Az utóbbi időben kissé elmaradtam a blogom művelésével, de bőven van rá mentségem. A nyár folyamán igen sok rossz dolog történt, aztán a munkával is kissé elmaradtam, így a főzésre, de leginkább a blogírásra nemigen maradt idő, és megvallva az igazat, ihletem sem volt írni. Most azonban átnyálaztam a fényképezőgépen tárolt anyagokat, és jópár olyan étel fotóját találtam meg rajta, amellyel még adós vagyok. Így hát mostantól megpróbálok ismét az eddig megszokott rendszerességgel jelentkezni.
Kezdjük a visszatérést stílszerűen a tökfőzelékkel, amely egyfajta mergtérés. Azt hiszem, világéletemben utálattal néztem a tökfőzelékre, és nem létezett olyan korrupciós módszer, amellyel rá lehett volna bírni az elfogyasztására. Aztán telt-múlt az idő, és a nyáron phzs blogján polemizáltunk egyet tök ügyben. Ekkor konvergenciát észleltem az erőben, mindenféle tökös ételeket fogyasztottam, és magam is készítettem párat. Elgondolkoztom. A tökfőzelék minden alkotóelemét szeretem. Akkor miért ellenkezek még mindig? Vagy csak mások rosszul készítik? Felütöttem tehát az Ínyesmester szakácskönyvét, áttanulmányoztam a tökfőzelékes részeket, és elhatároztam, hogy véget vetek az absztinenciának. Kimentem a piacra, direkt erre a célra vásároltam egy csinos tököt, jó kilós lehetett, megvettem a legszebb kaprot, amit csak árultak, elmentem házitejfölt szerezni, és belevágtam.
Lereszeltem tehát a tököt, ahogy elő van írva, majd enyhén sóztam, és jól hozzádolgoztam kb. másfél evőkanál borecetet. Egy órán át pihentettem, ennek leteltével jól kinyomkodtam. A nagy serpenyőmben kacsazsírt hevítettem, és pár percet pirítottam rajta a tökreszeléket. Beletörtem két gerezd fokhagymát, megszórtam egy csokor apróra vágott kaporral, és még egy percig kavargattam. Itt még nem sóztam, mert azt találtam ki, hogy a kovászos uborka levével fogom savanyítani, az pedig kellőképpen sós. Csak szépen meghintettem bő fél evőkanálnyi liszttel, és egy kis pirospaprikával. Ez utóbbi el is hagyható. de nem feltétlen baj, ha piros, és az ízvilághoz jól jöhet az édesnemes paprika. Hozzáadtam 3 deci házitejfölt, és 2-3 deci kovászos uborka levét, vigyázva, hogy a főzelék-állag ne csapjon át krémlevesbe:). Utánakóstolva lehet még a sózást finomítani. Amint megforr, gyakorlatilag kész is, nem kell túlfőzni, ha egy kicsit ropogós marad a tök, az egyáltalán nem baj.
No, de utána jött a neheze, legalábbis tartottam tőle: az elfogyasztás. Kissé -magamhoz mérten igencsak óvatos mértékkel- bátortalanul szedtem belőle. És lőn megvilágosodás, én ezt szeretem :) Különben tényleg, két hétre rá ismét főztem egyet. Így történt tehát a megtérésem. Vagy csak öregszem? ;)
Utolsó kommentek