60% (Lindt 70%)
- 15 deka barna nádcukor
- 15 deka vaj
- 7+1 tojás
- 1 vaníliarúd
- 15 deka liszt (tönkölybúza fehérliszt, kétszer átszitálva)
- kb. 2 deci baracklekvár
- csipet só
- 1 tk szódabikarbóna

citrussziruphoz (eredetileg jóval többet írtak, ennyi is elég)
- 0.6 deci víz
- 5 deka cukor
- 1 citrom héja reszelve
- 1 naracs héja reszelve
- 1 egész fahéj
- 3-4 cent rum
- 1 kisebb narancs leve szűrve
- fél lime leve

csokimázhoz
- 25 deka deka jó minőségű étcsokoládé, min 60% (Lindt 70%)
- 25 deka cukor
- 1.5 deci víz

Először elkészítettem a citrusszirupot, a hozzávalókat rozsdamentes edényben feltettem a tűzhelyre, és sűrű kevergetés mellett felforraltam, majd levettem a tűzről, belefacsartam fél lime levét, és hagytam kihűlni.

A hűtőből jó előre kivettem egy tégla vajat, hogy legyen ideje szobahőmérsékletűre melegedni. A tésztához kivajaztam a tortaforma oldalát, jól megszórtam liszttel, az aljába pedig beleműtöttünk egy sütőpapírt. Egy edényben vizet forraltam, és csendes bugyborékolás állapotában tartva rátettem az egyik rozsdamentes keverőtálat, úgy hogy az bőven ne érjen a vízbe, és ebben felolvasztottam a csokoládét, ügyelve arra, hogy ne melegedjen túl. További felhasználásig félreraktam hűlni (ne legyen 30 fok felett, amikor a tésztába megy). Szétválasztottam 7 tojást sárgájára és fehérjére. Egy tálban (amelyikben elfér az egész tésztának való) géppel (habverő adapterrel) krémmé kevertem a 7 tojássárgáját, 5 deka cukrot, 15 deka szobahőmérsékletű vajat, és a vanalíarúd kikapart belsejét, majd a végén eldolgoztam benne az egész tojást is. A könyv szerint az a jó, ha a krém az eredeti térfogat duplájára nő. Ezt sikerült is elérni. Ekkor állandó keverés közben hozzáadtam a felolvasztott, és kb. 28 fokra hűlt csokoládét.

Másik tálban kemény habbá vertem a tojásfehérjét egy csipet sóval, és menet közben folyamatosan adagoltam hozzá a 15 deka cukrot. A hab harmadát óvatosan hozzáadtam a csokis krémhez, majd egy kanálnyi adagokban adtam hozzá a lisztet és a maradék tojáshabot. A biztonság kedvéért egy teáskanálnyi szódabikarbónát is hozzáadtam eközben.  Az így elkészített tésztát beleöntöttem a tortaformába, egyenletesen elrendeztem benne, és habkanállal lesimítottam a tetejét. 170 fokra előmelegített sütő alsó részébe tettem, a rácsra előbb alufóliát és arra a formát. A könyv tanácsára egy fakanállal negyed órára résnyire kitámasztottam a sütő ajtaját. Így egyenletesebb a hőmérséklet, a tészta mindenhol egyformán emelkedik, és nem túl hamar. A negyed óra letelte után még 3/4 órát sütöttem, immár csukott ajtóval. A sütési idő leteltével kivettem a tésztát, és hagytam a formában kihűlni.

Amint szép lassan kihűlt (kb. másfél-két óra), kivettem a formából, középen félbevágtam, egy helyen fuggőlegesen megkarcoltam, megjelölve az illesztést. Az alsó felére ecsettel először egyenletesen ráhordtam a kihűlt és leszűrt citrusszirupot, majd megkentem baracklekvárral. Ráhelyeztem a tetejét, és azt is megkentem baracklekvárral.

A csokimához előbb másfél deci vízben cukorsziruppá forraltam  25 deka cukrot, és félrehúztam. Ekkor épp csak gyöngyöző víz fölött felolvasztottam egy keverőtálban a csokoládét,  ügyelve arra, hogy ne melegedjen túl,  és amikor már egyenletesen felolvadt, folyamatos keverés mellett lassan hozzáadtam a cukorszirupot. Először felkemlényedik, de nemsokára kilágyul, nem kell tőle megijedni. Amint visszahígult, átöntöttem a lábasba és pár percig megforraltam. A könyv azt írja, hogy márványlapon habkártya segítségével tologatva a massza egy részét hűtsük ki, ám én úgy okoskodtam, hogy ha folyamatos keverés mellett a lábast hideg vízbe teszem, akkor ugyanolyan jó lesz. Így is lett. Amikor kezdett összeállni, akkor bevontam vele a rácsra helyezett tortát. Ettől a művelettől féltem a legjobban, és nem is alaptalanul. Elkövettem azt a hibát, hogy a kissé hígabb baracklekvárból többet tettem a kelleténél, és ezen egyszer csak pár centis csíkban szétcsúszott a csokimáz. Arra már esély sem volt, hogy azon a ponton újból jól megtapadjon a megszilárdulófélben lévő massza, csak kézzel és a habkanállal próbáltam szobrászkodni. A végeredmény több, mint kiábrándító lett, közel álltam a gutaütéshez (na itt a csokoládé élénkítő hatása, és még csak fogyasztani sem kell). Nem volt mit tenni, beraktam a hűtőbe. Ám kiokoskodtam, hogy ha teljesen kihűl, akkor egy újabb csokimáz már jó eséllyel mindenhol megtapad rajta, és a szántóföldnyi barázdákat megpróbálom kiegyengetni vele.

Másnap reggel irány a bolt egy újabb tábla csokoládéért. Ezzel arányos anyaghányaddal ismét csokimázat készítettem, és sikeresen bevontam a tortát. Persze a nagyobb krátereket nem lehetett teljes mértékben eltüntetni, de külalakra azért mégis sokat javult, még ha kissé "rusztikus" is maradt. Ismét vissza a hűtőbe és az ebéd végéig ott is tartózkodott.  Legközelebb a tetejére csak nagyon sűrű baracklevárt teszek, és talán kevesebbet.

Szeleteléskor és fogyasztáskor megállapítottam, hogy pont megfelelő lett a csokimáz vastagsága, én így szeretem :) A kiíráshoz képesti közel dupla adag teljesen jó arányokat produkált. A tortának nagy sikere volt, lelkes kis csapatunk igen hamar eltüntette,  maradékot pedig az önnepeltek magukévá tették, és közölték, hogy ha akarom magamnak későbbre két szeletet, akkor pitizzek. A muszáj nagy úr! :)