Kezd betelni a pohár. A mai gépesített világban az állattenyésztés is nagyüzemi módszerekkel történik, ennek minden hátulütőjével. Épp ezért az ember már lassan nem is főzhet egy igazi csirkepaprikást, mert rosszabb esetben halászlevet is kap mellé: a neveléskor felhasznált tápokban többek közt halliszt is lehet, aminek az ízét persze a csirke megőrzi, és a pörköltbe vagy a levesbe kiadja magából. A neten közkézen keringő baromfi- és egyéb állattelepi- vagy vágóhídi horrorvideókról már ne is beszéljünk. Borzalmas, még belegondolni is.
A kereskedelem valószínűleg úgy ítéli meg, hogy kis hazánkban még egyelőre nem éri meg az igényesebb vásárlókhoz igazodva, természetes körülmények között nevelt jószágok húsát árulni. A gyakorlatban így az átlagember számára szinte képtelenség manapság jóízű alapanyagokhoz jutni.
Ha a hegy nem megy Mohamedhez, hát Mohamed megy a hegyhez: első ellencsapásként anyám tanyáján építünk egy ólat, elkerítünk köré egy takaros baromfiudvart, és önellátásra fogunk berendezkedni. Már előre fenem a fogam a friss rántott kendermagos csirkére, a jófajta csirke, kakas- és tyúkpörköltekre, levesekre, a kacsasültre, a Márton napi libára, és persze nem utolsósorban a karácsonyi dión hízott pulykára.
Utolsó kommentek