Nálunk ez nem egyszerű dolog, külön szertartássá nőtte ki magát. Grillezni alapvetően jó dolog. Társaságban még jobb. Nagy társaságban leginkább. Szerencsére a szomszédságban évekkel ezelőtt összejött egy ütős kis csapat, akik állandó résztvevői a szeánszoknak, és persze a barátok közül még aki éppen ráér. Grillezni lehet sokféle  hőforrást alkalmazva. Aki már egyszer maga rakta a tüzet, valószínűleg utána élete végéig ragaszkodni fog ehhez a módszerhez, különös tekintettel a szertartás-jellegre. Kezdjük az elején. Ha épp nincs tüzifa kéznél, és persze miért is lenne, hiszen a lakótelepen távfűtés van, akkor irány beszerezni. Anyósomék nem messze laknak, és rendes készleteket halmoznak fel, olyannyira, hogy rendszerint a szibériai telet is kihúznák. Telerakom tehát az Alfa csomagtartóját (525 l) akácrönkökkel, és hazaszállítom. A kimaradó mennyiséget a lépcső alatt tároljuk :) Most épp még volt tavalyról.

Előző héten felmérem a résztvevőket, megszavazzuk a menüt. Érdekes mód, úgy van ez, mint a Vuk-ban. Tyúkot és kacsát. ÉS kakast is. Tehát veszek csirke- és/vagy pulykamellet, tarját, valamilyen szebb marhát (rostélyost, esetleg hátszínt). Így volt ez most is. Minden húsfajtához másfajta pác szükségeltetik, persze adott húshoz sosem lesz kétszer ugyanaz. Lássuk sorban:

- csirkemell (1.1 kg): 5-6 tk finomra őrölt dijoni mustár, 1-2 ek olívaolaj, maréknyi friss citromos kakukkfű aprítva, pár csepp lime, és 2 kk sáfrány
- tarja (kb 1 kg): 5-6 tk finomra őrölt dijoni mustár, 1-2 ek olívaolaj, 1 tk őrült :) kömény, 1 tk őrült :) koriander, 3-4 rozmaringág levele aprítva
- hátszín (60-70 dkg): tk finomra őrölt dijoni mustár, 2 ek olívaolaj, pár csepp lime, kevés friss tárkony aprítva (ez utóbbival vigyázni kell, nagyon erős arom'ja van, sikerült is túladagolnom), 1 kk őrölt szerecsendió, kevés frissen őrölt tarkabors

A húsokat bekentem a páccal, és nejlonba téve szinte légmentesn lezárva 1 napra a hűtőbe kerültek. Sózni ilyenkor nem szabad, csak közvetlenül a sütéskor.

Amikor eljött a tűzrakás ideje, kihurcoltam a fár a lépcső alól az udvarra, ahol ki lett alakítva egy takaros kis tűzrakóhely. Most volt annyi eszem, hogy hoztam gyújtósnak való faanyagot, így nem kellett a testi épségemet kockáztatva az akácrönkökből fogpiszkáló méretűeket :) faragni. Persze tilos mindenvéle vegyszer, vagy benzin használata a túzgyújtáshoz, sosem lehet tudni, esetleg nem marad-e vissza belőle valami, a parázson pedig magunknak sütünk. Megfelelő védőitallal (hosszúlépés, sőt marathon) felszerelkezve nekiálltam fát aprítani, majd alaposan megraktam a tüzet, kisebbfajta máglyának is beillett. Nagyon fontos, hogy szakértői parazsat kapjunk. A parázs attól lesz "szakértői", hogy az alkalmas lesz arra, hogy utána mindenféle további tüzelő hozzáadása nélkül kitart az ételkészítés végéig. Ehhez nem kevés faanyagot kell a máglyára vetni, és nagyjából másfél-két óra alatt alakul ki. Grillezéshez ez nem is annyira bonyolult, mint amikor a bográcsozást készíti elő a tűzmester (certified firemaster).

Amíg lobogott a tűz, előkészítettem a zöldségeket is: félbevágott sárgarépa és cukkini, padlizsánkarikák, és negyed piros kalifornai paprikák. A fűszerezést nem bonyolítottam, készítettem olívaolajból, a török salátafűszer-keverékemből és sóból egy masszát, a rácsra vetés előtt azzal kentem be. Volt még időm egy saláta összedobására is: felkockázott paradicsomból, uborkából, fetasajtból, kevés aprított újhagymából, sok zöldbazsalikomból és 1-2 citrom levéből 10 perc alatt készen is volt.

Mire a tűzmester megállapítja, hogy készen áll a szakértői parázs, nem árt ha minden résztvevő a helyszínen van (előtte is érkezhetnek), természetesen korgó gyomorral, és megfelelő védőitallal felszerelkezve.

Ekkor mindenféléket vegyesen felraktam a grillrácsra (a húsokat ekkor sóztam), és ahogy készen lett valami, azonnal el is tűnt valakinél. Csak a sütés vége felé került egyensúlyba az erő, akkorra volt mindig pár szelet hús a terítéken.

Kicsit lazítottunk, iszogattunk, Piros elment begyúrni a kalácstésztát, a tűzmester pedig ismét felélesztette a lángokat, hogy a kalácsnak is jó parazsa legyen.

A kalácstészta hozzávalói (hozzávetőleges menyiségek, 5 rúd lett belőle):

- 1 kg rétesliszt
- 6 dl tej
- 5 tojássárgája
- 10 deka vaj
- 10 deka vaj kenegetni
- 2 cs. bourbon vaníliás cukor
- 5 deka élesztő
- update1: még egy kis reszelt citromhéj és rum is kell abba!

Ebből kell hagyományos módszerekkel kalácstésztát gyúrni, és egy órát kelni hagyni. Nem árt, ha van 1, de inkább 2 db kürtőskalácssütő-dorong, ennek híján megteszi valami nagyobb fadugó (enyhe kúpos jelleg szükséges, hogy a végén lecsússzon a kalács), de szükség esetén faragott nyársakra is lehet tenni, igaz ennek a hatásfoka nem a legjobb, habár ekkor mindenki sütheti a magáét. Nekünk most egy dorongunk volt, de a lelkesebbek nyárson sütögettek. Amint megkelt a tészta, vajjal megkenjük a dorongot, és az elkészített tésztacsíkot rátekerjük nagyjából így:

Ha végigértünk, résmentesre elegyengetjük, alaposan megkenjük vajjal, végül cukorban megforgatjuk.

Pár perc pihentetés után fel lehet tenni a parázsra. Nem árt téglából vagy farönkből készíteni egy sütőállványt, ez nagyban megkönnyíti a munkát. Legjobb persze a V-alakú klasszikus állvány lenne, de az évek alatt még nem jutottunk a fejlődés ezen fokára.

Aki nyárson sütöget, annak ez természetesen elmarad. A kalácsot sütés közben pontosan annyira kell forgatni, hogy a megolvadó cukor ne csöpögjön le. Amint megpirult, megforgatjuk darált dióban, mandulában vagy fahéjban. 1-2 perc alatt annyira meglazul a kalács, hogy szinte magától lecsúszik a dorongról, és már lehet is enni.

 Az evés végeztével pedig a maradék fát rádobjuk a parázsra, és ősi szertartás szerint bámuljuk a tüzet, iszogatunk és ráérősen elbeszélgetünk az élet komoly dolgairól.