Piros a héten jelezte, hogy van egy üveg medvehagyma-pestója, amelyet még nővére hozott neki a nyáron - Svájcból. Meg kéne enni. Meg. A múltkorjában már elméláztam rajta, hogy mit adtak a világnak a svájciak (semmit, kivéve a ....). Ha ebbe a listába felvesszük a medvehagymát, akkor sem jutunk előrébb :), viszont arrafeléle tényleg úgy nő ez a növény, mint a dudva. Kis túlzással ez úgy múködik, hogy kimennek a fűnyíróval a kert végébe, és aratnak belőle. A tenyészideje mondjuk ott is korlátozott, de ha pesto készül belőle, akkor az év bármely szakában lehet élvezni a medvehagymát. A pesto készítéséhez egyelőre nem tudom, hogy pontosan mi lehetett a recept (majd megírom), de úgy tippelem, hogy felaprította, és sóval, olívaolajjal keverte, esetleg kapott egy minimális hőkezelést. Ezen a ponton aztán eljutunk oda, hogy mi legyen a pestóval. Legtermészetesebb felhasználási formája, ha tésztához készül belőle mártás, mi is így tettünk. A madaras teszkó olasz hetében olyan pasta-készletet halmoztam fel, hogy abból jó eséllyel kihúzható lenne az is, ha a házat hófúvás temetné maga alá, és csak hónapok múlva szabadulnánk a hó fogságából. A spájzot bevizsgálva a három tagú bizottság egyhangú döntéssel az orecchiette mellett tette le a voksát, az ehhez hasonló jellegű mártások legideálisabb tésztája ez. Az eljárás pofonegyszerű, mindössze néhány perc.

Hozzávalók (3-4 adag)
- 500 g orecchiette
- 1 üveg medvehagyma-pesto (320 ml)
- 1 deci tejszín
- 1 deci tejföl
- reszelt pecorino és/vagy parmezán
- só, víz :)

Feltesszünk a tűzhelyre 5 liter vizet. Amint megforrt, sózzuk, döntsük bele a tésztát, amelyet 1-2 percenként óvatosan keverjünk meg. Az orecchiette főzési ideje általában 12-13 perc, ez rajta szokott lenni a csomagoláson (T). T-3 perckor vegyük elő a serpenyőt (férjen bele a tészta is), futtasuk meg a medvehagyma-pestót. Igazából nem kellett volna a teljes üveg, de két kiskanállal akkor sem hagyok meg, ezért mind felhasználásra került. Készletgazdalkodási okokból fele részt tejföllel hígítottam, de ez a lényeg szempontjából mindegy, tejföl és/vagy tejszín szabadon felhasználható, a lényeg, hogy kb. két deci elég volt. 3-4 evőkanálnyit adtam még a tésztafőző léből is. T-1 perckor megkóstoltam (ellenőrzitem), majd T-30 másodperckor leszűrtem a tésztát, hozzáadtam a mártáshoz, és közepes lángon összekevertem. Így a tészta megkapta a maradék főzőidejét, de a végén már a mártást szívta magába. T-kor pedig tálaltam.

Kétfajta sajttal is próbálkoztunk hozzá. Elsőre pecorinót reszeltünk hozzá, amely igen jó választás volt. Második szedéskor parmezánt szórtam rá. Az első falatnál úgy gondoltam, hogy igen, ez így jobb, ám kiderült, nem az, csak becsapós (vita azért volt rajta). Szerintem a parmezán ehhez túl harsány és becsapós, eluralkodik még a medvehagymán is, kissé elfedve annak az ízét, ugyanazokra a receptorokra tolakodva próbálja magát előtérbe helyezni. Harmadjára visszakóstoltam pecorinóval, amikor is igazolást nyert a tézisem: ehhez a pecorinó sokkal jobb választás. Ekkorra el is fogyott az egész, mohó kis csapatunk ismét bizonyított :)