Az idén Szentiván napja vasárnapra esett. Nem a legszerencsésebb a hétfői munkakezdés (ez a történtek fényében egy külön viccposztot megérne) szempontjából, de még mindig jobb, mint a hétköznap. Volt idő rendesen nekikészülni: a kívánságlista élén a csülkös bab szerepelt. Sokan mondják ezt ugyan babgulyásnak is, étlapon is sok helyen így szerepel, ám ez oximoron, hiszen köze nincs a marhához, füstölt disznóhúsból készül.  Visszatérve még a Szentiván-éjre, nálunk ez az éjszaka kitüntetett helyen szerepel a naptárban. Rendszerint már délután kivonulunk a ház kertjébe, elkezdünk főzőcskézni, hogy mire besötétedik, készen legyen a vacsora, eszünk-iszunk, majd hagyományosan kürtőskalácsot sütünk, és éjfél körül rituálisan tüzet ugrunk, hogy a tisztítótűzben bűneinktől megszabaduljunk. Kérdés, valójában sikerül-e, ám hiszünk benne, és ez a lényeg.

Egy rendes bográcsos ételhez rendesen neki kell kezdeni. Mint már a grillezős írásban említettem, itt különösen fontos a szakértői parázs megléte, hiszen a felforralástól eltekintve az a jó, ha csak parázson főzünk, ehhez pedig némi tüzelési gyakorlat szükséges. Szép nagy adag keményfát (az akác az egyik legjobb, jó a parazsa és semleges az illata) kell a máglyára vetni, lehetőleg nagy darabokokat, hogy szép nagy darab parazsakat kapjunk, és kb. másfél-két óraig kell tüzelni. Kis odafigyelés mellett esetleg addig a bográcsos étel alapját (hagyma, szalonna, stb. felaprítása) is el lehet készíteni, ha még addig nem tettük meg.

Esetünkben több előkészület szükségeltetett. Piros szerzett jófajta mangalicasonkát csülökkel szerelve, mégpedig első lábat. Aki készítette, igazán nem sajnálta a sót, ezért csak a sonka-részt szeletelgette le róla nagyjából, a bőröket is meghagyva. Ez kiváló alapot nyújtott ezalkalommal, viszont meg kell említsem, hogy 24 óra alatt sem sikerült rendesen kiáztatni a sót belőle. Szereztem még hozzá fél kiló sonkát anyós húsvéti készletéből, amelyen viszont már alig volt hús, inkább csak szalonna, de húst leválasztvottam róla,  és a szalonnás részt felaprítva lett zsiradék is, valamint vasárnap kora reggel elzarándokoltam még a henteshez, és vásároltam egy másfél kilós, szinte csak színhúsból álló sonkadarabot, amelyet szintén vízbe tettem 8 órára. Szombat éjjel beáztattam még kb. 1-1.5 kg közötti mennyiségű nagyszemű szárazbabot, mindenféle színösszeállításban.

Sajnos a résztvevők mindegyike elfoglalt volt vasárnap délután, ezért egyedül kellett nekikezdeni a mókának. Felaprítottam tehát három nagy fej hagymát, 1 fej fokhagymát, és a külön a sonka szalonnáját, majd lefóliáztam mindent. Lementem az udvarra tüzet rakni. Ahogy számítottam rá, a környékbeli gyerekek mind odajöttek, és persze mind ész nélkül tüzelni akart, mindenféle ágakat dugtak pl. a tűz közepébe, mellyel utána még egymást is hajkurászták. Alig tudtam fegyelmet tartani, de azért nagyjából sikerült, viszont nem hagyhattam őrizetlenül a tüzet, mert akár öt perc alatt is baj történhetett volna. Szerencsére a kiköltözéshez önkéntesen és kollektíven felajánlották a segítségüket, így gond nélkül sikerült kihordani a felszerelést, és az alapanyagokat.

Beállítottam az állványt és a bográcsot (kb. 15 l kapacitású), majd 1-2 ek olajat hevítettem a bográcsban, beledobáltam a feldarabolt szalonnát és a bőröket, és megpirítottam. Hozzáadtam a felaprított hagymákat, ezeket is megpirítottam, majd belehelyeztem az egybenhagyott csülköt és a sonkákat. Amennyire lehetséges volt, összepirítottam. Ilyenkor nem árt vigyázni, mert a nagy darabok nehezen kezelhetőek, és könnyen megéghet a bogrács alján a pirított hagyma. Kisvártatva hozzáadtam a babot és felöntöttem annyi vízzel, hogy a várható elforralás után még legyen hely bezöldségelni. Ekkor még néhány vékonyabb fahasábot helyeztem a bogrács alá, hiszen 10-12 liternyi mennyiség megforralásához sok hőre van szükség.

Amint megforrt -sejtésemet beigazolva-, kissé habzott, ézért jó is volt, hogy nem adtam hozzá az pirospaprikát. Amennyire tőlem tellett, lehaboztam, majd most már tényleg jöhetett a pirospaprika, jónéhány evőkanálnyi mennyiség (csak úgy érzésre rendesen megdöntöttem az üveget). Sót egyáltalán nem adtam hozzá, számítva arra, hogy a füstölt áruban maradt elég. A végén még majdnem túl sós is lett. Innentől kezdve már nem sok dolga van a szakácsnak, időnként meg kell rázogatni a bográcsot, kavargatni máskölönben tilos. Bő két óra csendes rotyogtatás és védőital fogyasztás után lehozták a lányok a megtisztított zöldségeket: sárgarépát, zellert, karalábot, gyökeret, és összeközve zeller- és petrezselyemzöldet. Viszonylag nagyobb darabokra aprítottam őket (a répát, gyökeret pl. hosszában négybe, majd ezeket megfelezve, a nagyobbakat harmadolva), és belezúdítottam a bográcsba, kis vízzel még felöntve, összzerázogatva. Ismét szítottam egy kis tüzet alatta, hogy hamarabb megforrjon, majd még egy bő órát ismét csendesen bugyborékoltattam. Ekkorra meg is főtt minden, a húsokat kiszedtem, és egy tálba feldaraboltam, addig Piros bedagasztotta a tésztát.

Sikerrel kivégezve a húsokat, mindenki szedett belőle magának a tálból, majd a bogrács színe elé járultak, ahol kiosztottam a fejadagokat :). Mindenki ízlés szerint szedett hozzá tejfölt, és kenyérrel vagy anélkül néhány tányérral fejenként bekanalaztunk.

Kicsit pihentünk, kortyolgattunk, majd megsütöttük a kürtőskalácsokat. Feszültség lehetett az anyagban, mert most nem sikerült olyan jól, mint a múltkor, én úgy láttam, hogy a kelleténél lágyabb volt a tészta, aztán a parázson nem úgy kelt, és sült, ahogy szokott.

Kalácsevés után pedig következett végre a tűzugrálás. Ugrás előtt mindenki rátért egy bűnre, és a súlyosságtól függően akár többet is ugrott. Majd jöhetett a következő téma. Ha jól emlékszém, kb. tucat alkalommal futottam neki a mohóság esetében..